Szabadidő

Debrecenbe költöztetnék a Természettudományi Múzeumot, sokan tiltakoznak

A tiltakozók szerint a vidék fejlesztéséhez nem a fővárostól kéne erőszakkal elvonni.

2018 decemberében röppent fel először a hír, hogy a kormány a központi jelentőségű Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetését tervezi. Azóta a szándék komolyságát több szavahihető forrás is megerősítette. Bár június elején Papp László debreceni polgármester egy nyilatkozatban arról beszélt, hogy végleges döntés még nem született, ugyanitt és egy vele készített interjúban már konkrét előkészítő tárgyalásokról számolt be.

A Magyar Nemzeti Múzeum (Fotó: MTVA / Bizományosi: Jászai Csaba

Egy petícióban azonban most arra kérik Kásler Miklóst, hogy szakértők szakmai érveinek meghallgatása, a múzeum kutatóinak, dolgozóinak, s rendszeres látogatóinak – tehát az érintettek – bevonása nélkül ne döntsön egy ilyen fontos múzeum költöztetéséről.

Mint írják, „a Magyar Természettudományi Múzeum a Széchényi Ferenc által 1802-ben alapított nagy nemzeti tudományos gyűjteményünk egyik utódintézménye, amely csak a huszadik század második felében vált ki végleg a
Magyar Nemzeti Múzeumból. Márpedig az senkinek sem jutna eszébe, hogy a Nemzeti Múzeumot Debrecenbe költöztesse. Minden modern államban vannak olyan feladatok, amelyek jellemzően a fővároshoz kapcsolódnak, különösen akkor, ha ez a székhely tényleg az ország földrajzi közepén helyezkedik el. Volt már nekünk alkotmánybíróságunk Esztergomban és vidékfejlesztési államtitkárságunk Kecskeméten, de nem sokáig.”

Hozzáteszik, ugyan méltányolandó a kormánynak az az erőfeszítése, hogy a vidéki nagyvárosok fejlesztésével próbálják orvosolni a magyarországi településszerkezet aránytalanságát, de erre nem a fővárosban működő intézmények erőszakos áttelepítése a legalkalmasabb eszköz. 

A petíciót eddig több mint kétezren írták alá, a teljes szövege ezen a linken olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top