A szürke ötven árnyalata bevallottan az Alkonyatból inspirálódott, míg a 365 nap szerzőjét bevallottan A szürke ötven árnyalata ihlette meg. Mivel minden egyes másolásnál romlott a minőség, miközben már az Alkonyat sem volt épp egy mestermű, ezért mindenki el tudja képzelni, milyen nívót képviselhet a lengyel 365 nap. Igen, ez egy rossz könyv még rosszabb másolatának a még rosszabb másolata, aminek filmváltozatát idén februárban játszották a lengyel mozik, méghozzá hatalmas sikerrel, és amint júniusban bekerült a Netflix választékába, a magyarok rögtön úgy kattantak rá, mint Kasza Tibor Facebook oldala a 9Gag-es poénokra.
Szoftpornóból jeles
Nem szeretnék nagyon negatív lenni, ezért a pozitívumokkal kezdek. Bár A szürke ötven árnyalata is szoftpornó volt, annak azért meglehetősen szemérmes. Az alkotók mintha szégyellték volna, hogy az erotikus film műfajában utaznak, ezért a vad szexjeleneteket olyan erősen tompították, hogy a végére nemhogy vadak nem voltak, szexjelenetnek is csak némi gondolkodás után nevezhettük őket. Ezzel szemben a 365 nap készítői nagyon is tudják, hogy miben utaznak, és egyáltalán nem szégyellik magukat emiatt. A film teli van meztelenséggel (nemi szerveket azért nem láthatunk, bár a főhős Massimo falloszát sokszor éppen csak kitakarják, majdnem pont úgy, ahogy ezt anno az Austin Powers-filmekben kiparodizálták) és tényleg dugnak benne földön, vízen és levegőben. Ha már a stáb kibérelt egy masszív jachtot, akkor a két főhős annak minden egyes négyzetméterét végigszexeli, ha pedig már pénzt költöttek egy toronyház ablakfalú luxuslakására, akkor Massimo nyilván az ablakhoz szorítva teszi magáévá Laurát, és ezt odakintről drónok segítségével veszik fel.
365 nap: lengyel erotikus filmért rajong a magyar (Fotó: Netflix)
A 365 nap tehát jóval bevállalósabb, mint A szürke ötven árnyalata volt, és ha valaki csak és kizárólag a szexért és erotikáért akarja megnézni, az tényleg jobban jár. A gond csak az, hogy akiket a sztori és a karakterek nem érdekli, azok inkább igazi pornófilmeket néznek, és talán jobban járt volna a világ, ha a lengyelek szoft helyett inkább valódi pornót készítenek a 365 napból. Akkor mindenkit megkíméltek volna attól, hogy az összes szexjelenetet felejthető popdalokra (közülük többet is a Massimo-t játszó Michele Morrone énekel) összevágott videóklipként láthatjuk. A 365 napot nézni sokszor olyan, mintha klipmaratont néznénk az egykori VIVA tévén, csak itt valamiért a klipekben feltűnően gyakran kerülnének le a szereplők ruhái.
A sztori, aminek se füle, se farka
A Blanka Lipińska regényéből készült sztori annyira értelmetlen, hogy érezhetően a filmesek sem tudnak mit kezdeni vele, inkább csak ledarálják minél gyorsabban, hogy jöhessen a szex. Adott a maffiózó Massimo, aki pont az apja meggyilkolása előtt látta meg a szívszerelmét, Laurát, de a tragédia nem tette lehetővé, hogy összejöhessen vele. Aztán öt évvel később megtalálja, és elraboltatja. Luxusfogságban 365 napig tartja: ha ennyi idő alatt Laura nem szeret bele a férfiba, akkor szabadon távozhat, ha pedig beleszeret, akkor úgyis együtt maradnak. A maffiózó férfi még azt is megengedi, hogy a nőnek nem kell lefeküdnie vele, csak ha ő is akarja. Hihetetlen ez a nagylelkűség…
Mivel Massimot Szicília díszcsődöreként állítják be, aki minden ujja köré tucatjával csavarhatja a nőket, kissé érthetetlen, hogy miért ragaszkodik annyira az egyetlen alkalommal látott Laurához, az meg pláne érthetetlen, hogy miért nem próbálja egyszerűen meghódítani a sármjával és a gazdagságával, és miért kell egyből elrabolnia. A köztük elhangzó mérhetetlenül ostoba párbeszédekből sem derül fény a férfi motivációjára, ahogy arra sem, hogy miért olyan különleges lány ez a Laura, hogy alfahímünk ilyen bizarr hódítási kísérlettel próbálkozzon miatta.
Egy nagy pofon a feminizmusnak
Már A szürke ötven árnyalatát is rengeteg támadás érte amiatt, ahogy piedesztálra emeli, sőt romanticizálja a bántalmazó kapcsolatokat, sőt elhiteti a könyvek olvasójával/filmek nézőjével, hogy a bántalmazott a szerelem által végül megszelídítheti a bántalmazót, aki amúgy nem egy velejéig romlott ember, pusztán csak sérült a lelke, amit a szerelem erejével azért meg lehet gyógyítani. A 365 naphoz képest E.L. James könyve a feminizmus diadalmenete volt: ott legalább a Dakota Johnson által játszott Anastasia önként sétált bele Christian Grey csapdájába, és félig-meddig magától merült egyre mélyebbre egy bántalmazó kapcsolatban, itt azonban Laura nemcsak lelkileg és anyagilag kerül Massimo csapdájába, hiszen a férfi szó szerint elrabolja és fogva tartja őt, aminek a súlyát a film úgy próbálja elmismásolni, hogy a fogságban például egy festői medenceparton ebédelhet, és a legújabb designer estélyikben és miniruhákban unatkozhat a pompás olaszországi villában.
Fotó: Netflix
Hogy az alkotók mennyire nem érzik egy emberrablás súlyát jól érzékelteti, amikor Laura egy alkalommal nem akar Massimoval tartani egy útjára, akkor a maffiózó emberei egyszerűen felkapják, mint valami zsákot, és magukkal viszik, a nő pedig rúgkapál, a pillanatot pedig a férfi-női rendezőpáros komikusnak próbálja beállítani: jaj, milyen vicces, ahogy ez a tehetetlen kis nő rúgkapál a nagydarab bűnözők kezében. Bár Laura karaktere többször is elmondja, hogy ő nem Massimo tulajdona, amit csak úgy ide-oda pakolhat, közben mégis úgy viselkedik, mintha az volna, és a film még arra sem törekszik, hogy legalább a Stockholm-szindrómát próbálja hitelesen bemutatni: itt szinte semennyi időnek nem kell eltelnie, hogy Laura szimpatizálni kezdjen az elrablójával, hiszen a kezdetektől flörtöl vele, és egyfolytában a legjobb formáját nyújtva készül a vele való vad flörtölésekkel teli találkozókra.
Szépek, de tehetségtelenek
A filmen nem segít az sem, hogy a két főszereplőjét láthatóan csakis a külső adottságaik alapján választották ki. Nyilván Dakota Johnson és Jamie Dornan kiválasztásánál is szempont volt, hogy két szép emberről van szó, ám ott arra is figyeltek, hogy ez a két ember színészkedni is tudjon (Dakotának ez egy fokkal jobban ment, mint Jamienek). Ez azért is fontos volt, hogy a karaktereik változhassanak/fejlődhessenek a történet és egymás hatására. Ezzel szemben a 365 nap Michelle Morrone-ja és Anna Maria Sieklucka-ja semmit nem változik a történet során, és bár elhangzanak olyan mondatok, hogy „Miattad akarok megtanulni gyengédnek lenni”, ezek megfelelő színészi játék híján csak súlytalanul szállnak el a levegőben. Michelle és Anna Maria általában ugyanazzal a faarccal nyomnak mindent végig, ha pedig nagy ritkán mégis játszani próbálnak, a dolog gyorsan röhejes ripacskodásba torkollik.
Fotó: Netflix
Különösen érdekes, hogy ezt a történetet egy nő írta, mivel a férfiakat a teremtés koronáiként festi le, és itt a nőknek jelent kegyet, ha kielégíthetik a vágyaikat. A film során Massimot például három nő is kielégíti orálisan, a film pedig ezt úgy mutatja be, hogy igazából a férfi tett nekik szívességet, hogy hagyta ezt nekik, hiszen az arckifejezések láttán a nők sokkal jobban élvezték, hogy orálisan kényeztethették ezt az alfahímet, mint maga a kényeztetett. Massimo a saját farkának leápolását amúgy valamiféle kegynek tartja: a film egy pontján Laura visszautasítja őt, ő pedig behív egy lányt a szobába azzal a szöveggel, hogy „Lásd, hogy miről maradtál le”, és az új lány Laura szeme láttára elégíti ki orálisan Massimot nagy lelkesedéssel. Igen, Laura ennyiről maradt le. Az egymásba szeretés pillanata pedig a bántalmazó kapcsolatok előtti totális fejet hajtás: a dühöngő Massimo a hajóról a tengerbe dobja Laurát, majd hirtelen rájön, mit tett, utána ugrik és kimenti. A nő pedig egy „Megmentetted az életem” mondat kíséretében omlik szerelmesen a férfi karjaiba, előzékenyen megfeledkezvén arról a tényről, hogy Massimo volt az, aki veszélybe sodorta az életét.
Ha valami csoda folytán elnyeri a tetszésedet a 365 nap (az imdb-n jelenleg 3,6 csillagot kapott a 10-ből, ami nem árulkodik jó nézői visszajelzésekről), van egy jó hírem: Blanka Lipińska E.L. Jameshez hasonlatosan trilógiát írt Massimo és Laura történetéből, szóval biztosak lehetünk abban, hogy előbb-utóbb érkezik majd a második és harmadik rész is.
Különvélemény
Évekkel ezelőtt Tócsával két kritikát írtunk a Szürke ötven árnyalatáról. Ő férfiként, én nőként írtam le a véleményemet a történetről. A borzalmasan megírt könyv filmadaptációja hatalmas felháborodást váltott ki az emberekből, és sokan kiabáltak családon belüli erőszakot. Próbáltam megérteni a helyzetet, így született meg az az interjú, melyben egy bdsm kapcsolatban élő nő osztotta meg történetét az nlc. olvasóival.
Ha akarnék sem tudnék ilyen interjút készíteni a 365 nap kapcsán. Ez a film, ez a történet a színtiszta semmi. Amikor pedig nem semmi, akkor egy felszínes, erőszakos képet mutat be, ami mostanában nagyon szexi. Nem a pornóba beillő jelenetek ennek a filmnek a (legnagyobb) hibái, hanem az a felszínes, értékek nélküli világ, ami felé terelik a nézőt. Az alkotók szerint a párkapcsolat akkor jó, ha a férfi kielégül, de a nő nem. Ha a nő megkapja a 30 szatyornyi ruhát a Gucciból, van drága autó, ágyékig leszorított fej a magángépen. Az író szerint remekül működik egy párkapcsolat, ha a férfi és a nő összesen 20 szót ismer, és az ki is meríti a kettejük közti kommunikációt. Ha egy ufó ezt megnézi, és azt gondolja, hogy erről szól egy párkapcsolat, akkor becsapja az űrhajó ajtaját és elhúz innen. Az pedig, hogy ez volt az elmúlt hetekben Magyarországon a legnézettebb film a Netflixen, félelmetes.
Baranyai Enikő
