Szabadidő

Eltiltották Babyt Johnnytól, és már a második szexen vannak túl – percről percre közvetítjük a Dirty Dancinget

32 éve már, hogy Patrick Swayze elkapta a táncparketten a kezébe ugró Jennifer Greyt, miközben szólt a Time of My Life. Újranéztük, és percről percre elemeztük a megunhatatlan, örökzöld Dirty Dancinget.

00:07 A filmet gyártó stúdió, a Vestron Pictures logója.

A Vestron Pictures sosem volt hatalmas hollywoodi stúdió, egy videóforgalmazó cég nőtte ki magát elég nagyra ahhoz a nyolcvanas években, hogy úgy gondolják, ki kéne magukat próbálni a mozifilmek gyártásában és forgalmazásában is. A Dirty Dancing volt az egyik korai próbálkozásuk.

00:45 A főcím a Be My Baby című dallal.

A The Ronettes 1963-as dalával és forró, lassított, fekete-fehér táncfelvételekkel indít a mozi. Mivel a sztori 1963 nyarán játszódik, az alkotók igyekeztek nagyrészt korabeli slágerekkel megtölteni, de nem teljesen tartották magukat ehhez az irányvonalhoz, így néhány új dal (pl. a legendás The Time of My Life) is becsúszott a választékba.

02:10 Megismerjük a narrátorunkat, Babyt.

Aki rögtön az elején elmondja nekünk, hogy 1963-ban mindenki Babynek becézte őt, és ez akkoriban még egyáltalán nem zavarta. Ez erősen önéletrajzi elem a forgatókönyvíró, Eleanor Bergstein életéből: őt becézték Babynek odahaza fiatalon. Egyébként a film egy részét is a saját családjával tinédzserkorában tett catskillsi kirándulásai ihlették, ahogy Baby karakteréhez is sokat merített az akkori önmagából.

02:25 „Mielőtt lelőtték volna Kennedy elnököt”

Narrátorunk külön kihangsúlyozza, hogy a történet még azelőtt játszódik, hogy a Beatles megérkezett volna, és megölték Kennedyt. Vagyis amikor Amerika még a második világháború utáni ártatlan korszakát élte, de már közel volt a változás.

03:00 A zsidó család

Bár a film nem hangsúlyozza ki a szállóvendégek vallását és származását, már a bemutató idején is sokan írtak arról, hogy nemcsak Baby és családja, hanem a legtöbb szállóvendég is zsidó. Ez azért volt lehetséges, mert a húszas években Amerikában a megnövekvő antiszemitizmus miatt sok szálloda nem akart zsidó vendégeket fogadni, így külön hotelek nyíltak, amelyek pont rájuk specializálódtak – bár a zsidókat Amerikában a második világháború után nagyrészt már nem diszkriminálták, sok család megszokásból még nagyon sokáig járt ilyen szállodákba.

03:10 A festői szálló

A film fő forgatási helyszíne az impozáns főépülettel és az erdei kabinokkal amúgy a Virginia államban található Mountain Lake Resort volt, ami még ma is szépen megél a film örökségéből: évente többször is tartanak Dirty Dancing-tematikájú programokat a vendégeiknek.

04:00 A film halottai

Azt nyilván mindenki tudja, hogy a film főszereplője, Patrick Swayze már régóta nincs az élők sorában, de sajnos nincs ezzel egyedül. A Baby apját alakító Jerry Orbach 2004-ben távozott az élők sorából, a vendéglátójukat, Max Kellermant alakító Jack Weston 1996-ban hunyt el, a film rendezője, Emile Ardolino pedig 1993-ban, alig ötvenévesen halt meg AIDS-ben. Neki a Dirty Dancingen kívül egy másik sokak által kedvelt filmet is köszönhetünk, ez az Apáca show.

06:30 „Ez egy hely a családosoknak”

Max Kellerman kiselőadást tart az egyetemeken toborzott nyári személyzetének arról, hogyan működnek náluk a dolgok. Csupa jóképű srác, akiknek a felszolgálás mellett az is a dolguk, hogy a családok lányai jól érezzék magukat a kiránduláson. Udvarolni kell mindenkinek ezerrel, de el a kezekkel!

07:20 Johnny első színrelépése

Végre láthatjuk egy pillanatra a Patrick Swayze alakította tánctanárt, Johnnyt. Bár egy pár évvel ezelőtti Cosmopolitan-interjúban Eleanor Bergstein forgatókönyvíró azt állította, hogy senki más nem jött szóba Johnny szerepére, és amikor meglátták Swayze-t, egyből tudták, hogy ő lesz az, ez azért eléggé megszépíti a valóságot. Valójában sokakat tartottak esélyesnek, többek között Billy Zane-t, aki a saját állítása szerint a táncpróbán vérzett el, valamint Val Kilmert is. Ugyanígy Baby szerepére sem Jennifer Grey volt az egyetlen választás: a másik nagy esélyesnek Sarah Jessica Parker számított.

08:40 Minden romantikus filmbe kell egy esélytelen udvarló

Mivel a Dirty Dancing egy romantikus film, és egy romantikus filmben nem mehet minden simán a két szerelmes között, akad itt egy szülők által támogatott, nem túl jóképű, és a táncmozdulatokban sem jártas udvarló is, aki történetesen egy elit egyetemre jár, és ő a hotel tulajdonosának dúsgazdag fia.

09:23 Ciki az öregek tánca

A film folyton viccet csinál abból, milyen nevetségesen és bénácskán táncolnak az öregek, és velük szemben milyen veszettül menők Johnny és bandájának táncmozdulatai. Ennek egyik ékes példája, amikor Kellerman felmegy a színpadra táncolni a bálban.

10:05 Johnny megmutatja, ki az úr a háznál

Megszólal a bálteremben a mambó, és jön Johnny és Penny, hogy megmutassák az öregeknek, hogy kell ezt csinálni. A castingnál állítólag legalább annyira fontos volt a tánctudás, mint a színészi munka, ugyanis az alkotók fülébe jutott, hogy a Flashdance forgatásán komoly problémákat okozott, hogy nem minden színész tudott elég jól táncolni, és táncdublőrökkel kellett őket helyettesíteni. Ezt ebben az esetben mindenképp el akarták kerülni, és a srácok közül Patrick Swayze volt az, aki a legjobban teljesített, de a mambójelenetbe így is sikerült párszor belebakizni: a gondokat Penny ruhájánák hálós hátsó része okozta, amibe a gyors mozdulatok közepette időnként beleakadt Swayze keze.

12:40 A showman ciki vicce

„Végre találtam egy olyan lányt, mint az anyám. Úgy viselkedik, és úgy öltözködik, mint ő. Szóval hazavittem, erre apám egyáltalán nem kedvelte.”

14:15 Welcome to the Real Party!

Az öregek élettelen bulija után Baby megérkezik a szálló alkalmazottainak titkos bulijába, ahol dübörög a rock and roll, és mindenki úgy táncol, mintha Elvis veszett volna el benne. És igen: a szoknyák feljebb húzódnak a megszokottnál, és a kezek is rámarkolnak a fenekekre. Ejnye-bejnye! A 17 éves Baby még soha korábban nem látott ilyet. Természetesen ide is befut Johnny és Penny, hogy megmutassák, ki az úr a táncparketten. A táncjelenetek koreográfusa az a Kenny Ortega volt, aki Madonna Material Girl című klipjének táncaiért felelt, később pedig a High School Musical filmek koreográfusaként vált igazán ismertté.

17:40 Sok tánc, kevés próba

Bár a filmből rengeteg időt tesznek ki a táncjelenetek, a stábnak mindössze két hete volt a próbákra a forgatást megelőzően: sajnos az alkotók megcsúsztak az előkészületekkel, a forgatás nyár végére és kora őszre tolódott, és mivel a rendező attól félt, hogy nyáriak helyett majd őszi képeket kell rögzítenie, a próbaidőszakból nyesett le, hogy korábban kezdhessenek. A már október elején forgatott jelenetekben sok falevelet így is zöldre kellett festeni, hogy a néző tényleg azt higgye, nyár van.

18:17 Patrick Swayze esete a fűzővel

Patrick Swayze-nek 35 évesen kellett eljátszania a 25 éves Johnnyt, míg Jennifer Greynek 27 évesen a 17 éves Babyt. Swayze testalkatát a rendező karcsúsítani akarta, hogy hihetőbb legyen a fiatalsága, ezért azt találta ki, hogy bizonyos jelenetekben fűzőt kell viselnie. Ezért is tűnik olykor nagyon vékonynak.

18:40 Az első közös tánc

A vásznon valósággal szikrázik a szexuális feszültség Swayze és Grey között, de a való életben ez egyáltalán nem volt így. Ők ketten már dolgoztak együtt korábban az 1984-es Vörös hajnal című filmben, aminek a forgatásán Grey annyira megutálta Swayze-t, hogy soha többé nem akart vele együtt dolgozni. Miután mindkettejüket kiválasztották a Dirty Dancingre, Grey csak azzal a feltétellel akarta vállalni, ha nem Swayze-zel kell együtt dolgoznia. A színész végül meggyőzte partnerét, hogy ezúttal minden más lesz, és sokkal rendesebben fog viselkedni, amihez a castingon és a próbákon még tartotta is magát, de a forgatáson ismét elszabadult a pokol kettőjük között. Előfordult, hogy a rendezőnek szabályos békéltető tárgyalásokat kellett folytatnia a két színészével, hogy zökkenőmentesen folytatódhasson a meló.

22:30 Szegény Johnnyt kihasználják

A jóképű Johnnynak az a dolga, hogy hétköznap csábítgassa és szórakoztassa az unatkozó feleségeket, akikhez a férjük csak hétvégenként csatlakozik. Nehezen viseli a feladatot, ez látszik is a dacos arckifejezésén.

23:08 „Szeretem nézni a hajadat, ahogy belefúj a szél”

A béna, totálisan esélytelen és végtelenül antipatikus udvarló tovább próbálkozik Babynél. „Tudom, hogy én vagyok a legjobb fogás a környéken” – mondja a srác, aki egy ilyen duma után nyilvánvalóan nem a legjobb fogás a környéken. A fickó amúgy a mansplaining iskolapéldája is lehetne az olyan szövegeivel, mint „Az életben időnként látsz olyan dolgokat, amiket nem akarsz látni”.

25:52 Penny kiborulása a konyhában

Itt tudjuk meg, hogy Penny terhes, viszont nem akar gyereket szülni, ezért maga alatt van. Természetesen mind azt hisszük először, hogy Johnny lehet az apa. Az abortusz New York államban 1970-ig illegális volt, ezért is került be a sztoriba az illegális abortusz történetszála. Miután a film egyik lehetséges szponzora, a Procter & Gamble értesült erről, azzal fenyegette meg a Vestront, hogy kivonul, ha ezt nem vágják ki a filmből. A Vestron fejesei azonnal neki is láttak volna a film megcsonkításának, csakhogy a forgatókönyvíró és a rendező figyelmeztette őket: ha Penny abortusza kimarad a filmből, az egy csomó másik cselekményszálra is hatással lesz, és végső soron az egész film zavarossá és érthetetlenné válik. Így a Vestron szomorúan bár, de lemondott a multicég szponzori pénzéről.

27:30 A gazdag lány és a szegény fiú szerelmének tündérmeséje

A Dirty Dancing lényegében arról szól, hogy a jómódban, de béklyók közt őrlődő királylány, és a szabadon, de csórón élő parasztgyerek hogyan talál egymásra, de ezt a mesei alapsztorit a hatvanas évek Amerikájába helyezi, és arra mutat rá vele, hogy milyen szociális különbségek vannak a hotel vendégei és alkalmazottai között. Erre talán nincs is jobb példa, mint a jelenet, amiből kiderül, hogy Pennynek 250 dollárra lenne szüksége az illegális abortuszhoz, de ezt még a barátaival együtt is képtelen összedobni, míg Baby könnyedén meg tudja szerezni neki az összeget.

28:11 Könyvajánló egy seggfejtől

Amikor Baby a Pennyt teherbe ejtő pincérsrácot, Robbie-t felelősségre akarja vonni, a fiú nemcsak kiselőadást tart neki arról, hogy a gyerek miért nem az ő felelőssége, hanem átnyújtja neki Ayn Rand Az ősforrás című könyvét, ami a seggfejek afféle Bibliája, ugyanis arról szól, hogyan állítsuk önmagunkat mindennek a középpontjába, és hogyan szarjuk le magunk körül a többi embert.

30:14 Egy újabb tánc a hotel alkalmazottaival

Az időjárás végig szélsőséges volt a forgatáson. Vagy esett az eső, és a hőmérséklet tíz fok alá süllyedt, vagy olyan forróság volt, hogy sorra ájultak el a táncosok a felvételek közben. Állítólag volt olyan felvétel is, ami közben tíz táncos vesztette eszméletét.

32:00 Penny abortuszra megy, Baby táncol helyette

Bár Baby elég béna, Johnny vállalja, hogy megtanítja eljárni a hotel beugrótáncát. Innen következnek a film legemlékezetesebb jelenetei, amelyekben Johnny megtanítja Babyt táncolni.

34:19 A mambó egy érzés, szívdobogás

Johnny filozofikus tánctanár, aki a lépések pontossága helyett a szívre és a lélekre megy rá.

35:12 A Hungry Eyes és a csiklandozás

Megkezdődik a nagybani táncoktatás a Hungry Eyes című gigasláger dallamaira. Itt kerül sor arra a jelenetre is, amelyben Jennifer Grey elneveti magát, miközben Patrick Swayze végigsimítja a hónalját. Eredetileg ez a jelenet végig komoly lett volna, Grey önkéntelenül nevette el magát a csikizés miatt, de amikor a vágószobában visszanézték a felvételeket, ezt a verziót találták a legaranyosabbnak, így végül helyet kapott a filmben.

40:40 Gyakorlás a farönkön

Rockynak is jobban ment, amikor kiszabadult az edzőteremből, és lépcsőkön futott, Babynek is biztos jobb lesz, ha egy uncsi táncterem helyett egy kidőlt farönk tetején gyakorolhat. A jelenetsor kétségtelenül látványos, de egyben veszélyes is volt. Swayze az egyik felvétel során leesett, és úgy feldagadt a bokája, hogy a dokinak le kellett szívnia belőle a vizet. Szerencsére a sérülés nem volt annyira súlyos, hogy később ne tudja folytatni a forgatást.

42:00 Gyakorlás a tóban

A nagy ugrásjelenetet egy tóban vették fel, ez a tó azonban már nem Virginia államban, hanem Észak-Coloradóban található, és a felvétel idején októbert mutatott a naptár. Nem véletlen, hogy a két színészről nem látni közeliket a tóban készült felvételeken: mindkettejük ajkai lilák voltak, annyira fáztak, miközben a parton a stábtagok kabátban filmezték őket. Jennifer Grey később azt nyilatkozta a jelenetről, hogy akkor még fiatal volt, és bevállalós, de mai fejjel már biztosan nem vállalná a szörnyű élményt.

44:40 Felkészülés az abortuszra

Penny és Baby öltözői párbeszéde kiváló emlékeztető arra, hogy Hollywood már 20 évvel korábban leforgatta a maga változatát a 4 hónap, 3 hét, 2 napból.

46:50 Az elrontott ugrás az előadáson

Miután a színpadon inába száll a bátorsága, és nem mer felugrani Johnny karjaiba, Baby egy egészen zseniálisan nevetséges táncmozdulatba kezd, ami mára ikonikus magasságokba emelkedett, és annak a jelévé vált, ha valaki elcseszett valamit.

49:15 Penny és az abortusz

A fájdalmas jelenet felvétele során az okozta a stábnak a legfőbb gondot, hogy a Pennyt játszó Cynthia Rhodes smink nélkül is nagyon szép volt. Egyszerűen nem volt hihető, hogy ennyire szenved, ezért a sminkesek kénytelenek voltak csúfítani őt a megfelelő hatás kedvéért.

51:10 Babyt eltiltják Johnnytól

Az apa nem nézi túl jó szemmel, amikor kiderül, hogy a lánya által valójában ő pénzelt egy illegális abortuszt, amibe az érintett lány kis híján belehalt. Dráma van, és konfliktus: mi lesz így az éppen csak bimbódzó románccal Baby és Johnny között? Én úgy izgulok.

52:00 Baby újra Johnnynál

Az atyai eltiltás ellenére Baby első útja Johnny szobájába vezet. A srác természetesen meztelen felsőtesttel flangál otthon, és úgy is nyit ajtót: nem azért dolgozott annyit azokon a bicókon, hogy ne mutogathassa őket, csórikám. Közben persze siránkozik azon, hogy nem ér semmit, ezért kutyába se veszik, de úgyis mindenki a felsőtestét nézi, szóval a szavak itt kevésbé számítanak. Az a felsőtest annyira szép, hogy Baby nem is várja meg, amíg Johnny vall neki szerelmet, inkább megteszi ő, biztos, ami biztos alapon.

54:15 Fekete-fehér

Biztos nem mindenkinek tűnik fel, ezért szólok: az alkotók Johnnyt általában feketébe, míg Babyt többnyire fehérbe öltöztetik a filmben, ezzel is hangsúlyozva a lány ártatlanságát.

55:00 Cry to Me és szex light

Egy táncos filmben a tánc természetesen előjáték a szexhez, és a Dirty Dancingben borzasztó sok előjátékot, de annál kevesebb szexet láthatunk. Ez annak ellenére igaz, hogy Baby és Johnny első összebújását eredetileg leforgatták a filmesek, sőt Jennifer Grey félmeztelenre is vetkőzött a jelenet kedvéért: mivel a tesztvetítésen nem kaptak túl jó reakciókat erre a filmesek, végül törölték a szcénát. A leforgatott jelenetet nemcsak nem használták fel, hanem meg is semmisítették, így később a DVD- és Blu-ray-kiadások kihagyott jelenetei közt sem tudták szerepeltetni.

59:00 Johnny és Baby találkoznak Pennynél

Elvileg meglátogatják lábadozó barátjukat, gyakorlatilag meg olyan pillantásokat vetnek egymásra, mint akik kicsit bánják, hogy lefeküdtek előző este, de szívesen újráznának is. Aztán kint jön egy angyali mosoly, és újra szent a béke.

61:10 Ennyit ér az eltiltás?

Épp csak eltiltották Babyt Johnnytól, és már a második szexen vannak túl. Mi lenne, ha nem volna semmilyen szankció? Már pornófilmet forgatnának együtt? Baby szex után elköveti az amatőrök legjellemzőbb hibáját: megkérdezi a pasitól, hogy eddig hány nővel feküdt le, Johnny azonban nem lép le, hanem kínos magyarázkodásba kezd arról, hogy milyen nehéz az, ha valaki csóró srácként bekerül a luxusba, ahol bejön a gazdag spinéknek, akik mind le akarnak feküdni vele, meg hogy mostanra rájött: csak kihasználták őt. Szem nem marad szárazon. Baby annyira meghatódik, hogy még az igazi nevét is hajlandó elárulni: Frances.

64:40 A híres kúszó-mászó tánc

Amikor Baby és Johnny a próbateremben flörtölnek, és közben egymás felé mászva, négykézláb táncolnak, nem egy megkoreografált jelenetet látunk. A rendező a színészei hülyéskedését vette fel, és annyira tetszett neki, hogy végül helyet adott neki a filmben.

67:00 Johnny jövője

A fiú elújságolja Babynek a fantasztikus hírt: felvették a szobafestők szakszervezetébe. A lány ezt szomorúan fogadja, mert nem tudja, hogy Magyarországon ez 2019-re hiányszakma lesz, és ha valaki ügyes, rengeteget tud keresni szobafestőként.

68:00 Johnny rájön, hogy talán Baby is csak kihasználja őt

Kiderül, hogy a lány még mindig nem mondta el az apjának, hogy ők ketten együtt vannak. Johnny szerint Baby számára ő csak egy csinos felsőtest. Vajon igaza van? Figyelem: KONFLIKTUS!

69:00 Bunyó a gyerekcsináló Robbie-val

Patrick Swayze itt már javában gyúrt az Országúti diszkó-beli szerepére.

70:30 A hotel milfje lecsap Johnnyra!

Vajon bevállalja, vagy igaz a szerelme Baby iránt? A jelenetben figyelemre méltó Baby nővérének háttérből szóló szörnyű kornyikálása. Született antitalentum, az X-Faktorban a helye!

75:50 „Nem Johnny tette!”

Babynek fel kell vállalnia a faterja előtt, hogy mi történik közte és Johnny között, ugyanis a srácot lopással vádolják, és csak ő tud neki alibit szolgáltatni. Apa természetesen összeomlik, hiszen rájön, hogy a kislánya már nem kislány. Az összeomlás tünete: szomorúan, némán nézi egy székből a tó vizét.

78:30 „Soha senki nem tett még ilyet értem”

Johnny teljesen meghatódik attól, hogy Baby nyíltan kiállt érte. Már látszik a szíve a kidolgozott felsőteste mögött (pontosabban: a felsőtestében). Ebbéli felindulásában még Baby apjával is beszélni próbál, de az öreg még mindig tök pipa, itt most a szavak nem működnek.

81:00 Johnny búcsúja

Az elbocsátott Johnny elbúcsúzik, és a She’s Like the Wind című dalra elhajt a menő verdájával a messzeségbe, amit Baby szomorúan néz végig. Azt még nem is említettem, hogy a Dirty Dancing zenéje annak idején akkora siker volt, hogy 32 millió lemezt sikerült eladni belőle, ami ma már felfoghatatlannak tűnő szám a lemeziparban. Ki is jött egy folytatás More Dirty Dancing címmel, az első albumról lemaradt dalokkal.

81:15 Jennifer Grey karakteres orra

Jennifer Grey arra használta a Dirty Dancingért kapott fizuját, hogy befizetett egy plasztikai műtétre, és kiegyenesíttette a görbe orrát. A műtét annyira fényesen sikerült, hogy a rajongói sem ismerték meg utána, és Hollywood sem akart szerepeket adni a Dirty Dancing felismerhetetlenül megváltozott színésznőjének. Egyenes orr, zéró karrier.

84:00 Kellerman jövőt jósol

Miközben a világ leghervasztóbb karácsonyi műsorát nézi, a hoteltulaj látja, hogy jön a rock and roll, a hippimozgalom meg a szexuális forradalom. „Azt hiszed, hogy a kölykök a szüleikkel akarnak jönni nyaranta foxtrottlépéseket tanulni? El akarnak utazni Európába, ezt akarják a kölykök. 22 országot bejárni három nap alatt. Ez itt mind el fog tűnni.”

85:30 „Senki sem ültetheti Babyt a sarokba!”

Johnny visszatér, és az Amerikai Filmintézet szerint bedobja a filmtörténet 97. legütősebb mondatát.

86:45 (I’ve Had) The Time of My Life

Babyék kiállnak a színpadra, megszólal a dal, ami azóta is egyet jelent a teátrálisan nagy szerelemmel, és ők ketten táncolni kezdenek. Természetesen ezúttal sikerül a nagy ugrás is, ami minden idők második legtöbbet utánzott/parodizált táncmozdulata. (Szorri, de az első hely ebben a kategóriában a Ponyvaregényt illeti meg.) A film aranyköpését a forgatókönyvíró Baby anyjának tartogatta, aki a tánc közben benyögi, hogy „Azt hiszem, ezt tőlem örökölte.” Családi béke jön, és persze mindenki táncol. Ilyen egy totális happy end, igaz?

93:08 Indul a stáblista.

Ó, a régi szép idők, amikor a legtöbb mozifilm még belefért másfél órába. A Dirty Dancingtől a forgalmazó amúgy semmit nem várt: a tesztvetítések szörnyű eredménnyel zárultak, így az volt a terv, hogy egy hétre mozikba küldik, majd egyből kiadják VHS-en. Csakhogy az első hét olyan jó számokat hozott, hogy a film maradt a mozikban, a többi pedig már filmtörténelem.

Később készült hozzá egy szabados, kubai folytatás, ahol Patrick Swayze egy mellékszerepben tért vissza, lett belőle egy rövid életű tévésorozat, és egy 2017-es tévéfilm is, de egyik sem érhetett az eredeti nyomába.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top