Szabadidő

3 millió dollárt tett zsebre videójátékkal

Harmincmillió dolláros nyereményalappal a történelem során először rendezték meg a Fortnite Világkupát New Yorkban.

A világ egyik legnépszerűbb online videójátéka a Fortnite, világszerte több mint 250 millióan játsszák. A játékot kifejlesztő Epic tavasszal hirdette meg, hogy világkupát indít, és online selejtezőkön választják ki a legügyesebb játékosokat. Több mint 40 millió felhasználó közül kerültek ki az előselejtező játékosai, majd a legjobb kétszáz. A hétvégi döntőbe jutó 100 egyéni és 50 páros versenyző fejenként 50 ezer dollárral gazdagodott. A győztes pedig 3 millió dollárral, közel 1 milliárd forinttal sétálhat haza. A párosok versenyében második helyezett essexi Jaden Ashman sem panaszkodhat. A 15 éves brit fiú 21 éves holland társával 1,25 millió dollárral (366 millió forint) lett gazdagabb – írja a Guardianre hivatkozva a Híradó.hu.

A BBC-nek nyilatkozó édesanya elmondta, hogy szinte rémálomszerű vitái voltak fiával online játékszenvedélye miatt. Mint minden szülő, ő is azt szerette volna, ha a játék helyett az iskolára összpontosít a gyerek. A viták odáig vezettek, hogy a nő egyszer kidobta az X-Box-konzolt.

Kép: Fortnite Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top