Szabadidő

Akár 26 fok is lehet a jövő héten!

Hajnalonként ködre kell készülni, majd napközben napsütésre, esőre is számítani lehet a jövő héten. Emellett továbbra is marad a meleg, többfelé 20 fok feletti maximumokkal.

Hétfőn a nyugati határ közelében csak sokára oszlik fel a köd, másutt a ködfoltok feloszlását követően sok napsütésre, csapadékmentes időre lehet számítani, de az előző napokhoz képest több és vastagabb lehet a fátyolfelhőzet. A leghidegebb órákban többnyire 5–12 fok lesz, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb értékeket mérhetnek. Napközben zömmel 18–24 fokig melegszik a levegő, de az Alföldön 25, 26 fok is lehet.

Kedden többnyire napos idő lesz, csapadék nélkül. A Dunántúlon viszont többfelé megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet általában 7–15 fok között alakul, de a szélvédett helyeken ennél hidegebb is lehet. A maximumhőmérséklet 20–26 fok között várható.

Fotó: illusztráció, iStock

Szerdán döntően napos időre lehet számítani, majd délután, este nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon egyre többfelé várható eső, zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. A szél helyenként megélénkül, néhol meg is erősödik, majd este a Kisalföldön északnyugatira fordul. A legalacsonyabb hőmérséklet 6–13, a legmagasabb hőmérséklet 19–26 fok között valószínű.

Csütörtökön reggel a nyugati és a középső megyékben többfelé várható eső, záporeső. Napközben többnyire derült vagy gyengén felhős időre lehet számítani, számottevő csapadék ekkor már nem valószínű. A leghidegebb órákban 6–14 fok lesz. Napközben 18–23 fokig melegszik a levegő.

Pénteken többnyire derült vagy gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű, de néhol megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet általában 5–10 fok között alakul, de a szélvédett helyeken ennél hidegebb is lehet. A maximumhőmérséklet 17–24 fok között valószínű.

Szombaton eleinte többórás napsütésre lehet számítani, majd nyugat felől felhősödés kezdődik. Délután a nyugati megyékben néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 6–11 fok között alakul, de a szélvédett helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 18–24 fok között valószínű.

Vasárnap hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, helyenként fordulhat elő eső, záporeső. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A leghidegebb órákban 6–13 fok lesz. Napközben 18–24 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top