nlc.hu
Szabadidő

Victory Brinker, a 9 éves operaénekes tehetség

9 éves operaénekes kislány tarolt a tehetségkutatóban – videó

Simon Cowellnek már nagyon nehéz újat mutatni, ám a mindössze 9 éves Victory Brinker képes volt rá.

Javában zajlanak már az America’s Got Talent válogatói, ahol ebben az évadban Simon Cowell mellett Sofia Vergara, Heidi Klum és Howie Mandel alkotják a zsűrit. A műsor a 16. évadánál jár, így meglehetősen nehéz olyasmit produkálni a színpadon, amihez hasonló még nem volt, a mindössze 9 éves Victory Brinkernek azonban sikerült. A kislány a meghallgatáson a Rómeó és Júlia operaváltozatából adta elő Júlia áriáját. A zsűritagok már az első hangoknál teljesen ledöbbentek a kislány tehetségétől. A produkcióját követően azonban Simon Cowell közölte, hogy nem fog négy igent kapni. Bár ezen maga Victory és a közönség is megdöbbent, ám néhány pillanattal később kiderült, sokkal különlegesebb módon jutalmazzák a kislány teljesítményét. A zsűritagok egy rövid megbeszélést követően egyszerre álltak fel és nyomták meg a Golden Buzzert, vagyis élő műsorfolyamba való azonnali bejutást jelentő gombot. Olyan, hogy a teljes zsűri egyszerre csapott volna az aranygombra, korábban még soha nem fordult elő a műsor történetében.

Ki ez a kislány?

Victory a szüleivel és tíz, hozzá hasonlóan örökbefogadott testvérével a Pennsylvania állambeli Latrobe településen él. Kétéves kora óta énekel, a klasszikus műfajt pedig 6 éves korában kezdte. Énekversenyeken évek óta indul, de felbukkant már három filmben, egy színdarabban, illetve kosármeccseken, fesztiválokon is többször fellépett, sőt, egy alkalommal már a Carnegie Hall színpadán is állhatott. Tavaly az NBC Little Big Shots című gyerek-tehetségkutató műsorában szerepelt.

Victory Brinker

Victory Brinker (Fotó: Trae Patton/NBC/NBCU Photo Bank)

“Semmi sem meghatóbb szülőként, mint látni, hogy a gyermeked azt csinálja, amit szeret. Büszke vagyok Victoryra, és remélem, hogy minden álma valóra válik” – fogalmazott a kislány anyja, Christine Brinker, aki hangsúlyozta azt is, Victory nagy álma volt, hogy az America’s Got Talentben versenyezhessen, ezért engedte, hogy ilyen fiatalon elinduljon a megmérettetésen.

A kis Victory az éneklés mellett imád a testvéreivel játszani, nyelveket tanulni, úszni, művészkedni és kertészkedni. Odavan a játékbabákért, a kedvenc gyümölcse pedig a málna. Amikor megkérdezték, mit tenne, ha megnyerné a tehetségkutató 1 millió dolláros fődíját, közölte, hogy vásárolna Simon Cowellnek egy csillogó, szivárványos inget, mert szerinte színekre lenne szüksége. 

Még több lenyűgöző tehetség 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése