Missouri állam republikánus képviselője, Ben Baker terjesztette be azt a törvényjavaslatot, amely megvalósulása esetén lehetővé tenné, hogy szülői bizottságok dönthessék el: mely életkorban, mely könyveket adhatják ki a könyvtárosok a gyerekeknek. Azok a közkönyvtárak, ahol megszegnék a szabályt, elveszíthetnék a nekik járó állami támogatást, a könyvtárosokat pedig megbírságolnák, vagy akár egy évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatnák.
„Ha el akarom vinni a gyerekeimet egy könyvtárba, ne kelljen attól tartanom, hogy nincsenek biztonságos környezetben, illetve kifogásolható műveknek vannak kitéve. Sajnos Missouri államban létezik ez a probléma” – nyilatkozta a képviselő.
James Tager, a PEN Club amerikai alelnöke az ötlet bírálóinak egyikeként elmondta, szerinte ezt nem a szülők tiszte eldönteni, továbbá így könnyen eljuthatunk a könyvtilalom legalizálásáig.