Szabadidő

Imádják a nők az erőszakos true crime történeteket, és jó okuk van rá

Felszínesen nézve azt hihetnénk, hogy a megtörtént erőszakos bűntények filmes/tévésorozatos/könyves/podcast-feldolgozásait a pasik fogyasztják nagy számban, pedig a valóság az, hogy a true crime zsáner elsősorban a nők körében népszerű: ők adják az efféle történetek közönségének 2/3-át.

Tisztázzuk rögtön az elején: mi az a true crime? A Wikipédia meghatározása szerint egy nem fikciós irodalmi és filmes zsáner, amiben a szerzők/alkotók egy valóban megesett bűntényt és annak szereplőit járják körbe. A bűntény az esetek többségében gyilkosság, és a gyilkosságok között is kiemelkedő arányban (40 százalék) részesülnek a sorozatgyilkosságok. Találkozhatunk vele könyvek, filmek, tévésorozatok és podcastek formájában is.

A papírforma szerint azt hihetnénk, hogy az erőszakos, sokszor brutális gyilkosságokat bemutató történetek elsősorban a férfiakat érdeklik – az évek során mindenhonnan megkaptuk, hogy a nők a romantikusabb, könnyedebb sztorikat szeretik úgy könyv, mint film vagy tévésorozat formájában. Míg a Szívek szállodájára könnyű szívvel mondjuk, hogy csajos sorozat, a netflixes Mindhunterről – amiben FBI-ügynökök valóban létező sorozatgyilkosokkal készítenek interjúkat a börtönben – már eszünkbe nem jutna ilyet állítani, pedig ha a mért közönségükből indulunk ki, simán jellemezhetnénk az utóbbit is úgy, hogy egy csajos széria.

Menő a true crime

Egy 2010-ben, a Social Psychological and Personality Science Journal nevű tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a nőket jobban vonzzák a true crime történetek, mint a férfiakat. Az Amazonon a műfajba tartozó könyvek/filmek/sorozatok véleményezőinek 70 százaléka nő, és hasonló számokról szoktak mesélni azok a tévéműsor- vagy podcast-készítők is, akik szintén a műfajban utaznak. A brit Sony Crime Channel felmérései szerint a műsoraikat nagyrészt nők nézik, és az All Killa No Filla című sorozatgyilkosos podcast hallgatói is 80-85 százalékban a nők közül kerülnek ki. Az olyan népszerű true crime podcastokat, mint a Myfavoritemurder vagy a Serial, döntő többségben szintén nők hallgatják.

De a műfaj virágzását nemcsak az egyre inkább elszaporodó podcasteken lehet mérni: kiváló útmutatót jelent például a Netflix is, aminek a keresőjébe a true crime szavakat írva kapásból tíz különböző alkategóriát kaphatunk, köztük olyanokat, mint a true crime filmek, amik könyveken alapulnak, a true crime dokusorozatok, a true crime sorozatok vagy a true crime krimik. Egy gyors kereséssel megállapítható, hogy csak a Netflixen közel ötven true crime film, sorozat, dokumentumfilm vagy dokumentumfilm-sorozat található, és a Netflix csupán egyetlen tartalomgyártó/közvetítő a sok közül, bár kétségtelenül az egyik legszorgalmasabb. 

Részlet a Mindhunter című sorozatból

Normális vagy, ha szereted

Kezdjük azzal, hogy nem szégyen bevallani, ha szeretsz ilyen történeteket nézni/hallgatni/olvasni. Semmi baj nincs vele, és ezt még egy rendőrségi pszichológus is megerősítette. Dr. Michael Mantell, a San Diego-i Rendőrség nyugalmazott vezető pszichológusa az NPR podcastjében igyekezett megnyugtatni mindenkit, aki nagyon szereti az igazi bűnesetek feldolgozásait fogyasztani.

Azt hiszem, a bűntények iránti érdeklődésünknek egészséges pszichológiai okai vannak – persze azzal a feltétellel, ha bizonyos határokon belül tartjuk. Ha semmi másról nem olvasol, csak bűncselekményekről, csak erről beszélsz, ezzel tapétázod ki a falat, kivágott újságcikkekkel vannak teli az íróasztalod fiókjai, az azért már gyanús.

Eddig a szintig azonban szerencsére nem sokan jutunk el, a legtöbben megelégszünk annyival, hogy néha-néha megnézünk a témában egy-egy jó filmet, dokumentumfilmet vagy sorozatot. A bűntények iránti érdeklődés tehát normális, ahogy normális az is, hogy amikor valahol történik egy nagy tragédia a világban, egyből átváltunk katasztrófaturista üzemmódba, és mindent tudni akarunk róla. A mai, 0-24-ben pörgő média pedig tudja ezt, ezért azon van, hogy megadja nekünk, amire kíváncsiak vagyunk: a maláj gép eltűnésétől kezdve a Notre Dame leégéséig részletekbe menően figyelhettük a híreket olyan történésekről, amelyek nagyrészt egyáltalán nem befolyásolták az életünket. Miért lenne ehhez képest más az, hogy egy sorozatgyilkos „munkásságát” ismerjük meg behatóbban? Ma már a tévés híradók majdnem fele is inkább tűnik a Zsaru magazin különkiadásának, mint híradónak.

Felkészítés az életre

Oké, azt már tudjuk, hogy nincs semmi baj azzal, ha valaki rákattan a true crime-ra, de azt még mindig nem, hogy miért pont a nők kattannak rá ennyire. Az egyik lehetséges válasz viszonylag kézenfekvő: mert leginkább ők érintettek a hasonló bűnesetekben. 1985 és 2010 között a sorozatgyilkosok áldozatainak 70 százaléka volt nő, és a nemi erőszak bűncselekményét is döntő többségben nők ellen követik el. Minő véletlen: a legtöbb true crime podcast/film/doksi/sorozat pont ezt a két bűncselekménytípust veszi górcső alá. De miért jó olyan bűncselekményekről tájékozódni, amelyeknek – bár szerencsére csak kis eséllyel, de – mi magunk is lehetünk célpontjai? Ha az jutott eszedbe, hogy felkészülésből, akkor jól tippeltél.

Sokan azért szeretnek elmélyülni egy-egy ilyen erőszakos bűneset részleteiben, mert arra gondolnak, hogy tanulhatnak belőle. Megtanulhatják, hogyan vegyék észre az intő jeleket. Rájöhetnek, hogy mire kell figyelni. Ha pedig túlélőket látnak, az ő esetük jelentheti a pozitív példát: ha ő túl tudta élni, nekem is sikerülhet. Vajon ő hogy csinálta? Ha én is így csinálnám, nekem sikerülne? Ahogy a bűnözőknek is óriási segítséget jelentenek az olyan sorozatok, mint a Helyszínelők, abban, hogyan ne hagyjanak nyomokat maguk után a bűntett helyszínen, úgy a bűntények lehetséges célpontjainak is nyújthat hasznos tudást egy-egy ilyen történet, amit talán baj esetén hasznosítani tudnak. Legalábbis elméletben. A gyakorlatban az efféle tudás már egyáltalán nem biztos, hogy hasznosul, sőt előfordulhat, hogy ha túl sok ilyen tartalommal tömjük magunkat, csak a paranoiánkat tápláljuk. Ahogy az életben mindenben, itt is mértéket kell tartani.

Az adrenalinfröccs

Persze az efféle felkészülés szinte soha nem tudatos. Ha az ember megkérdez egy true crime rajongót, hogy miért szereti annyira az ilyen történeteket, nem túl valószínű, hogy azt a választ kapja, hogy „azért, mert gyakran járok haza késő este egyedül a munkából, és ötleteket szeretnék kapni arra, hogy mit csináljak, ha valaki rám támad az utcán”. A válasz valószínűleg valami olyasmi lesz inkább, hogy a rajongó szeret izgulni, netán izgalmasnak tartja a játszmát, hogy menet közben kitalálja, ki lehet az elkövető.

Mindkét ok teljesen logikus. A Psychology Today szerint az ember egy nagy löket adrenalint kap, ha egy sorozatgyilkos szörnyű tetteivel szembesül, az adrenalin pedig egy olyan hormon, ami erősen stimulálja az agyunkat. Egy sorozatgyilkos tetteiről szóló izgalmas sorozat hasonló hatást gyakorol az agyunkra, mint egy hullámvasút vagy egy természeti katasztrófa. Szintén stimuláló az agyunknak, ha rejtélyeket fejthetünk meg, és a híres bűntényekkel kapcsolatban általában sok a rejtély.

Empátia és öröm

Rachel Fairburn, az All Killa No Filla bűnügyi podcast egyik állandó műsorvezetője szerint a nők azért is nagyobb fogyasztói a műfajnak, mert sokkal jobban szimpatizálnak az áldozatokkal, könnyebben a helyükbe tudják képzelni magukat.

Ha egy áldozat történetével találkozunk, személyként, és nemcsak bűnügyi statisztikaként látjuk őt, és szeretnénk minél többet megtudni róla. Egy részünk ilyenkor azt gondolja, hogy ezek akár mi is lehettünk volna, vagy ha nem is mi, akkor valamelyik ismerősünk, szerettünk. Részvétet érzünk az áldozatok iránt.

A szakértők szerint a nők könnyebben azonosulnak az áldozatokkal és/vagy a családtagjaikkal, főképp, ha az áldozat maga is nő.

Rachel és Kiri, az All Killa No Filla műsorvezetői

Ez az azonosulás persze általában szomorú, hiszen senki sem érzi jobban magát attól, hogy egy erőszakos bűntény áldozatának helyébe képzeli magát. Ugyanakkor a true crime műfaj részben azért is népszerű, mert a legtöbb esetben feloldja az így felgyülemlett feszültséget. Hogyan teszi ezt? Úgy, hogy – tisztelet a kivételnek – olyan bűneseteket mesél el, melyeknek időközben már elfogták az elkövetőjét. Ha az áldozat(ok) ettől nem is támad(nak) fel, és a bűntény nem válik semmissé, azért azt mindig jó látni, hogy az igazságszolgáltatás teszi a dolgát, és a rosszfiúk a rács mögé jutva elnyerik méltó büntetésüket. Happy endnek ezt talán erős lenne nevezni, de kétségtelen, hogy ennek egy visszafogottabb formájával van dolgunk.

Szembesülés a gonosszal – biztonságos távolságból

Nem szokás bevallani, de sok nézőt maga a bűntény és annak részletekbe menően kifejtett elkövetési módja is lenyűgöz. A Netflix már említett Mindhunter című sorozata például valósággal sportot űz abból, hogy olykor már-már egy rendőrségi jegyzőkönyv részletességével avatnak be minket egy-egy bizarr gyilkosságba, ráadásul az elkövetők többnyire maguk mesélik el benne, mit miért és hogyan tettek. A true crime dokumentumfilmek is tobzódnak a gyilkosságok legapróbb részleteiben. A pszichológusok magyarázata szerint ilyenkor a „Mégis hogy tehet valaki ilyen szörnyűséget?” érzése dolgozik bennünk, egyszerűen próbáljuk megérteni a megérthetetlent. Ez persze nem jelenti azt, hogy azonosulni próbálnánk az elkövetővel, egyszerűen érdekesnek – másfelől meg riasztónak – tűnik egy, a miénktől ennyire eltérő gondolkodásmód.

Rachel Monroe, a Savage Appetites (Barbár vágyak) című könyv szerzője szerint a nőkben egyfajta kettősség létezik, amikor true crime történetekkel találkoznak, és ez nagyon hasonlít arra, ahogy horrorfilmeket is fogyasztunk. Egyrészt általuk szembesülhetünk a legmélyebb félelmeinkkel, egy ilyen történet olvasása/megnézése/meghallgatása felfogható egyfajta bátorságpróbaként is, másrészt ezt mégis csak egy biztonságos távolságból tesszük, privilegizált helyzetből, mert valódi bántódás nem érhet közben minket.

Rachel Monroe, a Savage Appetites című könyv szerzője

A vonzó sorozatgyilkos esete

A fentieknél messzebbre megy, hogy – bár szerencsére nincsenek sokan – vannak olyan true crime rajongók, akik nem az áldozatokkal, hanem a sorozatgyilkosokkal próbálnak azonosulni, főképp, ha az elkövető amúgy első ránézésre egy vonzó, sármos férfi. Bár kétségtelenül kegyetlen és elképesztően durva gyilkosságok kötődnek hozzájuk, Ted Bundynak, Richard Ramireznek vagy a Columbine iskola tinédzser mészárosainak igazi rajongótábora alakult ki, elsősorban a tinédzserkorú lányok között. A Bundy iránti rajongás olyannyira nem múlt el, hogy a TikTok-on például egyes lányok beöltöznek valamelyik áldozatának, és arról tesznek fel videót.

Sheila Isenberg, a Women Who Love Men Who Kill (Nők, akik gyilkos férfiakat szeretnek) című könyv szerzője szerint a sorozatgyilkos férfiak női rajongói nem magát a sorozatgyilkost szeretik, hanem az ideát, amit magukban kialakítanak róla: nem olyannak látják, amilyen, hanem olyannak, amilyennek látni szeretnék. Ezeknek a lányoknak meggyőződése, hogyha Bundy még ma is élne, és randizna velük, őket biztosan nem bántaná, ugyanis a tettei elkövetése óta biztosan megváltozott. A rács mögött lévő, sármos, határozott, viselkedni tudó Ted Bundyról nehéz volt elképzelni, hogy ez a férfi kegyetlen gyilkosságokat követett el, ráadásul a rácsok mögött kimutatta a sebezhetőségét is, ez pedig a szakértő szerint gyilkos kombináció tud lenni egy labilis tinilány számára.

Zac Efron Ted Bundy szerepében az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című filmben (Fotó: Landmark / Profimedia)

A halott fehér lány

A fentieken túl még számos oka lehet annak, hogy miért rajong valaki a true crime-ért. Sokak számára vonzó, hogy ezekből a történetekből jobban megismerhetik, hogyan dolgozik az igazságszolgáltatás, alapos bepillantást kaphatnak a rendőrség, az ügyész vagy a bíróságok munkájába, megnézhetnek közelről egy ilyen tárgyalást. A true crime népszerűségét sokan összekötik a feminizmus 2012-es, negyedik hullámával is, amikor a közösségi oldalak lehetővé tették, hogy a nők ellen elkövetett szörnyű, erőszakos tettek kapcsán a nők közösen, egymást bátorítva/vigasztalva élhették át az összetartozásukat, és hívhatták fel a figyelmet arra, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk a mindennapokban.

Ugyanakkor a true crime-nak megvannak az árnyoldalai is. Azon felül, hogy a túlzott fogyasztása túl sok félelmet táplálhat belénk, leginkább azzal okoz kárt, hogy felülreprezentálja a privilegizált áldozatokat. Bár a kisebbségek körében jellemzően sokkal többen lesznek áldozatai erőszakos bűncselekményeknek, ezekről az esetekről csak nagyon ritkán készül könyv/film/podcast/sorozat. A legismertebb sorozatgyilkosos történetekben nem fekete vagy latin nők az áldozatok, hanem középosztálybeli fehér nők. Sőt ugyanez a helyzet a fikciós krimik esetében is: az olyan híres krimisorozatok, mint a Twin Peaks vagy a True Detective első évada is mind egy fehér lány meggyilkolásával kezdődtek. Úgy fest, az empátiánknak is vannak határai, és sok esetben csak addig tart, míg az áldozat valamennyire hasonlít ránk, az élete pedig olyan, hogy akár a mi életünk is lehetne.

(A Psychology Today, a The Hairpin, a Ranker, az insider.com, a mentalfloss.com, a theguardian.com, a bbc.co.uk, a jezebel.com és az abc.net.au cikkei nyomán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése