Ha az összes juhfajta közül ki kellene választani a legeslegcukibbat, a wallisi feketeorrú juhok nagy eséllyel nyernének. Teljesen úgy néznek ki ugyanis, mint a plüssállatok, pedig nagyon is valódiak. A juhfajtát főleg Svájc délnyugati részén tartják, de máshol, így például Ausztriában, Bajorországban, Nagy-Britanniában és újabban Új-Zélandon is előfordulnak nyájak. A fajta már kétszer majdnem kihalt, egyszer betegség, a második alkalommal pedig keresztezések miatt. Ma Svájcban nagyjából 13 700 regisztrált példánya él. Nálunk a debreceni állatkertben lehet megnézni.
Wallisi feketeorrú juhok (Fotó: facebook.com/valaisblacknosenz)
Az orruk, a fülük, a térdük, lábuk és csípőjük fekete. A kosok és a nőstények nagyon hasonlítanak, az egyetlen szembetűnő különbség a két nem között az, hogy a nőstények a farok alatt is feketék. A magashegyi körülményekhez remekül alkalmazkodtak, jól másznak és nem különösebben igényesek, a meredek, köves lejtőkön is szívesen legelnek. Egyik legelőről a másikra az idősebb állatok vezetik a nyájat. Nagy távolságokat tesznek meg a pihenő- és legelő fázisok között.
Története
A faj első írásos említése a 14. századból, a wallisi szabadságharcok idejéből maradt fenn. Valószínűleg a rá hasonlító vispertali juhból tenyésztették ki. Lehet, hogy keresztezték az észak-olasz „Bergamasker” hegyi juhfajtával. 1887-ben keresztezték valószínűleg Angliából és Németországból származó Cotswold-kosokkal[4] is. 1938-ban tisztították a fajt, de nem határoztak meg fajstandardot vagy tenyésztési célt. Csak 1962-ben ismerték el hivatalosan fajtának. Két évvel később felvették a Svájci Juhtenyésztők Egyesületének könyvébe („Schweizer Schafzüchterband”). Azóta folyamatosan javítják a fajta állagát. 1983-ban a svájci juhállomány 9,3% volt wallisi feketeorrú. (Forrás: Wikipedia)
Kicsinek is bűbájosak (Fotó: facebook.com/valaisblacknosenz)
Nem csak bűbájosan néznek ki, de a természetük is kifejezetten barátságos, nyugodt és játékos. Az emberhez nagyon ragaszkodnak, szívesen követik a gazdájukat. Mégsem házi kedvencként, hanem igen prózai módon, göndör gyapjuk miatt tartják őket a leggyakrabban. A kosok évente 3,5–4,5 kg, az anyajuhok 3–4 kg gyapjút adnak, melyből főleg szőnyeget készítenek.
