Szabadidő

Az ember, akinek nyűg a színészkedés – Miért lett munkaundora Bruce Willisnek, és miért bunkó az újságírókkal?

Szebb hely lenne a világ, ha Bruce Willis inkább visszavonulna a filmezéstől, minthogy filmről filmre rombolja le egykori jó fej, laza szupersztár ázsióját. Mi rejlik Bruce Willis lassan legendás munkaundora mögött?

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon csípem Bruce Willist. Igazi régi sulis csávó, aki tudja, hogy nem kell hatalmasakat játszania, elég, ha csak a karizmájára és a sármjára támaszkodik, és akkor olyan nagy baj már nem lehet. Kicsit olyan ő, mint a régi nagyok közül Steve McQueen vagy Clint Eastwood. Ahogy ők, úgy Bruce Willis is egy kicsit mindig önmagát játssza. Ez nem jelenti azt, hogy mindig ugyanolyan lenne a filmekben: önmaga különböző variációit képes megmutatni, és ez már kellően változatossá teszi ahhoz, hogy érdekes legyen. A skála a Jól áll neki a halál pipogya dokijától a Szükségállapot szigorú és kegyetlen katonatisztjéig ered, szóval bőven van terület, amit be tud mozogni.

Az a kis félmosoly a szája szélén gyakorlatilag a védjegyévé vált, komplett karaktereket volt képes megalkotni vele. Csakhogy Bruce Willis mostanra annyira ellustult, hogy már azt a kis szájszéli félmosolyt sem tudja meggyőzően bedobni. Ha ránézek, csak azt érzem, hogy semmi kedve a kamerák előtt állni, és ettől nekem sem lesz kedvem tovább nézni őt. Pedig rengeteg filmjéért rajongok abból a korszakából, amikor még nem utálta tisztív szívből a munkáját.

A ZS-filmek császára

Bruce Willisnek augusztus végén új akciófilmje érkezik. A címe Hard Kill, és jó eséllyel még sosem hallottál róla. Hogy miért? Mert a film már első ránézésre is egy ZS-kategóriás tucattermék, amit nagyrészt elhagyatott raktárházakban vettek fel minimális költségvetésből. A filmet ugyan Bruce Willis-szel a plakáton reklámozzák, de már az előzetesből is látszik, hogy emberünk jó eséllyel alig néhány napot dolgozott benne csupán, a megerőltető akciójelenetek lehetőségét pedig átadta egy ifjú titánnak, Jesse Metcalfe-nak. Willis odament, egy-két napig brucewilliseskedett a kamerák előtt, felvette a pénzét, és gyorsan hazautazott. A film kapcsán nem ad interjúkat, nem megy el a díszbemutatóra, nem népszerűsíti azt: forgatott egy picit, engedélyezte, hogy a neve és az arca ott legyen a plakáton, mintha ő is főszereplő lenne, és ennyi. Nagyjából így fest mostanság Bruce Willis filmezéshez való hozzáállása és karrierje, és a vicc az, hogy Willis nem lecsúszott, hanem ő akarta így.

Egynapos forgatások csúcsgázsikért

Sok sztár csúszik le a B- vagy akár a C-ligába, nincs ezen semmi csodálkoznivaló, hiszen ilyen a show business. Csakhogy mondjuk Johnny Depp-pel vagy Nicolas Cage-el ellentétben Bruce Willis nem csúszott le. Ha akarná, máig Hollywood egyik vezető sztárja lehetne, nagy filmek még nagyobb csillaga, csakhogy Willis számára valahol az elmúlt 5-6 évben elkezdett büdös lenni a munka. A bosszú szövetsége című 2018-as filmje iskolapéldája annak, hogyan dolgozik mostanság. A filmet mindössze 15 nap alatt forgatták, és ebből Willis csupán egyetlen napot volt jelen a forgatáson. Ehhez képest azonban a neve és az arca főszereplőként van feltüntetve a plakátokon, a kritikák szerint pedig ezt az egy napnyi munkát is végigaludta, annyira látszik minden pillanatán, hogy semmi kedve nem volt hozzá. Ha pedig próbálsz találni egyetlen interjút is, amit emberünk a film kapcsán adott, az eredmény garantáltan zéró lesz.

A laikusok számára úgy tűnhet, hogy Bruce Willis rengeteget dolgozik. Minden évben van 2-4 új filmje, csakhogy Willis igazi főszerepet már nagyon ritkán vállal. A legtöbb munkája nem több olyan alibizéseknél, mint a fent említett A bosszú szövetsége vagy a Hard Kill, igazi főszerepet már csak elvétve vállal, és ha mégis, abban sincs sok köszönet. A legjobb színészi teljesítmény, amit mostanság várhatunk tőle az, hogy ne aludja végig a forgatást. Az Üvegben például láthatóan ébren volt.

Bruce Willis tahó a rajongóival és a filmesekkel is

Bruce Willis és M. Night Shyamalan, az Üveg forgatásán (Fotó: Collection Christophel © Walt Disney Pictures / Universal Pictures / Blinding Edge Pictures)

Kapzsi, lusta Willis

„Bruce Willis kapzsi és lusta”. Így jellemezte Sylvester Stallone nyilvánosan a színészkollégáját, aki az első két rész után végül kihagyta az akcióveteránokat felvonultató Expendables harmadik részét. Pedig Stallone elég gáláns ajánlattal állt elő: hárommillió dollárt fizetett volna Willisnek mindössze négynapnyi munkáért, csakhogy Willis négymilliót akart, vagyis egymillió dollárt minden egyes forgatási napjáért, ráadásul azt is hozzátette, hogyha ezt nem kapja meg, biztosan kiszáll. Nem kapta meg. Kiszállt. Ezzel azonban olyan egykori haverjait hagyta cserben, mint Arnold Schwarzenegger vagy a már említett Stallone, akikkel korábban a Planet Hollywood étteremláncban társtulajdonosok voltak. A visszautasítás után jött Stallone fenti mondata, és Sly nem sokat aggódott kopasz ex-haverja távozásán: megszerezte Harrison Fordot, aki örömmel ugrott el négy napra Bulgáriába bohóckodni hárommillió dollárért.

Bruce Willis tahó a rajongóival és a filmesekkel is

Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone a Feláldozhatók Los Angeles-i premierjén (Fotó: Getty Images)

Willis extrém gázsiigényei már a karrierje korai szakaszában hírhedtté tették. A Die Hard esetében például kihasználta, hogy Hollywood nagy sztárjai nem kapkodtak a film után, és bár A simlis és szendén kívül akkoriban még nem sok mindent tudott felmutatni, mégis 5 millió dollárt kapott a 20th Century Foxtól a filmért. Akkoriban példátlan volt, hogy egy tévésztárnak (ez akkoriban a moziiparban még kissé lenézett kategóriának számított, és nem sűrűn volt átjárás a filmek és a sorozatok között) ilyen összeget fizessenek a stúdiók.

A rajongók imádják, a kollégák sokszor utálják

Bruce Willis nehéz természete és nem túl magas munkamorálja már régi téma Hollywoodban, és bár sok régi történetet lehet olvasni erről, az kétségtelen, hogy ahogy öregszik, csak rosszabb lett. Már a karrierje elején arról lehetett hallani, hogy A simlis és a szende forgatásán ki nem állhatták egymást Cybill Shepherddel, és Willis később se rejtette véka alá, ha nem találta szimpatikusnak valamelyik kollégáját. Az utolsó cserkész forgatásán például ki nem állhatták egymást DamonWayans-szel, bár szerencsére ott az emiatt köztük megjelenő feszültség még kicsit jót is tett a filmnek. Willis ki nem állhatta az Armageddont rendező Michael Bay-t sem, és amikor szóba került, hogy ő rendezze a Die Hard IV-et, Willis hevesen ellenezte és megakadályozta a dolgot. A Nap könnyei című akciófilm rendezője, Antoine Fuqua pedig arra panaszkodott, hogy magánemberként ugyan jól kijöttek Willis-szel, de a forgatáson a színész egyszerűen nem volt hajlandó hallgatni rá, és csak a saját feje után ment, ami nagyon megnehezítette a közös munkát.

És ez még nagyon finom vélemény volt a színészről. Amikor Kevin Smith befejezte a Két kopper című zsarufilm forgatását, az utolsó napon toastot mondott a stáb előtt az alábbi szöveggel:

„Mindenkinek szeretném megköszönni a munkáját, aki dolgozott ezen a filmen, kivéve Bruce Willisnek, aki egy kib***ott pöcs”.

Willis leginkább azzal vívta ki Smith és a stáb haragját, hogy csak a saját feje után ment, nem követte a rendezői instrukciókat, és rendszeresen órákat várakoztatta a stábot, és voltak napok, amikor nem is jelent meg. Míg Bruce Willis a karrierje elején még lelkesen barátkozott a stábtagokkal és a többi színésszel, később annak a sztárfajtának az iskolapéldájává vált, aki jön, beugrik a kamerák elé, hogy ledarálja a munkát, majd amilyen gyorsan csak lehet távozik. A forgatáson lévő üresjáratok nagy részét pedig a lakókocsijában tölti.

Bruce Willis tahó a rajongóival és a filmesekkel is
Megnézem
Összes kép (5)

Utoljára 2013-ban volt mozisztár

Bruce Willis utolsó jó éve 2012 volt. Ekkor még olyan filmeket mutattak be tőle, mint az időutazós Looper – A jövő gyilkosa, a Holdfény királyság című pazar Wes Anderson-mozi vagy az Expendables második része, ami ugyan nem volt jó, de legalább sok pénzt hozott. 2013-ban már csupa rossz filmben játszott, de még mozisztárnak érezhette magát. A Die Hard ötödik része ugyan óriási csalódás volt, de még így is összekapart több mint 300 millió dollárt, ahogy nagyobb összeget hozott a második GI Joe film is, és a Red 2 is egész nagy eseményfilmnek számított akkoriban.

Bruce Willis tahó a rajongóival és a filmesekkel is

Mary-Louise Parker, Bruce Willis és John Malkovich, a Red második részében (Fotó: Profimedia)

Semmi sem indokolta ezek után, hogy egy évre rá már csupa ZS-kategóriás tucatakciófilmben játsszon, pedig a második Sin City film (ami már messze nem volt olyan jó, mint az első) kivételével már csupa ilyen filmet láthattunk csak tőle. Az elmúlt hat évben összesen két nagy mozis főszerepe volt. Az egyik az Üveg című film, ami egy korábbi sikerének, a Sebezhetetlennek volt a folytatása, a másik pedig a Bosszúvágy-remake, ami annyira pocsék lett, és Willis annyira rossz volt benne, hogy kész csoda, hogy egyáltalán a mozivásznakra kerülhetett.

Az interjúkirály

Bruce Willis jelenleg nem szereti, ha rendezik őt. Úgy gondolja, nála jobban úgysem tudja senki, milyen egy Bruce Willises figura, ezért nem viseli jól, ha valaki más próbál ezen igazítani. Ezért is dolgozik az utóbbi években nagyrészt kezdő vagy tehetségtelen rendezőkkel, akik nem pofáznak bele a dolgába, mert egyszerűen nem mernek. Ők csak örülnek annak, hogy Bruce Willis, a nagy sztár beugrik a filmjükbe brucewilliskedni egy kicsit.

Interjút is utál adni, amit szóvá is szokott tenni a kamerák előtt. A Red 2 esetében adott interjújának máig ott a helye minden idők legbizarrabb sztárinterjúi között. Amikor épp nem bunkó az újságírókkal, akkor látványosan unja az egészet, amit rossz nézni. Azonban a kisebb, ZS-kategóriás filmjei esetében egyáltalán nem kell interjúkat adnia, és valószínűleg a kevés befektetett munka mellett ezt is vonzónak találja bennük.

Visszavonulás helyett

Bruce Willis mostanában látványosan utálja a munkáját, pedig nem volt ez mindig így. Lehet, hogy kapzsi fickó, de például a kilencvenes években még hajlandó volt lemondani a gázsija egy részéről, ha cserébe azt látta, hogy egy jó film lehet kilátásban. A Ponyvaregénybe például áron alul szállt be, és a 12 majom esetében is engedett a szokásos sztárgázsijából azért, hogy a film elkészülhessen. Egyszerűen jó filmnek tartotta őket, és akkoriban még érdekelte, hogy jó filmekben szerepelhessen.

Ha Willist lelkesnek akarod látni, a magánéletére kell egy pillantást vetni. A morcos sztár a nagylányai kedvéért a közösségi médiában is örömmel bohóckodik, és imádja a második feleségével, Emma Hemminggel közös kislányait is. Ha Bruce Willis a családjával van, láthatóan mindig kisimult és jókedvű. Természetesen semmi baj nincs azzal, ha egy 65 éves színész már belefáradt a munkájába, és inkább a családjával szeretne minél több időt tölteni. Szíve joga, és ezt meg lehet érteni.

Lehet ezt szépen, stílusosan is intézni egy visszavonulással. Nem hiszem, hogy 40 évnyi tévés- és mozis karrier után anyagi gondjai adódnának, ha nem dolgozna többet. Az, hogy a saját mozisztár imidzsét húzza végig a mosléktengeren egy dolog. Viszont az, hogy a rajongóit szándékosan árasztja el borzalmas filmekkel magasról tojva rájuk, már jelent valamit. Valószínűleg azt, hogy mi ugyan szerethettük Bruce Willist, de őt sohasem izgatta, hogy van a bolygón pár millió ember, aki szereti/szerette őt. És ez azért kicsit szomorú.

Bruce Willisből sosem elég:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top