nlc.hu
Szabadidő
Legyőzhetetlen a magyar műrepülő pilóta

Legyőzhetetlen a magyar műrepülő pilóta

Tóth Ferenc öt éve zsinórban a világ legjobbja.

Ötödik éve nem talál legyőzőre a magyar pilóta a vitorlázó műrepülők világbajnokságán. Tóth Ferenc 2015 óta zsinórban nyeri a versenyeket, első, 2003-as sikerével együtt már hatszor lett ő a világ legjobbja – számolt be az RTL Híradó.

Legutóbbi világbajnoki címét a napokban Déván nyerte, kimagasló pontkülönbséggel lett ismét a legjobb. Ferenc a munkáját is a levegőben végzi, egy légitársaság pilótája.

„Bennem mindig van izgalom, hiába nem tudtak legyőzni 2015 óta világversenyen”

– mondta Tóth Ferenc.

A pilóta mindig úgy áll hozzá egy versenyhez, hogy a fiatal, feltörekvő versenyzők ellen nehéz lesz a küzdelem, ezért mindig tiszteli az új és a régi ellenfeleket. Azt mondja, a siker titka, hogy a repülés soha nem jöhet rutinból, mert akkor veszítene.

Tóth Ferenc sokszor kijelentette már, hogy a következő lesz az utolsó versenye, most azonban nem mondott ilyet. Összetettben ugyanis most lett tizedszer világversenyen győztes, ezzel ugyanott tart, mint egy lengyel pilóta. Ferenc célja, hogy meglegyen a 11. győzelme is, és legyőzze a rekorder pilótát.

(Kiemelt kép: Facebook/FAI – World Air Sports Federation)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top