Utálok egyes szám első személyű háttérsztorit, használati utasítást, „mire gondolt a költő?”-jellegű megmagyarázást mellékelni a képeimhez: egy fotó, grafika vagy ezek sorozata vagy működik magától is, vagy nem. A helyzet azonban az, hogy amennyire megosztós-vicces projektnek tűnik az alábbi, annyira személyes is. Rólam ugyanis (itt, most) két dolgot érdemes tudni: hogy húsz éve filmbuzi vagyok, és hogy tíz éve a nyolcadik kerület legcsúnyább részén, konkrétan a legcsúnyább sarkán lakom. (Egy csodás lakásban, még mielőtt értelmetlen mazochizmussal vádolnának.) A (tízből hétszer nettó rasszista) taxistól az ide látogató barátokig mindenkinek azt mondom, hogy a látszat csal, tök jó hely ez, felejtsék el a városi legendákat – és így is gondolom.
Ettől függetlenül a nyolckerben lakni küzdelmes és nehéz. Mármint magammal kell küzdenem, hogy ne adjam fel, ne meneküljek el egy dzsentrifikáltabb városrészbe, maradjak, vegyüljek, és lássam meg, mi történik a következő években, már csak perverz kíváncsiságból is. Ám ettől még nagyon nehéz testközelből látni, mit művel egy egész városrésszel a már-már szabad drogterjesztés és -fogyasztás, a közöny, a szórakozási (és bármilyen) lehetőségek teljes hiánya és az, hogy nem húzzák sokáig a boltok, kocsmák, vállalkozni itt elég reménytelen. Úgyhogy önterápiaként és a valóság elől menekülésként néha csak úgy elképzelem, hogy néznének ki a filmek, ha itt játszódnának. És most, hála a Photoshopnak, meg is mutatom.
Az ötlet természetesen nem saját (egyébként van eredeti ötlet 2019-ben?), összehozták már a posztszovjet Kelet-Európát a Marvel-szuperhősökkel, de nem is kell messzire menni, Kovács „KóPé” Péter grafikus évek óta készíti hasonló képeit, ez a Budapest Alternative nevű projekt. Ez legfeljebb annyiban különleges, hogy kifejezetten a nyolcadik kerülethez kötődik. Meg annyiban, hogy most egy kicsit jobban érzem magam a bőrömben.
És a kerületemben.
Alfred Hitchcock a Madarak forgatásán – Blaha Lujza tér
Szégyen, mennyire kevés horrorfilm készül, amelyben kis testű állatok jelentik a fenyegetést. Piranhák, pókok, paraziták aprítottak ugyan másod- és harmadvonalbeli színészeket másod- és harmadvonalbeli filmekben, de ez is ritka – az meg, hogy megkergülő madarakat tegyenek meg főgonosznak, csak egyszer fordult elő. Természetesen Hitchcock klasszikusáról beszélünk, amely olyan magasra tette a lécet a nagy tömegben rajzó, gyilkos madarak ügyében, hogy azóta sem merészelte senki utánacsinálni. (Na jó, volt egy Birdemic című rettenet, amit, reméljük, komolyan gondoltak, mert viccnek egy kicsit durva lenne.) Pedig nagyon elkelne egy remake, sőt egy reboot, ha lehet, Budapesten, és akkor már galambokkal. Ti néztetek már galambokat sokáig közelről? A fura járás, az egyszerre fenyegető és üres tekintet meg az, hogy mindenütt ott vannak – ez bizony filmalapanyag!
Kit Harington, Trónok Harca – Diószegi Sámuel utca
Hiába volt fontos, karizmatikus szereplő, sok képernyőidővel és szöveggel, így visszagondolva szegény Havas Jon elég passzív résztvevője volt a Trónok harcának. Na jó, nem is passzív, hanem egyenesen lúzer. Trónörökös létére sosem vették komolyan, a fattyak csatájában majdnem agyonnyomták, úgy kellett kimenteni, a szerelme hátba lőtte, az emberei megölték, még az is nettó szívás volt, hogy utána feltámadt, a másik szerelméről meg sok-sok évad után kiderült, hogy piromániás szociopata. Valószínűleg ezért kelt teljesen magától értetődő, természetes hatást a nyolcadik kerület csúnya részén, ahol még a hópelyhek sem voltak hajlandóak megmaradni, miközben az ország (és a város) többi részét egybefüggő hótakaró borította. Ja, mindez április végén.
Elijah Wood és Sean Astin, A Gyűrűk ura-trilógia – Baross utca
Az ugye megvan, hogy Józsefváros Nagykörúton túli részét Mordornak hívják? Ezek után nem lehetett nem leütni a magas labdát.
Max von Sydow, Az ördögűző (1973) – Kőris utca
A nyolcadik kerülettel kapcsolatos sztereotípiák nagy része nem igaz, vagyis már nem igaz: nem veszélyesek az utcák, nem ütik le, késelik meg, zsebelik ki az embert lépten-nyomon (sőt jobbára sehogyan sem, hála a sűrű kamerarendszernek meg annak, hogy az itt élők pár kivételtől eltekintve teljesen békés arcok), de van azért itt egy hatalmas probléma: a drog. Pontosabban a dizájnerdrog. Ez az egész kerület rákfenéje, szó szerint, ennek következtében pedig tényleg mászkál itt pár olyan forma, akinek ránézésre elkelne egy alapos ördögűzés. (Vagy inkább tűcserével és tanácsadással egybekötött rehabilitáció, na mindegy, sajnos lefutott meccs ez már.) Az ördögűző egyébként nemcsak a világ egyik legjobb horrorfilmje, hanem a világ egyik legjobb filmje, és ha már itt tartunk, pont annyira családi dráma, mint horror. Ez a kép tehát számomra pont annyira szomorú, mint amennyire vicces (akar lenni).
Tom Hanks, Forrest Gump – Karácsony Sándor utca
Az élet olyan, mint egy doboz konyakmeggy, pontosan tudod, mi van benne, negyven éve pont olyan gejl, de azért megeszed, amíg a 99-es buszra vársz, vagyis azt, amit nem tarhálnak le. A 99-es egyébként vagy húsz másodperc múlva jön, vagy húsz perc múlva jön (csúcsidőben), de akkor legalább rögtön kettő. Valahogy így kezdődne a józsefvárosi Forrest Gump, illetve toll helyett kitöltött (és nem nyert) totószelvényt sodorna a szél – le kellene forgatni ezt is, nem?
Sarah Jessica Parker, Szex és New York – Népszínház utca
Nem erről híres, de a gettóban nagyon-nagyon erős az utcadivat, és különösen igaz ez az eleve multikulti kerület leginkább multikulti utcájára, a Népszínházra. Tekintve, hogy eleve mindenki az ezredforduló divatja szerint öltözködik, ebben a képben tényleg semmi különös nincs.
Kevin Smith és Jason Mewes, Shop-stop – Blaha Lujza tér
Koszos, szétgraffitizett fal előtt hesszölés, csúnya beszéd, járókelőknek beszólogatás a filmtörténetben = Shop-stop. Koszos, szétgraffitizett fal előtt hesszölés, csúnya beszéd, járókelőknek beszólogatás a valóságban: nyolcker.
Doug Jones, A víz érintése – Blaha Lujza tér
A Blaha Lujza téri szökőkút talán az egyetlen a városban, amire tényleg ki sem kell írni, hogy nem szabad benne fürdeni. Épelméjű ember ennek a víznek az érintését (bocsánat) is elkerüli, úgyhogy elbántunk szegény kétéltűvel, aki így valószínűleg az előtt súlyos beteg lesz a baciktól, hogy rátalálna a szerelem.
Adam Sandler, Apafej – Baross utca
Mindenképpen szerettem volna tisztelegni szegény méltatlanul megvetett Adam Sandler előtt, akiről azt tartják, borzasztóak a filmjei. Ez ebben a formában azonban nem igaz, van neki három jó filmje: a magyar címével ellentétben zseniális Kótyagos szerelem, a Netflix-féle, egészen megható The Meyerowitz Stories és a kilencvenes évek egyik szokásos, de egészen tisztességes, nagy szívvel készített vígjátéka, az Apafej. A másik kettőben nem volt olyan rész, ahol a falra pisálnának, úgyhogy maradt az Apafej.
Bruce Willis, Az élet mindig drága – Népszínház–Nagykörút sarok
Erre a képre nincs mentségem. Legfeljebb annyi, hogy legalább nem a film eredeti jelenetéből használtam a képet, hanem a cenzúrázottból, amely cenzúra ezúttal jogos volt. Ettől függetlenül mindenkitől elnézést kérek.