nlc.hu
Szabadidő
Megint eltolták az új Christopher Nolan-film premierjét

Megint eltolták az új Christopher Nolan-film premierjét

Mindenki a Tenettől várja a megváltást, de még egy kicsit várhatjuk.

Megint változott az új Christopher Nolan-film bemutatójának dátuma. A Tenet című sci-fi kémfilm július vége helyett augusztus közepén debütál az észak-amerikai mozikban.

A premier időpontját másodszorra módosították. Eredetileg július 17-én lett volna a bemutató, amelyet először július 31-re, most pedig augusztus 12-re toltak el. A Warner Bros. stúdió csütörtöki közleményében azt írta, hogy a John David Washington és Robert Pattinson főszereplésével készült produkció a tervek szerint a szokásosnál hosszabb ideig marad majd műsoron a mozikban.

A Tenet egyike azon nagy költségvetésű produkcióknak, amelyektől a moziüzemeltetők azt várják, hogy visszacsalogatják a közönséget a filmszínházakba az elmúlt hónapok kijárási és gyülekezési korlátozásai után. A Warner Bros. szándékai szerint a Tenet „felvezetőjeként” július 31-től ismét a mozikba kerül Nolan 2010-es kasszasikere, az Eredet.

Tenet, Christopher Nolan

Kép a Tenet című filmből (forrás: IMDb)

Egy másik régóta várt produkció, a Disney élőszereplős Mulan-filmje a tervek szerint július 24-én debütálna, ám a mozitulajdonosok attól tartanak, hogy ez a dátum is módosulni fog. Az egyesült államokbeli mozik többsége továbbra is zárva tart a koronavírus-járvány miatt. Több amerikai államban is megemelkedett a közelmúltban az azonosított koronavírus-esetek száma.

A nagy moziláncok, köztük az AMC Entertainment, a Cineworld és a Cinemark egyelőre júliusra tervezik az újranyitást, Magyarországon is július első napjaiban nyitnak a művészmozik, néhány héttel később pedig a multiplexek.

Mozik a koronavírus után:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top