Az Újszínház vezetése, Dörner György igazgató levelet kapott a fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről – értesült a hvg.hu. Az eset 2016 elején történt, és a főváros illetékesei azt tudakolják, hogy érkezett-e bejelentés akkor a színház vezetéséhez, és ha igen, úgy milyen intézkedések történtek.
A portál úgy tudja, egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész lehet az érintett, míg a vélt áldozat az intézmény nem színész alkalmazottja. A dolgozó jelezte ezt főnökeinek, intézkedés viszont csak annyi történt, hogy a két felet elkülönítették egymástól.
Mint a hvg.hu írja, nem tudni, hogy a Gothár-ügy adta-e a bátorítást, de a sértett panaszával most megkereste az egyik színházi szakszervezetet is.
Kiemelt kép: MTVA / Bizományosi: Jászai Csaba