nlc.hu
Szabadidő
Nem törlik, de elhalaszthatják a tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt

Nem törlik, de elhalaszthatják a tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt

Először beszélt a nyári, tokiói olimpia esetleges elhalasztásáról Abe Sindzó, Japán miniszterelnöke.

Miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnap közölte, hogy négy héten belül dönt a tokiói olimpia sorsáról és ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszi a seregszemle esetleges elhalasztását is, Abe Sindzó, Japán miniszterelnöke hétfőn, a parlamentben is erről beszélt.

Ahogy fogalmazott: ezzel az eshetőséggel is számolni kell, a játékok törlése azonban nem jöhet szóba.

Abe Shindzó

Abe Shindzó  (Fotó: Tomohiro Ohsumi / Getty Images)

„A mostani körülmények között nehéz kitartani a játékok mellett, döntenünk kell majd a halasztásról, mert a sportolók egészsége a legfontosabb” – mondta Abe Sindzó.

A végleges döntést a NOB-nak kell majd meghoznia.

A tokiói olimpia az eredeti tervek szerint július 24-én kezdődne. A világjárvány miatt több sportszervezet is azt kérte a NOB-tól, hogy halassza el a játékokat, ami történelmi döntés lenne és óriási hatást gyakorolna az egész sportéletre.

Ezek is érdekelhetnek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top