Szabadidő

Postagalambok készítették a századforduló leglátványosabb légifotóit

Jó száz évvel a drónfotózás elterjedése előtt egy német hobbifotós már meghódította az eget.

A német Julius Neubronner (1852–1932) köztiszteletben álló patikus, lelkes amatőr fotós és szenvedélyes galambász volt, aki időnként még praktikusan kombinálta is a munkáját és a hobbijait: sürgős esetekben például kedves galambjaival küldött recepteket és gyógyszereket a közeli szanatóriumba. De doktor Neubronner nem elégedett meg csupán ennyivel. Ugyanis mint minden nyárspolgárnak, neki is volt egy komoly rögeszméje, ami egy idő után egyre jobban elhatalmasodott rajta: galambokat akart fényképezni tanítani. Jó, azt ő sem gondolta, hogy a madarak majd némi gyakorlás után kifinomult művészportrékat fognak készíteni elegáns párizsi szalonok mélyén, de valójában nem is ez volt a cél. A kísérletező kedvű patikus végül 1907-ben rukkolt elő forradalmi találmányával, a sűrített levegővel működő időzítővel ellátott, aprócska galamb-fényképezőgéppel, amelyet bőrből készült hevederekkel és egy alumínium mellvédő segítségével erősített fel a kedvenceire. Ahogy az a képen is jól látható:

Dr. Neubronner fotózó galambja (Fotó: Wikipedia)

Neubronner ezenkívül egy speciális, ló vontatta kis műhelyt is épített, amely – a világon valószínűleg egyedülálló módon – egyszerre volt sötétkamra, valamint galambdúc, és miután az akadékoskodó szabadalmi hivatalnál végre sikerült levédetnie találmányát, már semmi nem állhatott a fényképész galambok diadalmenetének útjába. A doktor és az állatai hamarosan valódi szenzációnak számítottak egész Európában, és számos nagyszabású bemutatót tartottak, többek közt olyan nagyvárosokban, mint Drezda, Frankfurt vagy Párizs. A madarak által készített fotókat Neubronner ilyenkor azonnal elő is hívta a mobil sötétkamrában, és képeslap formájában árulta az érdeklődőknek, akik természetesen el voltak ragadtatva a végeredménytől. Érthető, hisz a háború előtti időszakban kevesen készítettek ehhez hasonló látványos légi fotókat; sőt ilyeneket tulajdonképpen senki nem csinált a német patikus csodagalambjain kívül.  

Képek forrása: Wikipedia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top