Az i.e. 17. századról legtöbbünknek valószínűleg még csak homályos elképzelése sincs, annyira felfoghatatlanul távoli – mondjuk az is igaz, hogy a 4300 évvel ezelőtt alkotó himnuszköltő-főpapnő-királykisasszony Enhéduanna korához képest meg olyan, mintha tegnap lett volna. Ha tippelni kellene, mi azt mondanánk, hogy az emberek akkoriban ágyékkötőt viseltek, kibetűzhetetlen nevű istenekhez fohászkodtak és – mivel az ún. középső bronzkorról van szó – jobb híján bronzkardokkal nyársalták fel egymást. Hát, ez így nem túl sok, szóval ahogy a hettiták nyargaltak végig harci szekereikkel az akkori civilizált világ egy jelentős részén (ami egyébként valamivel később történt, de egy szép hasonlat kedvéért talán belefér ennyi anakronizmus), úgy talán nekünk is érdemes gyorsan végignyargalnunk a század nagy, történelemfordító eseményein (a vonatkozó Wikipedia-oldal alapján), hátha akkor egy kicsit jobban képbe kerülünk. Íme:
- Összeomlott az Indus-völgyi civilizáció, bár ez bizonyára nem egyik napról a másikra történt.
- Az elámi birodalom trónján csodás nevű uralkodók követték egymást: Lilairtas, Temtiagun, Kutirsilhaha és Kuknaszur.
- Az egyiptomiak a vad hükszoszok betöréseitől szenvedtek, ám ez nem akadályozta meg őket abban, hogy feltalálják a kovászos kenyeret.
- Az égei civilizáció kézműves mesterei annyira belejöttek a dekoratív csecsebecsék gyártásába, hogy már a közel-keleti ékszerkészítők elsőségét veszélyeztették.
- Elkészült a minószi kultúra egyik emblematikus műalkotása, a többnyire Sáfrányszedők néven emlegetett páratlan freskó, amelyet Santorini szigetén lehet megtekinteni.
- Közel fél évszázadon át uralkodott Hammurapi babiloni király, akinek a nevéhez olyan szigorú és véres törvények kötődnek, mint például az, hogy
Ha [a nő] nem volt gondos, „eljárogatott”, házát „szétszórta”, és férjét „megkevesbítette”: ezt az asszonyt vessék vízbe.
(Bizonyos számítások szerint Hammurapi egyébként nem akkor uralkodott és törvénykezett, hanem pár évszázaddal korábban, de az most mindegy.)
Mindez azonban nemcsak időben, hanem térben is meglehetősen távoli. Hát a bronzkori Közép-Európában már nem is történtek feljegyzésre érdemes dolgok?
Hogyne történtek volna!
A 23. és a 17. század között például itt a szomszédban, a mai Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Németország és Ausztria területén (pontosabban egyes területein) virágzott az ún. uneticei kultúra, amelynek a bronzkor egyik legszebb, legtitokzatosabb és legizgalmasabb régészeti leletét köszönhetjük: a nebrai korongot, az emberiség történetének legrégebbi ismert égábrázolását:
A nebrai korong (fotó: Wikipedia)
Ez a 32 cm átmérőjű, pazar kidolgozású bronzkorong nagyjából 3600 éven keresztül pihent a föld mélyén háborítatlanul, két korabeli bronzkard, két fejsze, egy véső és néhány spirálkarkötő társaságában a Lipcsétől körülbelül egyórányi autóútra fekvő Nebra városának közelében, amíg 1999-ben meg nem találta két fémdetektorral felszerelkezett német kincsvadász. A zsákmányt aztán hamar a feketepiacra dobták, ahol a következő pár évben többször gazdát cserélt, természetesen egyre horrorisztikusabb összegekért; amikor 2002-ben a hatóságok a Szász-Anhalt tartományi főrégész segítségével végre lefülelték a műkincstolvajokat és az orgazdákat, állítólag már hétszázezer (!) márkáért árulták.
Hogy a korong valamiféle csillagászati segédeszköz, obskúrus vallási szimbólum vagy műalkotás (esetleg mind egyszerre), azt máig nem sikerült pontosan tisztázni. Azt viszont különösebb régészeti előképzettség nélkül is elég egyértelműnek tűnik, hogy az aranyból megformált alakzatok a Napot, a Holdat és a csillagokat (alighanem a Fiastyúkot) ábrázolják, és nem mellesleg pompásan mutatnak a ragyogó zöld színűvé rozsdásodott bronzégbolt előtt. Komolyan, szinte érthetetlen, hogy ezt a bronzkori dizájncsodát miért nem viselik még tömegek pólóra vasalva, ékszer vagy tetoválás formájában, esetleg övcsaton, vagy minimum felvarróként, hisz gyakorlatilag erre lett kitalálva (meg valószínűleg arra, hogy a hold- és a napéveket valahogy segítsen összeegyeztetni, de ez nekünk már túlságosan bonyolult).
