Szabadidő

Megpróbáltuk kifürkészni a Romana és Júlia giccsfüzetek titkait

Amikor egy ismerősömnek elmeséltem, hogy Romana és Júlia füzetekről készülök cikket írni, kikerekedett szemmel kérdezte, hogy „Azok még léteznek?” Nemcsak, hogy léteznek, hanem egyenesen virágoznak: előbbinek nemrég jelent meg a 672., utóbbinak pedig a 682. lapszáma.

Romana, Romana különszám, Romana Gold, Júlia, Júlia különszám, Arany Júlia, Tiffany, Szívhang, Szívhang különszám, Bianca és még sorolhatnánk. A rendszerváltás után az olcsó, romantikus giccs valósággal elözönlötte az újságárusokat és a könyvesboltokat, és mivel sokáig tévés szappanoperából csekély volt a választék, a túlírt romantika iránti óriási igényt ezek a ponyvafüzetek elégítették ki. Naivan azt gondoltam, hogy a divatjuk mára lecsengett, és legfeljebb már csak mutatóban lehet találkozni velük, amikor egy véletlennek köszönhetően belebotlottam egy vadonatúj Romana-példányba. Kíváncsiságból rákerestem a neten, és a kiadó honlapjára rátalálva egy teljesen új világ tárult fel előttem: egy világ, amiben minden egyes mondatból süt a giccs, és csupa olyan történet, ami mögött én rosszhiszeműen Jack Nicholson cinikus írókarakterét látom a Lesz ez még így se című filmklasszikusból. Rádöbbentem, hogy Romana, Júlia, Bianca, Tiffany és társaik még mindig léteznek, és tartós, erős brandként tolják nagyban a romantikát az erre kiéhezett szívekbe.

Emlékszem, gyerekkoromban olyannyira eluraltak mindent ezek a füzetek, hogy szinte minden olyan lakásban beléjük futottam, ahol egy középkorú nő is lakott. Máig élénken él bennem egy kép egy olyan hálószobáról, ahol az ágy fölötti összes könyvespolc roskadozott ezektől a füzetektől, és a tetejébe még a sarokban is halmokban álltak. Már akkor is arra gondoltam, hogy tudja valaki ilyen mennyiségben fogyasztani ezt az egy kaptafára készült rengeteg füzetet. Biztos kell, hogy legyen valami titkuk.

Hősiesen belevetettem hát magam a Romana és Júlia füzetek tömegeibe, hogy elolvassam mindegyik szemem elé kerülő kötet … dobpörgés… hátlapját. Bármily meglepő, a sztorikat olyan megkapóan foglalják mindig össze a hátlapon, hogy az ember pusztán ennyiből levetít magának egy kész filmet a belső vetítőjén.

romana kötetek

kiadó: Ringier Axel Springer Media

A 20 kedvenc Romana és Júlia címem

A sorozat szerkesztői nem árulnak zsákbamacskát: már a címmel az arcunkba nyomják, hogy itt bizony olcsó ponyvára és töméntelen mennyiségű giccsre számíthatunk.

  • Kártyán nyert szerelem
  • Herceg vagy kalandor?
  • Kaland a kastélyszállóban
  • Forró ritmus, tüzes csók
  • Túl vonzó a főnököm
  • Nászút muszájból
  • Szép napok az Amalfi-parton
  • Sógornővel soha!
  • Lánykérés a lagúnán
  • Toszkán nappalok, római éjszakák
  • Helyettes menyasszony
  • Szívtelen lordom
  • Flamenco és fakanál
  • Kemény sziklák, puha csókok
  • Nőfaló a lakótársam
  • Örökösnő kerestetik
  • Könnycsepp az örökkévalóság arcán
  • Cowboy karácsonyra
  • Édes zsarolás
  • Halaszthatatlan vallomás

Kulcsszavak/legfontosabb témák

Ha elég sok Romana/Júlia tartalom-összefoglalót olvas el az ember – Isten a tanúm, én igyekeztem –, gyorsan felsejlik előtte egy kép a tipikus történetről és a sztorikban alkalmazott panelekről. Én az egynapos kutakodásommal az alábbi felfedezésekre jutottam.

A tipikus főhősnő

Sikeres, fiatal, független és szép, valamilyen menő foglalkozással (például reklámügynökségnél dolgozik). Jellemzően nagyvárosi. Ha saját vállalkozása van, akkor az jó eséllyel egy mesés, családi szálloda. Ha anyagilag mégis bajban lenne, az sosem a saját hülyeségének köszönhető, hanem például az apja adósságait kell törlesztenie. Mert ő ilyen nagylelkű.

A tipikus főhős

Gazdag és jóképű. Nagyon gazdag és nagyon jóképű. Általában – de nem feltétlenül – valamilyen más, távolról enyhén egzotikusnak tűnő ország szülötte. Minimum milliomos, de inkább milliárdos. Mágnás. Sok esetben a gazdagság mellé nemesi rang is dukál: lehet lord, gróf, herceg, sőt nem ritkán maga a trónörökös. Az érzelmeit sokszor nehezen tudja kimutatni, mivel a páncélját a főhősnőnek kell majd áttörnie.

A tipikus helyszín

A világ nagy, kozmopolita metropoliszai: Párizs, New York, London, Róma, Milánó vagy ha egy pici egzotikumot is kell belecsempészni, akkor mondjuk Hongkong. Ha nem divatos nagyváros, akkor nagy eséllyel valamilyen szuper éghajlatú, pálmafákkal teli, álomszerűen gyönyörű sziget, vadonba forduló tájakkal, ahol hőseink kettesben maradhatnak, távol a világ zajától. Ha épület, akkor minimum villa, de inkább kastély. A legkevesebb egy borászat valahol a toszkán vidéken, ahol a szőlőben lehet andalogni.

Tipikus sztorielemek

Egyéjszakás kalandként indult

A hősnő természetesen sosem szokott egyéjszakás kalandokba keveredni. Előbb rágná le tőből a saját kezét, mint hogy ilyesmire vetemedjen. De ez a pasi kivétel volt. Nem lehetett neki ellenállni. Útjaik szétváltak, aztán később újra találkoznak, és az egyéjszakás kalandnak folytatása lesz. Egy nagy szerelem.

Egy gyerek a múltból

Az egyéjszakás kalandok Romana-füzetekben való gyakori mellékterméke az abból születő gyerek. Aki természetesen úgy születik meg, hogy a pasi mit sem tud róla. Aztán sok-sok évvel később, amikor a két egykori partner újra találkozik, kiderül a nagy titok a múltból.

Az ellentétek vonzzák egymást

Az egyik lehengerlő, nagydumás playboy. A másik halkszavú kismadár, akinek a szerénységéről könyveket lehetne írni. Az egyik pedáns, a másik rendetlen. Az egyik dúsgazdag, a másik meg csak átlagember. A lényeg, hogy bár minden az ellen szól, hogy ők összejöjjenek, ők csak azért is rákattannak egymásra.

A tiltott gyümölcs

Ennek a két embernek egyszerűen nem szabadna összejönnie. Az egyik gyászol, már lemondott arról, hogy valaha is újra szerelmes legyen, ám most hirtelen… Vagy akár az is lehet, hogy a lány pont a főnökébe szeret bele. Igen, tudjuk, hogy #metoo, de ezt a kifejezést a Romana és Júlia történetekben nem ismerik. Vagy az is lehet, hogy a kiszemelt férfi házas (szigorúan már válófélben, itt a főhősök végső soron erkölcsös alakok). Netán olyasvalaki, akinek az exét jól ismeri a hősnő, és pont ezért nem szabadna összejönni vele. De mint tudjuk,  a tiltott gyümölcs mindig vonzó.

Váratlan összezártság

Együtt tévednek el a sivatagban. Vagy a dzsungelben. Lezuhannak együtt egy lakatlan szigetre. A nő pont a férfihez csönget be segítségért, amikor kitör az óriási vihar, és elzárja őket a külvilágtól. Netán csak közös üzleti útra kell menni a főnökkel, ahol egy kavarodás miatt véletlenül csak egy szállodai szoba jut csak a két emberre. A lényeg az, hogy ők ketten hosszabb időre közös térbe kerüljenek, és a kezdeti zsörtölődések után összejöjjenek.

Bosszú

Az egyik bosszút akar állni egy régi családi sérelemért, és ehhez fel akarja használni a másikat. Ám ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, rájön, hogy igazából megszerette azt, akit eszközként akart használni a csavaros/fondorlatos bosszújához.

Kirándulás egy idegen országban

A Romana/Júlia történetekben mindenki egyedül szeret turistáskodni. Ennek gyakori fajtája, amikor egy meghiúsult esküvő után a már befizetett nászútra az ex-menyasszony egyedül utazik el, hogy helyben aztán összejöjjön egy helyi dúsgazdag és szuper jóképű macsóval. Micsoda kárpótlás az élettől egy elmaradt esküvőért!

Érdekkapcsolat/érdekházasság/kényszerházasság

A férfi mesés vagyont/rangot örökölne a családjától, de van egy fura kitétel a végrendeletben: csak akkor kaphatja meg azt, ha házas emberré válik. Megkéri hősnőnket, hogy szívességből/pénzért menjen hozzá, de a tettetett kapcsolat álérzelmei előbb-utóbb valódivá válnak. Vagy az is lehet, hogy a lány családja választja ki nemesi származású hősnőnk későbbi férjét. Kezdetben persze tiltakozik a kényszerházasság ellen, de idővel rájön, hogy akit kinéztek számára, valójában teljesen más, mint amit korábban gondolt róla… 

A helyettes

A férfi megkéri a nőt valamilyen rejtélyes okból, hogy egy időre játssza el, hogy a felesége, szerelme. Aztán a megjátszott érzelmek egy idő után valódivá válnak.

Egy régi szerelem újra fellángol

Férfi és nő már régóta ismeri egymást, sőt egymás első szerelmei voltak vagy elcsattant közöttük egy csók, netán volt egy futó viszony, de aztán évekig nem találkoztak. Most véletlenül újra összefutnak, és a régi érzelmek pillanatokon belül lángolnak fel újból, hiszen a nő szerelmes volt a férfiba, mióta az eszét tudja.

Amnézia

A nő egy baleset miatt elveszíti az emlékezetét, és újra meg kell ismerkednie élete szerelmével. Vajon biztos minden úgy volt, ahogy mondják neki?

A pénzéhes, irigy család

A milliomos, milliárdos, mágnás, nemes férfi családja természetesen nem nézi jó szemmel a bimbózó szerelmet, és ármánykodással ott tesznek keresztbe hősnőnknek, ahol csak tudnak.

 

Miután túl voltam a Romana, illetve Júlia füzetek világának alapos megismerésén, úgy éreztem túltöltődtem érzelmekkel. Ha még kapok egy kis érzelmet, garantáltan felrobbanok. Rájöttem, hogy túladagoltam őket. Valahogy le kellett jönnöm a szerről, hogy a hatásuk ne kezdje ki az egészségem és a lelki kiegyensúlyozottságom kényes egységét. Megtaláltam rá a legjobb módszert. Leültem a kanapéra, és zsinórban megnéztem a Rambo: Első vért és a Tango & Cash-t. Az aggódóknak üzenem: már sokkal jobban vagyok.

A nyitókép illusztráció – jelenet a Kick (2014) c. bollywoodi mozifilmből

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top