Szabadidő

Magyar rajongója rajzát osztotta meg Pink, napokra felbolydult az élete

Orsi kedvenc énekesnője Pink, és szeret portrékat rajzolni, ezért adta magát, hogy egyszer a kedvencét is lerajzolni. Különösebb cél nélkül Twitteren elküldte a kedvencének a rajzot, aki megdicsérte és megosztotta azt, pár napnyi eufóriát okozva ezzel Orsi életében.

„Ez fantasztikus! Köszönöm szépen”. Ezekkel a szavakkal osztotta meg a Twitteren Pink egy magyar rajongója, a 38 éves Barabás Orsolya róla készült rajzát. Ami a családszerető Pinknek egy pár másodperces megosztás, az a magyar rajongójának több napnyi dicséretözön és eufória.

„Ez hajnali kettőkor történt. Folyamatosan zümmögött a telefonom, mert a Twitteren akkor is zümmög, ha csak lájkolja valaki a képed. Több nap kellett, mire visszaolvastam minden reakciót, és megköszöntem azt a sok dicséretet. Nem tudtam aludni, mert folyamatosan olvasgattam, és próbáltam követni az eseményeket. Felfokozott lelkiállapotban voltam emiatt. Egy héten át jöttek a reakciók, persze a vége felé már inkább csak szállingóztak, de az első két-három nap durva volt”.

Orsinak nagyon tetszett egy fotó, amin Pink arca előtt tövises indák láthatók, és lerajzolta azt. Ez még májusban történt, és már akkor próbálta felhívni rá a kedvenc énekesnője figyelmét, ám még nem sok sikerrel. Június második felében gondolt egyet, és az esélytelenek nyugalmával (a rajzhoz írt pár mondatot úgy kezdte, hogy „valószínűleg úgysem fogod ezt látni…”) még egyszer elküldte. Erre alig telt el két perc, és Pink már meg is osztotta a rajzát a Twitteren, és megkezdődött a pár napnyi őrület.

„Jött egy csomó üzenet meg lájk. Valószínűleg pont fent volt a Twitteren, pont látta és ez volt a szerencsém. meg persze az, hogy tetszett neki. Tudtam, hogy Twitteren nagyon aktív, és gyakran szokott a rajongói üzenetekre reagálni”.

Barabás Orsolya portréja (fotó: Barabás Orsolya engedélyével)

Barabás Orsolya portréja (fotó: Barabás Orsolya engedélyével)

Orsi egyébként kiskora óta rajzol, sőt egy darabig járt Milánóban is képzőművészeti egyetemre, ám végül átnyergelt az olasz szakra, és ma szinkrondramaturgként dolgozik. A rajz megmaradt hobbinak az életében, a rajzait nagyrészt az Instagram oldalán osztja meg az emberekkel. A sok pozitív reakció, a családtagjai és a barátai dicséretei most elgondolkodtatták azon, hogy a jövőben elkezdjen portrékat rajzolni másokról.

Olvasnál még Pinkről?

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése