Bő 60 évvel ezelőtt tűnt fel először az amerikai Maine állam partjainál egy nagyjából 15 méteres hajóroncs. Megvizsgálni azonban nem tudták, mert mire odáig jutottak volna, a roncsot már nem találták sehol. Később újra feltűnt, először 1978-ban, majd 2007-ben, végül 2018-ban észlelték utoljára, amikor pár erősebb viharnak köszönhetően az óceán hullámzása hatalmas mennyiségű homokot mosott arrébb a part környékén, így a hajó újra előkerülhetett a mélyből.
A CNN értesülései szerint sok érdeklődőt frusztrált az eltűnő–feltűnő roncs rejtélye, most azonban végre sikerült a végére járni a jármű sorsának. Ez Stefan Claesson régésznek sikerült, aki különleges drónokat is bevet a nehezen megközelíthető leletek azonosításához. A szakember sikeresen mintát tudott venni a hajóroncs megmaradt deszkáiból, és azt elvitték a Cornell University dendrokronológiai laboratóriumiába, a Tree Ring Laboratoryba, ahol a fadarabok mintázatának elemzésével tudták meghatározni a hajó korát.
Eszerint a vízi jármű még az amerikai függetlenségi háború előtti időkből származik: a hajót 1754-ben építették és a Defiance nevet kapta. A faanyag kormeghatározása annyira pontos, hogy még azt is meg tudták állapítani, hogy a hajóácsok által felhasznált deszkákat egy 1753-ban kivágott fából hasították ki.
Claesson először tehát a fa életkorából tudott kiindulni, de így is vagy 50 évnyi feljegyzést kellett átnéznie, hogy rátaláljon a Defiance nevére, amelyről kiderült, hogy 1769-ben süllyedt el Maine York Beach nevű tengerpartja közelében. Innen már nem volt nehéz összerakni a kirakót, mivel a Defiance-t 1754-ben építették Massachusettsben. Utolsó útjára négy fős legénységgel indult, a rakománya liszt, sertéshús, illetve Angliából származó árucikkek voltak, a céljukat azonban már nem érték el, mert óriási viharba keveredtek.
„Lehorgonyoztak a part közelében, de a vihar annyira felkorbácsolta a tengert, hogy végül el kellett vágniuk a horgonyköteleket” – magyarázta Claesson a CNN-nek. „A hajót így a hullámok kisodorták a partra, tönkre is ment a viharban, a legénység viszont túlélte a kalandot.”
A lelet azért is különleges, mert az amerikai függetlenségi háború előtti időkből csupán nagyon kevés hasonló maradt fenn, emellett azonban a klímakutatók is értékes információkhoz juthatnak a roncs vizsgálatával.
„Az efféle hajóroncsokra úgy is gondolhatunk, mintha élő organizmusok, vagy inkább afféle környezeti raktárak lennének, amelyek a klíma régióban tapasztalható változásával kapcsolatos információkat rejtenek, ezekre a fák évgyűrűinek vizsgálata deríthet fényt” – magyarázta Claesson.
Bár a szakember csaknem biztos benne, hogy valóban a Defiance nevű hajóról van szó, további történelmi kutatásokra is szükség lesz, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítani lehessen ezt a feltételezést.
A hajóroncsot idővel el fogja pusztítani vagy el fogja sodorni az óceán, Claesson szerint azonban most már van annyi adatuk és fotójuk a roncsról, hogy annak emlékét meg tudják őrizni az utókornak.
További cikkeink izgalmas régészeti felfedezésekről:
- Ősrégi építményeket tett láthatóvá az ausztrál tűzvész
- A stilizált vibrátor csak akkor rezeg, ha találat van
- 500 év kellett, hogy megtalálják az angol király csontjait – III. Richárd holttestének sztorija