nlc.hu
Szabadidő
Lélekemelő, vidám könyvek, melyektől garantáltan jobb kedved lesz

Lélekemelő, vidám könyvek, melyektől garantáltan jobb kedved lesz

Olvass, olvass, még többet olvass, hogy oldódjon benned a feszültség. De milyen könyvek lesznek tényleg lélekemelő hatással?

Az olvasás relaxációs hatását talán nem is kell bemutatni, a felmérések szerint már hat perc elég belőle ahhoz, hogy kicsit lazuljon az agyunkban az a szorítás, ami most olyan jellemzővé vált a stressztől ebben a karanténos helyzetben. Persze egyszerű mondani, hogy olvassunk minél többet, csak közben annyira tele van a fejünk szorongással, hogy egy fél oldalt is nehezen gyűrünk le, annyira dekoncentráltak vagyunk. Nekem legalábbis nehezen megy, pedig ha valami, akkor az olvasás évtizedek óta hűséges barátom mindenféle vész esetén is, de jelenleg nehezemre esik, hogy nyugton üljek, és olvassak. Főleg komoly témájú könyveket nem bírok most kézbe venni, köszönöm szépen, van elég komolyság épp az életemben, semmi szükségem arra, hogy még a relaxációs céllal elkövetett olvasásom közben is nyomasztó gondolatok ugorjanak rám a lapokról.

Ezért volt megváltás, amikor a Twitteren szembejött az a beszélgetés, melyben a felhasználók vidám könyveket ajánlottak egymásnak, mert úgy tűnik, mindenki másnak is ugyanaz a problémája most a könyvekkel, mint nekem: kikapcsolódni szeretnénk, nem még pakolni a szorongásokra egy lapáttal. A beszélgetésből kiválogattam öt kedvencet, amiket biztos előveszek most, hogy még nagyobb szükség van a mosolygásra és lazításra.

1. Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

Volt idő, amikor annyira túlterhelődött az agyam, hogy csak és kizárólag a Galaxis útikalauz stopposoknak tudott utat törni benne. Most is ez a helyzet, a sok negatív információ között olyan ez a trilógia – ami igazából öt könyvből áll –, mint fény az éjszakában. Jelszavunk: legyen nálad mindig törölköző, és ne ess pánikba!

„Ez a történet a szörnyen ostoba csütörtökről és a rendkívüli következményeiről szól, és arról, hogy miért sokkal biztonságosabb a világegyetem, ha van nálunk egy törülköző.”

2. Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák

Az Elveszett próféciák nemcsak könyvben, hanem sorozatban – Good Omens – is rendkívül szórakoztató darab, egy szavát sem lehet komolyan venni, és ahogy a démon és angyal barátsága kirajzolódik, még a szívünk is megmelegedik közben. Armageddon, világ vége, bénázó démon és megkérdőjelezhető erkölcsű angyal – az egész annyira illik a jelenlegi hangulatunkhoz, hogy muszáj elolvasni.

„Ismerkedjünk meg Adammel, az Antikrisztussal, akit elcseréltek, az Apokalipszis Négy Motorosával, akik bőszen igyekeznek beteljesíteni az Armageddont, egy démonnal és egy angyallal, akik szívesen megakadályoznák ezt, valamint Anatéma Apparáttal, aki bizonyíthatóan boszorkány, és a kezében ott a kulcs, de még nem tudja ezt, ráadásul üldözőbe vette az újjáalakult Inkvizíció…”

könyvek szorongás stresszcsökkentés

Részlet a Good Omens című sorozatból (Forrás: IMDb)

3. Dennis E. Taylor: MI, Bob

A sci-fi-kedvelők sem maradhatnak mulatságos könyv nélkül, ha a Galaxis útikalauz után még az űrbe vágynánk, akkor itt az utóbbi idők egyik legviccesebb sci-fije, a Bobiverzum sorozat első kötete, a Mi, Bob című könyv, és a sorban utána következő része a MI vagyunk az Istenek. Laza, könnyed, kezdő sci-fi-olvasóknak is emészthető sztori, popkult utalások és kockahumor várnak a könyvekben.

„Bob vagyok. Bob Johansson. Amikor a szoftvercégem eladásával nagyot kaszáltam, hirtelen azt se tudtam, mit kezdjek a rengeteg zsével. Vonuljak high-tech remetelétbe valami paradicsomi szigeten az óceán közepén, vagy épp vessem bele magam a nagybetűs Élet közepébe? Végül egy harmadik út mellett döntöttem, és bekopogtam a CryoEternához, hogy mennyiért dobnának meg a halhatatlansággal. No persze nem szó szerinti halhatatlanságra gondolok, csak arra, hogy bevágnak a frigóba egy időre, aztán kiolvasztanak a szép új világban.”

4. P.G. Wodehouse: Forduljon Psmithhez!

És tulajdonképpen ajánlott olvasmány bármi, ami a kezedbe akad P.G.Wodehouse könyvei közül, mert mindegyik olyan vicces, hogy nem lehet szorongani az olvasásuk közben. A Forduljon Psmithhez! mind között egy mestermű, és természetesen jó sok része is van, ahogy azt megszokhattuk az írótól, aminek azért örülünk, mert minél tovább követhetjük Psmith kalandjait, annál több szorongást oldunk közben magunkban.

„Ütődött arisztokraták, állástalan széplányok, valódi és álköltők, hivatásos és amatőr ékszerrablók nyüzsögnek az ősi Blandings-kastély mohlepte fala között. Halmozódnak a bonyodalmak, ám Psmith mindent elintéz!”

Az író egy másik sorozatát, melyben Jeeves és Wooster bolondozik, szintén meleg szívvel ajánlom, ha nevetni szeretnél. Bőven adnak vicces olvasnivalót nagyjából fél évre.

5. Hugh Laurie: A balek

A Dr. House-ként világszerte ismert színész nemcsak a sorozatban, hanem az életben is csodálatos humorral van megáldva, legalábbis A balek című krimi minden oldalán lehet találni olyan mondatot, amitől ledőlünk a székről. Aki kedveli az angol humort, és jókat tud nevetni saját magán is, annak A balek főnyeremény lesz.

„Nem túlzás azt állítani, hogy miközben azért mégiscsak egy feszültséggel teli, pergő, izgalmas krimit tart az olvasó a kezében, úgy érzi, a könyv mellé egy Monty Python előadásra is jegyet váltott. Mert szinte nincs olyan bekezdés, amin ne nyerítene önfeledten.”

További könyvajánlók:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top