Saját cicája van a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának, miután egy vörös kandúr az eredeti gazdáitól szinte átpártolt a hallgatók körébe.
Az egyik egyetemistáé a cica, aki tavaly az orientációs napok alatt kóborolt először a kampuszon. Azóta pedig rendszeres vendég a karon, nagyon hamar a tanulók, illetve a tanárok kedvence lett.
A hallgatók a DiákCentrum nyomán át is keresztelték DC-re, amit gazdái egyáltalán nem bánnak, nem féltékenyek arra, hogy cicájuk egyetemista lett. Az állat egészen összekovácsolta a kart.
A vörös macskáról folyamatosan érkeznek a különböző posztok és fotók, van, amikor együtt tanul valamelyik diákkal, tantermet látogat, a kertben sütkérezik, vagy a D épület folyosóján pihen. Állítólag tavaly kifejezetten szeretett a dékán autóján napozni, és még az egyetemi szórakozóhelyen is gyakran feltűnik.
DC annyira közkedvelt, hogy saját Facebook– és Instagram-oldalt is indítottak neki. Sőt, népszerűségét felhasználva jótékonysági gyűjtést szerveztek az egyik állatmentő alapítványnak, rengeteg adomány gyűlt össze a rászoruló állatok javára.