Szabadidő

Elbocsátották az Index főszerkesztőjét

Dull Szabolcsnak mennie kell, egyelőre nincs utódja a hírportál élén.

„Az utóbbi napok megmutatták, hogy a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló belső folyamatokat megállítani vagy kontrollálni,  ezért döntöttem a menesztéséről” – írta az Index szerkesztőségének bodolai lászló, a kiadó igazgatóságának elnöke. Levelében kiemelte, hogy az index politikai függetlensége nem volt és most sincs veszélyben, jelenleg egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása a legnagyobb veszély, ami a lapra leselkedik – adta hírül a Média1. Dull rendes felmondással távozik, a poszt egyelőre betöltetlen marad, az utódlásról az igazgatótanács később határoz. Bodolai a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pál igazgatósági tagot kérte fel.

A hírportál egy hónapja közölte: olyan események zajlanak körülöttük – illetve a fejük felett -, amely veszélybe sodorhatja a lap függetlenségét, ennek vége pedig a szerkesztőség megszűnése lehet.

Kiemelt kép: 444.hu/atv.hu képernyőkép

nlc.sajtó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése