nlc.hu
Szabadidő
Segít a taxisofőr

„Elzártam magam a családomtól, hogy segíthessek!” – Ingyen fuvarral segíti a fáradt orvosokat, ápolókat egy budapesti taxis

A koronavírus negatív gazdasági hatása a taxisokat is elérte, Kazár Csabának szinte alig van fuvarja. Ő mégsem ül tétlenül, a váratlanul jött szabadidejében is dolgozik: a kórházakba, rendelőkbe siető vagy onnan hazafelé tartó egészségügyi dolgozókat fuvarozza, ha kell, reggeltől estig. Teljesen ingyen. Gyorsinterjú.

Ki lesz ma az első utasod?

Egy 72 éves idős hölgyért fogok elmenni, aki háziorvosként dolgozik. A lánya keresett meg, hogy segítsek az édesanyjának.

Miért segítesz?

Tisztelem ezeknek az embereknek a munkáját, és fontos, hogy érezzék, nem láthatatlan fogaskerekei a gépezetnek. Még az elején járunk, de egyre feszültebbek, egyre fáradtabbak lesznek az orvosok és az ápolók is. Ha csak másfél-két órát tudok spórolni nekik azzal, hogy tömegközlekedés helyett velem utaznak, már megérte. Ha azt a másfél-két órát pihenéssel tudják tölteni, és annyival többet tudnak aludni, az már nagy segítség lehet számukra.

„Elzártam magam a családomtól, hogy segíthessek!” – Ingyen fuvarral segíti a fáradt orvosokat, ápolókat egy budapesti taxis

Hogyan tudsz majd emellett pénzért dolgozni?

A járvány miatt lett egy csomó szabadidőm, nyolcvan százalékkal esett vissza a napi forgalmam. Korábban átlagosan 15 fuvarom volt nyolc óra alatt, most három, ha szerencsés vagyok. Próbálom majd párhuzamosan csinálni a kettőt, bár szerintem a következő két-három hónapban több segítségkérő megkeresésem lesz, mint fizető. Szóval az időmbe belefér, és ahelyett, hogy csak ülnék az üres kocsiban, inkább valami jót teszek.

Nem egyedül csinálod ezt: egy kisebb csapatnyi ember is mögéd állt.

Így van. Amikor elmeséltem a tervemet a szintén taxizó édesapámnak, egyből csatlakozott az önkéntes fuvarozáshoz, ahogy a munkáltatóm, a Főtaxi is kérdés nélkül mellém állt, és támogat. Egy gyerekkori barátomtól pedig folyamatosan kapom a fertőtlenítőszereket, a gumikesztyűt, a maszkot. Ő ezzel segít. De nem mi vagyunk az egyetlenek, akik teszünk az egészségügyi dolgozókért. A taxistársadalom egy másik része is összeállt, egy Facebook-csoport alakult, ott is lehet segítséget kérni, de engem is meg lehet keresni bármikor a nevemre kattintva, szintén a közösségi oldalon. Csak egyet szeretnék kérni: akinek segítségre van szüksége, próbáljon meg egy nappal korábban szólni, hogy tudjak számolni vele.

„Elzártam magam a családomtól, hogy segíthessek!” – Ingyen fuvarral segíti a fáradt orvosokat, ápolókat egy budapesti taxis

Nem aggódsz amiatt, hogy ezzel a vállalásoddal még inkább kiteszed magad a fertőzésveszélynek?

Minden utas után teljes körűen fertőtlenítem a kocsimat. Gumikesztyűben és szájmaszkban vezetek. Nincs testi kontaktus. Mindent megteszek azért, hogy se én ne kapjam el a betegséget, se az utas. De igen, ezzel a vállalással a kitettségem az átlagosnál nagyobb, épp ezért az önkénteskedés ideje alatt a családomat nem fogom látogatni, maximálisan elzártam magam a szüleimtől. Ezt az áldozatot hoztam meg azért, hogy a következő hónapokban legalább 150-200 emberen segíthessek.

További írások a koronavírusról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top