A zsűri és a nézők is megkönnyezték Beth Porch előadását a Britain’s Got Talent brit tehetségkutatóban.
A 25 éves ápolónő egy gyerekkórházban dolgozik, és nemrégiben gyógyult ki a koronavírusból. A válogatón saját szerzeményét, a You Taught Me What Love Is (Megtanítottátok, mi az a szeret) című dalt adta elő egy szál gitárral.
A dal a beteg gyerekek ápolásáról, valamint a szülők és a gyerekek közötti feltétlen szeretetről szól. A londoni Great Ormond utcai gyerekkórház onkológiai osztályán dolgozó Porch arról is énekel benne, hogy inkább ő betegeskedik a gyerekek helyett, akiktől rengeteget tanult a barátságról és a szeretetről.
A stúdióban a tehetségkutató zsűrije teljesen elérzékenyült a megindító történet és a dal hallatán, a műsor adásba kerülése óta pedig a netezők is áradoznak a szívszorító előadásról.