Szabadidő

60 magyar színésznőt hívtak el zuhanyozni, de nem mindig bírta a bojler

Péterfy Bori egy felfújható gyerekmedence közepén álldogál egy törülközőbe csavarba, és azon megy a tanakodás, hogy mennyire álljon közel a zuhanyrózsához. Az Örkény stúdiójában épp a Psycho legendás zuhanyjelenetét rekonstruálják 60 magyar színésznő segítségével.

Elsőre elég vicces az a látvány, ami az Örkény Színház stúdiójában fogad. Slag vezet végig egy közeli bojlerből a sötét terem közepén felállított díszletzuhanyzóig, ahol egy felfújt gyerekmedence közepén épp a Pesti Magyar Színház színésznője, Horváth Anna áll csuromvizesen, vele szemben pedig kamerák és lámpák között egy farmert és inget viselő, feltűnően lelkes kopasz fiatalember azt magyarázza neki, hogy milyen erővel és mikor sikoltson, mert a sikoltás most az egyetlen fegyvere, amivel megpróbálhatja távol tartani magától az alakot, aki épp az életére tör. Már elmúlt délután négy, a stáb reggel óta forgat, és a zuhany alatt sorra adják egymásnak a kil…, akarom mondani a zuhanyfüggönyt a sikeres és ismert magyar színésznők.

Csak aznap zuhanyzott már itt a Barátok köztből ismert Mérai Katalin, Kiss Ramóna, Radnai Csilla és Zsigmond Emőke is, a teljes névsorban, akiket egy hét alatt lezuhanyoznak itt pedig olyan neveket találunk a teljesség igénye nélkül, mint Trokán Nóra, Szőke Abigél, Nyertes Zsuzsa, Szulák Andrea, Törőcsik Franciska, Pásztor Erzsi, Hámori Gabriella és Brunner Márta. Amikor két hónapja felmerült az ötlet, hogy újra le kellene forgatni a Psycho híres zuhanyjelenetét, senkinek nem jutott eszébe, hogy a legtöbb problémát a bojler okozza majd, ugyanis nem elég összetrombitálni hatvan magyar színésznőt a zuhany alá, ezt bírni is kellene meleg vízzel, ami nem mindig jön össze.

A tökéletes másolat

A hevesen magyarázó kopasz fiatalember egyébként Végh Vozó Zoltán, a rutinos sorozatrendező (sok Oltári csajok, Barátok közt és Bátrak földje epizód fűződik a nevéhez) és Hitchcock-fanatikus, akinek a fejéből kipattant ez az egész őrület, és aki minden kapcsolati tőkéjét bevetette azért, hogy az évforduló előtt tisztelegve rekonstruálja minden idők egyik leghíresebb filmjelenetét. Erre szükség is volt, ugyanis ez egy igazi szerelemprojekt: sem a stábtagok, sem a színészek nem kapnak érte pénzt, mindenki lelkesedésből jött. Abból van is itt bőven: a jelen lévő filmesek nagy része a koronavírus-járvány óta nem forgatott, pedig ez az életük, így ki voltak már éhezve arra, hogy újra filmet készíthessenek. Ráadásul ez nem akármilyen filmforgatás. Alfred Hitchcock alig néhány perces, feszült jelenete összesen 60 snittből állt, Vozó elképzelése pedig az, hogy minden snittben más magyar színésznőt láthatunk majd, amihez minden résztvevő színésznővel nagyjából fél-egy órát kell dolgoznia.

A dolog technikailag sem egyszerű, mert nemcsak eljátszani kell a jelenetet, hanem pontosan úgy kell eljátszani, ahogy azt az eredetiben Janet Leigh (és testdublőrje) csinálta: pont ott, pont ugyanúgy kell állni, minden mozdulatnak és minden mozdulat időzítésének stimmelnie kell. Ehhez Vozó a monitorján nemcsak az épp zuhany alatt játszó színésznőt nézi, hanem mellette egy másik monitoron vele párhuzamosan az eredeti Psycho azonos snittjét is, sőt még segítségképp hangosan be is számolnak, hogy a színésznő tudja, hogy mondjuk héthez érve kell megnyitnia a csapot, tíznél pedig a szappanért kell nyúlnia. Egyáltalán nem egyszerű a dolog, az érkezésemkor is csúszásban vannak, pedig aznap még Ónodi Eszterrel, Péterfy Borival, Gubás Gabival, Osvárt Andreával, Nyertes Zsuzsával és Nagy Alexandrával is kellene forgatniuk.

Fotó: Nemesházi Péter

Fotó: Nemesházi Péter

Hatvanból egy

 „A legkevesebbet szereplő színésznő 5 képkocka erejéig lesz majd látható, és csak a keze, a legtöbbet látható színésznő pedig 18 másodpercet kap majd”

– magyarázza az nlc-nek Vozó. Mivel elég különböző testalkatú színésznőket kért fel, felmerül a kérdés, hogy ez befolyásolta-e, hogy kit melyik snittben használt. A válasza alapján alapvetően nem, de attól még van a fejében egy koncepció: a cél az volt, hogy amikor legelőször látjuk meg a szereplőt, egy pillanatra hihessük azt, hogy tényleg Janet Leight látjuk, és kelljen egy kis idő, hogy rájöjjünk, nem a színésznőgyötrő Hitchock Psychoját nézzük. Emiatt az elején mindenképp olyasvalakivel kellett kezdeni, akinél nagy a hasonlóság. Tökéletes másolat ugyan nincs, de Vozó szerint a hatvan magyar színésznő közül Zsigmond Emőke emlékeztette őt leginkább Hitchcock hősnőjére.

„Emőkénél fordult elő az, hogy az egész stáb ránézett a monitorra, és nem tudtuk eldönteni, hogy most Janet Leight vagy Zsigmond Emőkét látjuk”.

A meztelen igazság

Bár Hitchcock forgatásán maga Janet Leigh nem vetkőzött le, és a filmben sem mutatnak intim testrészeket, mégis csak egy zuhanyjelenetről van szó, ahol sok fedetlen testrész bukkan fel. Hitchcock ezeket egy testdublőrrel oldotta meg, és Vozó is rájött, hogy nem tudja az egészet úgy felvenni, hogy teljesen elkerülje a meztelenséget. A legtöbb színésznőnek egyáltalán nem kellett vetkőznie, maximum fürdőruhára, de volt, aki bevállalta a teljes meztelenséget, és testszínű, szilikonból készült melltartó és alsónemű segítségével is dolgoztak. Megkérdem, hogy biztos jó ötlet-e ennyi ismert hazai színésznőt összetrombitálni, ha a végén sokuk arcát nem is láthatjuk majd, de Vozó erre is gondolt: az újraforgatott jelenet után láthatunk majd egy rövid összeállítást, amiben megmutatják nekünk, hogy melyik snittben melyik magyar színésznő tűnt fel.

Sokszor nem a rendezői koncepció, hanem a színésznők szabadideje döntötte el, hogy melyik snittet kapják, vagy akár azt, hogy a jelenetben a gyilkost vagy az áldozatot fogják megformálni.

„Akinek kevesebb ideje volt, annak nem vizeztük be a haját, úgyhogy belőle vagy gyilkos lett, vagy a zuhanyjelenet olyan részét vettük fel vele, ahol nem kellett teljesen összevizeznünk”.

Itt a Psycho zuhanyjelenete 60 színésznővel
Megnézem
Összes kép (4)

Ónodi Eszter és Péterfy Bori

Abban a három órában, amit a stábbal töltök elsőnek Ónodi Eszter fut be, aki rohan is átöltözni, ám ő nem egy szál törülközőben és fürdőruhában jön ki az öltözőből, hanem egy öregasszonyos parókában és egy hosszú otthonkában. Ebből logikus következtetésnek tűnhet, hogy gyilkost alakít, de mint később kiderül, ez nem így van, csak a fotózáshoz öltötte magára a gyilkos gúnyáját. A stáb felé az volt a kérése, hogy ha lehet, ne kelljen hosszan, vizes hajjal forgatnia, mert nem szeretne megfázni. A Psychot először még fiatal korában látta, aztán pár éve nézte újra a párjával, amikor az összes Hitchock filmet végignézték együtt.

„Nekem ez sokkal inkább pszichothriller, mint horrorfilm, inkább az emberi lélek félelmeiről, mint az ijesztgetésről szól”

– válaszolja, amikor azt kérdezem tőle, nézőként mennyire szereti a horrorokat. Nem kerülheti meg a kérdést, hogy milyen a horrorsikolya.

Ónodi Eszter (Fotó: Nemesházi Péter)

Ónodi Eszter (Fotó: Nemesházi Péter)

„Csak a kevés szinkronmunkáim némelyikében volt alkalmam használni, na meg az Aranyélet harmadik évadában üvölthettem rengeteget a szülésjelenetben, pedig akkor épp alig volt hangom, mert meg voltam fázva. A kitolási sikolyt végül utószinkronban vettük fel fél évvel később”.

Mivel előbb hallott a Psycho projektről, mint ahogy felkérték, rögtön az jutott eszébe, hogy „Remélem, benne leszek majd a hatvanban”. (nevet)

Péterfy Bori is Janet Leigh szerepébe bújik, és Ónodihoz hasonlatosan ő is már azelőtt értesült a Facebookon a forgatásról, hogy felkérték volna.

„Talán még az is eszembe jutott, hogy 60 színésznő? Fura, hogy engem még nem hívtak”

(nevet)

Rögtön ezután meg is csörrent a telefonja. Ha nem öncélú, akkor Péterfy tudja szeretni a horrorfilmeket.

„Jó dolog ez, ha valaki mondjuk olyan stresszes életet él, mint én, mert a szorongásokat le lehet vezetni általuk. Az ember jól kiizgulhatja magát”.

Itt a Psycho zuhanyjelenete 60 színésznővel

Péterfy Bori a zuhany alatt (Fotó: Nemesházi Péter)

Péterfy Bori a mai forgatását nem is tartja igazi színészi játéknak, hiszen itt csak le kell másolni egy az egyben egy jelenetet, ami szerinte azért nem ugyanaz. A film már hatvanéves, megkérdem, hogy nem járt-e el fölötte az idő, és Péterfy Bori nagyon határozottan válaszol:

„Hitchcock fölött soha nem jár el az idő. Örök hivatkozási pont, és az is marad”.

Gubás Gabi és Osvárt Andrea

Gubás Gabit épp csak elkapta a stáb, mivel már a családi nyaralásra készült, mielőtt beindulna számára a színházi és forgatási szezon.

„A járvány előtt épp a Gyilkosság az Orient Expresszent próbáltuk a színházban, de bemutatni már nem tudtuk. A Psychoval maradtam abban a krimis/thrilleres lendületben, ahol pár hónapja abbahagytam”

– meséli nevetve.

Gubás Gabi és Végh Vozó Zoltán (Fotó: Nemesházi Péter)

Gubás Gabi és Végh Vozó Zoltán (Fotó: Nemesházi Péter)

Őt a kolléganőivel ellentétben meglepetésként érte a projekt, mert az utóbbi időben annyira lefoglalta őt a gyerekei online oktatása, hogy azon kívül szinte semmire nem maradt ideje. „Két tannyelvű iskolába járnak, szóval angolul tanultuk a biológiát, a kémiát…” – avatott be a nehézségekbe. Először a gyilkos szerepére kérték fel, de végül úgy alakult, hogy az áldozatot játssza. „Annyit kértem csak, hogy ha lehet, a hajam ne legyen vizes”. A Psychot még gyerekként látta először a szüleivel, és el kellett takarnia a szemét zsebkendővel, és azon keresztül nézte, és ha a képeket nem is látta jól, a hangok és a zene elég volt ahhoz, hogy megijedjen. Horrorfilm nézésre saját bevallása szerint amúgy is alkalmatlan:

„A moziból egyszer kitiltottak, mert hangosan mondtam a szereplőnek, hogy ne arra menj, hanem erre…”

A sikolyát pedig szereti kiereszteni, legyen szó akár filmről, színházról vagy szinkronmunkáról.

Osvárt Andrea is befut, és ő azon kevesek egyike, akinek nem ez az első forgatási munkája a koronavírus-járvány kitörése óta.

„Már karantén alatt forgattam egy reklámfilmet maszkban, az ügyféltől távol. Minden sarokban volt fertőtlenítő, igazi érintésmentes forgatás volt”.

Végh Vozó Zoltán és Osvárt Andrea (Fotó: Nemesházi Péter)

Végh Vozó Zoltán és Osvárt Andrea (Fotó: Nemesházi Péter)

Nem volt rögtön meggyőzve arról, hogy a Psychot el kell vállalnia, de miután Vozó, a rendező küldött neki egy keveset a már leforgatott anyagból, rögtön látta, hogy itt egy érdekes kísérlet és egy izgalmas, igényes munka van kilátásban. Horrorban egyszer szerepelt korábban, ami színészi tapasztalatként izgalmas volt, de nézőként nem kedveli a zsánert. A horrorsikolyát a pályafutása során ritkán kellett használnia, és ha csak egyet-kettőt kell sikoltania, azzal nincs baja, de ha hosszasan, sokszor kell megismételnie, azt elég megterhelőnek találja amiatt, hogy ilyenkor az agya azt hazudja az embernek, hogy veszélyben van, ami stresszt jelent a szervezetnek. Ez a fajta aprólékos forgatás, amikor a rendező még azt is megmondja, hogyan álljon a keze, kifejezetten fekszik neki, korábban modellként a fotózásokon komoly rutint szerzett ebben.

A hatvan magyar színésznővel felvett Psycho zuhanyjelenet online premierje július folyamán várható.

Hogyan indul újra a filmipar a koronavírus után?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top