Szabadidő

A bicaj, amitől jobb ember leszel – megnéztük, mit tud az e-bike

A megszállott biciklisták lenézik, a szakértők szerint ez a jövő, akiknek már van, nem tudják letenni. Több hétig tekertük, most elmondjuk, mi az igazság az elektromos biciklikről.

Az úgy volt, hogy elborult az agyam a bicikliboltban, amikor a szerencsétlen, szétnyúzott kis Csepelemre mutatva, amit kisgenerálra vittem be, közölték, hogy nyolcvanezer. Meg is mutatták, miért, szegény szervizes fiúnak, aki megpróbálta rendbe rakni az első kerékben a nyolcast, sorban a kezében maradt az összes küllő, amihez hozzáért, annyira szétrohadt mind a hóban-fagyban, hátsó kerék dettó, lánc, váltó, pláne dettó. Nem is titkolták, hogy tán jobban járok, ha veszek egy újat, úgyhogy – mondom, elborult az agyam – rámutattam a legfelsőre és legdrágábbra, egy csodás, áramvonalas országútira, hogy „akkor azt kérném”. Egy óra múlva ott álltam a lakásomban életem legjobb biciklijével és azon gondolkodtam, hogyan fogok én ezen cipelni bármit (sehogy), amikor éppen az lett volna a lényeg, hogy ne a biciklin görnyedve húzza az évről évre látványosan deformálódó hátam a tízkilós táskám minden nap, amikor letekerem a kötelező húsz-harminc kilométert, munkától függően.

Inkább korábbról kezdem. Szóval, az úgy volt, hogy gyerekként, a külvárosban ugyan magától értetődő volt, hogy biciklivel megyünk az iskolába, de a belvárosba költözve elképzelhetetlennek tartottam, hogy én még egyszer bicajra üljek, vagy – gondoltam, olvasva és látva a horrortörténeteket – ha mégis felülök, még aznap este a híradóban látnak viszont a szüleim, a gázolásomról készült fedélzetikamera-felvétel pedig virálvideóként terjed majd. Hiába nyüstölt a megszállott fixis haverom, reménytelen volt: biztos voltam benne, hogy azonnal meghalnék. Aztán jött egy nő, aki tekert, nyilván vérciki volt, hogy én meg BKV-val rohangálok utána. Két héten belül vettem egy bicajt, egy életre vérig sértve a haveromat.

Azóta minden más (könnyebb és nehezebb egyszerre, de mindenképpen izgalmasabb és szórakoztatóbb). A tükörjeget és a monszunokat leszámítva mindig mindenhova azzal megyek, és azóta megrendíthetetlen axióma az életemben, hogy autóm nincs, és nem is lesz, amíg valami miatt nem lesz elkerülhetetlen, szóval marad a bicikli, nincs mese.

A legutóbbi tehát tönkrement, az új országúti kedvéért meg majd lefogyok, ennél erősebb motiváló erő úgysem kell (nem csak az esztétikum kedvéért, hanem azért is, mert konkrétan beleütközik a combom a hasamba, és így egy kicsit nehéz tekerni), most azonban szembe kell néznem azzal, hogy kell egy eszköz, ami egyszerűen, a környezetet különösebben nem megerőszakolva és a hátamat és ízületeimet tovább nem rombolva elvisz cuccostul A-ból B-be. Ha mindezt úgy teszi, hogy közben nem izzadok le háromszor, az nagyszerű bónusz, de a budapesti és Pest megyei utakat ismerve nem voltak illúzióim. Aztán szép lassan kúszott be a felismerés, majd a döntés:

Nekem elektromos bicikli kell.

Némi kutatómunka után meg is vettem, és most, három hét után úgy vagyok vele: életem legjobban elköltött 370 ezer forintja volt, ami soknak hangzik, de nem az. Sőt, ha dupla ennyibe került volna, akkor most (illetve még pár fizetéssel később) azt írnám, hogy életem legjobban elköltött 740 ezer forintja volt, és pont olyan komolyan is gondolnám, mint ezt itt az előbb.

Fotó: Neményi Márton

Ennek ellenére az elektromos bicikli, röviden e-bike vagy – ha nagyon pontosak akarunk lenni, és hát ennél a témánál akarjunk is – a pedelec az egész kerékpáros világ legellentmondásosabb témája, és akkor még finoman fogalmaztunk. Van, aki csak sejti, mi ez, van, aki azt hiszi, tudja, mi ez, pedig nem, van, aki tudja és mélyen megveti, és van, aki birtokolja, és nagyon szereti. Egyelőre utóbbiak, tehát mi vagyunk kisebbségben, de a helyzet, úgy tűnik, gyorsan változik a javunkra, például azért, mert kifizetődik, azért, mert környezetbarát és azért, mert nagyon-nagyon hasznos és szórakoztató eszköz. Haladjunk sorjában.

Mi ez?

Az elektromos bicajokkal kapcsolatos leggyakoribb félreértés, hogy ezek csak úgy néznek ki, mint a kerékpárok, de ha bekapcsoljuk őket, maguktól mennek. Ez nem igaz: léteznek ugyan ilyen modellek is (főleg a titkos motorokkal felszerelt versenybicajok ilyenek), de mi most a nem éppen szexi nevű pedelec kategóriáról, azaz a pedállal hajtható, elektromos rásegítéssel felszerelt gépekről beszélünk. Ezek pont olyan biciklik, mint a tiéd vagy bárki másé, lehetnek városiak, országútiak, trekking vagy mountain bike modellek, egy közös van csak bennük: egy (jó nagy és nehéz) akkumulátor hajt egy viszonylag kis teljesítményű motort, amely segít a pedálozásban. Azaz pedálozni mindenképpen kell.

Mondanánk, hogy csak a pénztárcánk szab határt a teljesítménynek és a sebességnek, de ez nem így van, hála az EU-nak. (Konkrétan először érzem a bőrömön, hogy az Unió korlátoz valamiben, ami engem is érint, de ez nem feltétlenül baj.) Az idei uniós szabályozás ugyanis egyértelműen kimondja: csak azok a pedelecek forgalmazhatók bicikliként, amelyek legfeljebb 250 wattos motorral és legfeljebb 25 kilométer/órás sebességig segítenek. (Léteznek erősebb modellek, amelyek akár 45-ig is segítenek és erősebb a motorjuk, forgalmazzák is őket az országban, ám ezek hivatalosan segédmotornak számítanak.) Azaz, bár az akkumulátor méretét és a nyomaték erejét nem szabályozzák, ezekkel a biciklikkel száguldozni nem lehet. Az átlagos (tehát nem milliós) pedelecek akkukímélő üzemmódban 80-100 kilométerig bírják, hegymenetben, tehát maximális rásegítéssel nagyjából 30-ig. Természetesen mehetünk 25 kilométeres sebesség fölé is, ekkor a motor egyszerűen kikapcsol; azt mondják, így olyan lesz tekerni, mint bármely más, rásegítés nélküli biciklit, de mivel az akku és a motor miatt eleve nehéz a vas (20-30 kiló közöttiek), és mivel a motor kikapcsolt állapotban egy nagyon kicsit még vissza is fogja, inkább ne akarjunk így tekerni, elég szörnyű élmény (nagyjából, mint egy Bubi), használjuk csak azt a rásegítést.

Akkor mire jó ez?

Itt a lényeg: tulajdonképpen mindenre. Ha városban (vagy 20 kilométeren belül bárhol) egyedül mászkálsz, egy tisztességes csomagtartóval felszerelve kiváltja az autót, robogót, a hagyományos biciklit meg pláne. Bevásárlás, ügyintézés, munka, házi- és egyéb buli, kirándulás: alig akad helyzet az életben, amihez ne lenne ideális. Ha hajlandó vagy rendesen (értsd: normális, kifejezetten biciklis aláöltözettel) felöltözni, akkor télen is.

Úgy, hogy közben meg is mozgat. Igaz, hogy messze nem kell annyi erőt kifejteni, mintha hagyományos kerékpáron ülnél, mégis minden tanulmány azt állítja: aki pedeleccel jár, pont olyan jó (vagy jobb) kondiban van, mint a többi biciklis. Ezt csak megerősíteni tudom: egy-egy út alkalmával kevesebb kalóriát égetek, viszont sokkal többet biciklizek azóta, egyszerűen azért, mert olyan jó érzés. Ha van egy-egy szabad órám, szinte automatikusan elkezdek gondolkodni, hova menjek; mivel pragmatikus figura vagyok, mindig kell egy cél, nem tudok csak úgy tekerni. Így vettem konyharuhát és törülközőt a budaörsi Ikeában, esőkabátot a soroksári Decahtlonban és macskakaját a Wekerle telep melletti Fressnapfban. (Mindtől legalább 8 kilométerre lakom.)

Biztos jó, de akkor sincs erre 400 ezer forintom

Tudom, hogy sok pénz, mindenkit megértek, aki már csak ezért is ódzkodik az egésztől, de azért hadd kérdezzem meg: biztos, hogy nincs ennyi pénzed? Ha van autód, akkor ugyanis van ennyi, csak benzinpénznek hívják, ha buszozol, akkor is, csak bérletpénznek. Tehát kifizetődik, hiszen ezeket mind majdnem teljesen kiváltja. Arról nem is beszélve, hogy egy jól összerakott, legalább középkategóriás pedelec stabil alumíniumvázas, tárcsafékes, teleszkópos és tisztességes váltókkal felszerelt, azaz félévente egy (olcsóbb) szervizelésen és majd, pár év múlva egy új akkumulátoron kívül nincs rendszeres kiadás.

Várj csak, nem pont egy ilyen balesetezett most egy budapesti zebrán?

Nem egészen, a napokban elterjedt horrorisztikus videón egy kölcsönözhető elektromos robogót/rollert (még nincs közmegegyezés a mutáns városi járgány nevéről) gázolt el egy taxis. Egyikőjük sem figyelt a zebrán (ahol egyébként le kell szállni és át kell tolni a kétkerekűt), az elektromos robogót nem kell pedálozni, ezért általában könnyelműbben használják, mint a bicikliket, előszeretettel vagánykodnak vele a turisták, akik egyébként sem rutinos közlekedők a budapesti utcákon. Ettől még persze jogos az aggodalom, hiszen az elektromos biciklik is ugyanígy gyorsulnak és ugyanennyivel mennek, csak azokat ugye tekerni is kell. A válasz az, hogy amennyire rutinos vagy a biciklin, pont annyira leszel rutinos egy pedelecen. Pár dolgot meg kell szokni – könnyű dolgod lesz, sőt, ha van hátulütője az elektromos biciklinek, akkor az éppen az, hogy túlságosan addiktív, nagyon nehéz visszaülni egy egyszerű bicajra, ha az ember megtapasztalja a kényelmet, amit nyújt.

Fotó: Neményi Márton

Az első az, hogy nem kapcsol be azonnal a motor, tehát rásegítés nélkül kell elindulnod, az ugyanis csak egy-két tekerés után indul be: a drágább, nyomatékérzékelős és középmotoros modelleknél hamarabb, az olcsóbb, pedálfordulat-érzékelőseknél, illetve hátsó kerékre épített motoroknál később és durvábban. Ekkor a bicikli kicsit „meglök” hátulról és egy pillanat alatt felgyorsulsz 15-20 kilométeres sebességre. Gyalogosok közt tehát óvatosan rajtolj. A másik az, hogy 25-26 (a gyártó engedékenységétől függ) kilométeres sebesség alatt kell maradnod. Bármilyen hülyén is hangzik, ez utóbbi a legnehezebb része a pedeleccel való közlekedésnek.

A bicikli ugyanis szabályosan menni akar, kész művészet egyensúlyozni, hogy kimaxold a motort anélkül, hogy túllépnéd a maximum sebességet.

Ehhez tanulás kell, türelem, önmérséklet és önismeret – ezek azonban az élet egyéb területein is jól jönnek, nem igaz?

Három hét után éppen ez a legnagyobb élmény az elektromos bicikliben: ahogy elindulok vele, muszáj magamra erőltetnem a lassú, türelmes, elfogadó, zen tempót (és életszemléletet), hiszen pontosan tudom, hogy nem sprintelhetek, nem előzgethetek nyakra-főre, nem kergethetem a zöld lámpákat csak azért, hogy nyerjek húsz másodpercet (egészen a következőig, amit már úgysem érek el.) Huszonöt kilométer per óra – ez az élet. Így kell odaérni mindenhova, ezt kell tartani, és ha már tartani kell, akár élvezhetem is.

Az, hogy nincs (mert nem is lehet) rohanás, hajsza, idegeskedés, csak nyugodt, egyenletes tekerés, bicikliúton, az autók között, síkon és hegymenetben is, az egész napomra kihat, és így aztán az egész életemre is. Képzeltem én mindenfélét, hogy hogyan és mennyire lesz jobb az életem, ha elektromos biciklim lesz, és ezek nagyjából be is jöttek – de azt, hogy egészen konkrétan jobb ember leszek tőle, nem gondoltam volna.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése