2019. Július 24.

A Monarchia legszebb arcát fotózta Mai Manó

A századforduló korszakának legsikeresebb magyar fényképésze egyszerű inasként kezdte, huszonöt évvel később pedig már valóságos palotát építtetett magának a belvárosban.

Szabó Sz. Csaba

Mai Manó (eredetileg May Emánuel) nemcsak Ferenc József legjobb nevű alattvalója volt, hanem a Monarchia-korabeli Budapest talán legkeresettebb és legtekintélyesebb fotográfusa is, kinek egykori műteremháza, az a szép, szecessziós épület a Nagymező utcában, immáron húsz éve szolgál a magyar fotóművészet első számú központjaként. Pedig Mai Manó – legalábbis a szó mai értelmében – nem fotóművész volt, hanem inkább afféle iparos vagy mesterember, a boldog békeidők legszebb arcának megörökítője, a felső középosztály és az arisztokrácia kedvenc fotográfusa.

May Emánuel 164 éve, 1855. május 24-én született Pesten, értelmiségi zsidó családban. Apja, dr. Mai Henrik, bölcseleti és orvosdoktor főreáliskolai tanár volt, valamint egy óriási házi könyvtár büszke tulajdonosa (ezt fejlesztette később jelentős orvosi könyvkiadóvá másik fia, Ignác), ám úgy fest, hogy a derék lateinereket akkoriban sem becsülték meg anyagilag, ugyanis felesége, Éliás Klára halála után a doktor úr már nem tudta tovább eltartani gyermekeit. A kis Emánuel ezért 14 évesen kimaradt a gimnázium negyedik osztályából, és beállt inaskodni Kalmár Péter fényképész mellé, esténként pedig rajziskolába járt. Nem sokkal ezután Kalmárral közös műtermet is nyitott a belvárosban, noha alig múlt még 18 éves. Dolgozott segédként a kor két neves portréfotósa, Borsos és Koller, azaz a biedermeier festőként indult Borsos József, illetve Koller Károly mellett, majd két évet húzott le Grazban, Leopold Bude műtermében. Bár ekkoriban már valószínűleg nem vágyott az édesapjáéhoz hasonló akadémiai karrierre, magánúton végül mégiscsak leérettségizett.

Mai Manó portréja 1895-ből (Fotó: Wikipedia)

Hazatérése után egy ideig még Kollernél volt laboráns, majd 1878-ban, 23 évesen vált önálló fényképészmesterré. Karrierjében ezt követően sem találunk látványos kacskaringókat: 1885-ben már saját műterme volt a mai Bajcsy-Zsilinszky úton, ahol három-négy segéd és több inas dolgozott a keze alá; ugyancsak ebben az évben nagy sikert aratott képeivel a budapesti Országos Kiállításon, és ekkoriban nyerte el a megtisztelő császári és királyi udvari fényképész címet, amely pénzjutalommal ugyan nem járt, ám annál nagyobb reklámértékkel bírt. A különösen a gyerekfotózásban jeleskedő Mai Manó tökéletesen megkomponált, fölényes technikai tudással elkészített, elsősorban reprezentációs célokat szolgáló képei maximálisan kielégítették a felsőbb osztályok igényeit. Ahogy Nádas Péter (végzettségére nézve egyébként fotóriporter) írta:

Mai Manó műtermi képein az éppen megszülető modern egyén áll elibénk az élő és igen bensőséges tekintetével. Ez az egyén elég hiú, s nemcsak a gazdagságot és luxust, hanem ezeknek akár a látszatát is igen kedveli. Mai Manó azonban nemcsak kiszolgálja, hanem mintegy dokumentálja a megrendelő hiúságát és illúzióit. […] S bizonyára szükségszerű, hogy a korszaknak ebben az egyszerre reális és ideális folyamatában minden egyén és minden család egy kicsit többnek akart látszani, mint amennyit a helyzete amúgy megengedett. Mai Manó az emberi élet kivételes napjain készítette a képeit, az első áldozás vagy a barmicvo, az eljegyzés, az esküvő és a keresztelő napján. A nagy nap egyetlen pillanatát örökítette meg, ám nem a köznapiság, hanem a reprezentáció és a feltörekvés jegyében.

Mai Manó: Két gyermek (Fotó: Wikipedia)

Nemcsak keresett fotográfusnak, hanem megkerülhetetlen szaktekintélynek is számított: nagy gondot fordított az önképzésre, járatta a nemzetközi szaksajtót, rendszeres utazásokat tett Németországba, Franciaországba és Olaszországba, hogy a fotózás aktuális trendjeiről tájékozódjon, és hogy megtanulja az új, korszerű eljárásokat, valamint állandó levelezésben állt neves külföldi pályatársaival. Alapító tagja volt a Fényképész Ifjak Önképző és Segély Egyletének, és egyik kezdeményezője a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének, 1896-ban pedig a Fényképészek Asztaltársaságának elnökévé választották.

Fotózta a fiatal Bartók Bélát, Kossuth Ferencet, Bárczy István főpolgármestert és gróf Batthyány Istvánt, rangos díjakat nyert Triesztben, a millenniumi kiállításon és a párizsi világkiállításon, készített exkluzív fotóriportokat Ferenc József koronázásának 25 éves jubileumáról, illetve Kossuth Lajos temetéséről, és mindezek mellett még szakíróként is tevékenykedett; elsősorban az ő nevéhez fűződik a Fény című lap, amely az első világháború előtti időszak legfontosabb magyar nyelvű fotóművészeti kiadványa volt.

Mai Manó: Férfi cilinderrel 1898. k. celloidin, kabinet, Budapest Gyűjtemény (Forrás: maimanohaz.blog.hu)

35 ezer forintért vásárolta meg a Nagymező utca 20. szám alatti lakóházat, amelyet 1894-ben építtetett át sokemeletes, pazar külsejű műteremházzá; itt élt feleségével, Rothauser Etelkával és fiával, Arturral egészen 1917-ben ezen a napon, július 24-én bekövetkezett haláláig. Mai Manó életpályája tulajdonképpen végtelenül banális: keményen dolgozott, nagy vagyont gyűjtött, példás szerénységgel vette tudomásul sikereit, köztiszteletnek, sőt közszeretetnek örvendő polgárként élt, és alighanem tökéletesen boldog és elégedett emberként távozott erről a világról. Ilyen fantasztikus figurák tényleg csak a Monarchia korszakában fordultak elő mifelénk.

Mai Manó: Anya és gyermeke, Hilda 1902. celloidin, vizitkártya, Kincses Károly tulajdona (Forrás: maimanohaz.blog.hu)

Műteremét halála után egyik fényképész rokona, Weisz Hugó bérelte, majd 1931-ben Rozsnyai Sándor zeneszerző és felesége, a Miss Arizonaként ismert Senger Mici vásárolták meg az épületet, ahol egészen 1944-ig üzemeltették az Arizona mulatót. A háború után volt itt tánc- és balettiskola, stúdiószínház, bemutatóterem, raktár és irodaház, valamint jó ideig itt székelt a Magyar Autóklub is, de aztán a kilencvenes évek közepétől kezdve a magyar fotográfia szépen lassan visszahódította magának ezt a szinte kultikus helyet.