Szabadidő

Három díjat söpört be a Hazug című magyar kisfilm Los Angelesben

Több kategóriában is nyert Kámán Albert alkotása.

Három díjat is elhozott a Los Angeles Film Awardsról Kámán Albert Hazug című alkotása, amely a Cannes-i Filmfesztiválon debütált májusban, a Global Short Film Awardson.

A kisfilmet dráma kategóriában találták a legjobbnak, emellett Kámán Albert a legjobb elsőfilmes rendező díját is megkapta, a legjobb színésznőnek pedig a film főszereplőjét, Nagyistók Editet találta a szakmai zsűri.

A történet szerint fiatal pár érkezik egy erdei házba, hogy nyugalomban tölthessék együtt a hétvégét. Az idilli környezet azonban nem a kikapcsolódást és feloldódást hozza el számukra. A lány gyanús jeleket talál, amelyekből arra következtet, hogy barátja megcsalja őt. A hétköznapokban elkendőzött problémák a felszínre kerülnek, a fiút pedig egyre érthetetlenebb vádak érik.

A lány tudatmódosító szerekkel próbálja enyhíteni a kínzó bizonytalanságot, de azok csak fokozódó gyanakvását erősítik. Elhatalmasodik rajta az őrület, álom és valóság torz rémképpé mosódnak össze. A belső utazás a lány lelkének mélyére, sötét titkaihoz vezet. Legnagyobb félelmével kell szembenéznie: saját lelkiismeretével. 

Kámán Albert önköltségből, kis stábbal, családias hangulatban forgatta első kisfilmjét, melynek történetét személyes élmények inspirálták. A film szokatlan, egyedi hangzású zenéjét az Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas Bánkövi Gyula szerezte, a film titokzatos zárójelenetében pedig feltűnik a Kossuth-díjas Lukáts Andor is. A főszereplő Jordán Tamás egyik legtehetségesebb tanítványa, a pályakezdő színésznő Nagyistók Edit.

Hazug hétköznapi traumákból és az emberi életet meghatározó bizonytalanságokból építi fel világát. „A bizalmatlansággal járó félelem és kétkedés, amelyek észrevétlenül behálóznak minket és kapcsolatainkat. Éppen ettől olyan tragikusak, hogy kifelé semmi nem látszik belőlük” – nyilatkozta a rendező.

A Los Angeles Film Awards elsősorban a kevésbé reflektorfénybe kerülő filmeket igyekszik népszerűsíteni, különösen nagy hangsúlyt fektetve a rövidfilm műfajára. A szemlére a világ minden tájáról lehet nevezni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top