Szabadidő

Juan Diego Flórez: „Szeretek bohóckodni a színpadon”

Az operaénekes Lakatos Márknak adott interjút.

A világhírű operaénekes, Juan Diego Flórez októberi, budapesti koncertje előtt Lakatos Márk stylistnak adott interjút Bécsben. Pályája kezdeteiről azt mondta, az anyja kocsmájában énekelt kamaszkorában, ott szokta meg, hogy közönség előtt kell szerepelnie. Ma már egész évben fellépésről fellépésre jár, a sok repülőút viszont nem tesz jót a hangszálainak, mert a légkondicionálótól nagyon száraz a levegő.

Az interjúban szóba kerültek legfontosabb szerepei, például A sevillai borbélyban vagy Az ezred lányában – Flórez azért is szerette ezeket a szerepeket, mert mindig is vonzotta a komédia világa. „Szeretek bohóckodni a színpadon” – mondta Lakatosnak.

Juan Diego Flórez (fotó: Cris Bouroncle / AFP)

Sok lehetőségem volt rekordokat felállítani – kommentálta sikereit. – A Scalában, amikor ráadást adtam, az volt az első ráadás 75 év után. A Metropolitanben is adtam ráadást, ami szintén vagy 40 év után volt az első.” Flórezt a rekordok felállításán kívül a tehetséges gyerekek is érdeklik: alapítványa, az Ifjúsági Zenekarral Peruért az önbecsülést fejleszti. „A gyerekek zenekarban játszanak, és kórusban énekelnek. Megtanulják önmagukat és a másikat is tisztelni és megbecsülni. Ők általában szegény sorsú gyerekek – most már nyolcezren vannak –, akik a zene és a közös játék erejében részesednek” – mondta az elhivatott operaénekes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top