Szabadidő

Egy szexőrült budai ficsúr volt Jean-Jacques Rousseau legjobb barátja

A démonaival folyamatosan viaskodó magyar aranyifjú pár hónap leforgása alatt valósággal az ujjai köré csavarta a felvilágosodás svájci-francia apostolát.

Jean-Jacques Rousseau volt a feltartóztathatatlanul vágtató és összevissza csapongó 18. századi európai szellem egyik legfőbb letéteményese: megírta a francia szentimentalizmus alapművét, az Új Héloïse-t, illetve az emlékiratirodalom egyik csúcsalkotását, a Vallomásokat, botrányos hírű nevelési regényével, az Emillel új irányt adott a pedagógiának, társadalomtudományi munkáival megágyazott a francia forradalom eszméinek, komponált operát és egyéb zeneműveket, és emellett még arra is maradt ideje, hogy bekalandozza Európát (bár ez a kalandozás időnként inkább emlékeztetett fejvesztett menekülésre), hogy szenvedélyes vitákban csapjon össze nyilvánosan Voltaire-rel, valamint hogy idősebb, de kívánatos szépasszonyokat szórakoztasson a hálószobában.

Bár életének 66 éve alatt tényleg sokszor volt kénytelen költözködni, Magyarországon soha nem járt, és arról sem tudunk, hogy bármilyen kapcsolatban lett volna a korszak magyar szellemi elitjével; mondjuk – a jóval fiatalabb generációt képviselő – Bessenyei György, a magyar irodalom több mint testőre bizonyára olvasott tőle ezt-azt, de hát ő aztán tényleg mindent elolvasott. Persze mint a világ számos szegletében, úgy Magyarországon is akadtak elkötelezett hívei; vagy legalábbis egy mindenképpen. Hazánk legnagyobb Rousseau-rajongója ráadásul még Svájcba is kiköltözött, hogy a Mester közelében lehessen, a művelet pedig olyan jól sikerült, hogy hamarosan a legjobb barátok lettek.

Jean-Jacques Rousseau 1766-ban (forrás: Wikipedia)

Jean-Jacques Rousseau 1766-ban (forrás: Wikipedia)

Sauttersheim Ignácnak hívták (valószínűleg), de említik Sautersheim néven is, vagy Sautern, illetve Sauttern báróként. Már ha egyáltalán említik. Ugyanis ez a titokzatos fiatalember soha nem volt igazán benne a köztudatban, ami már csak azért is furcsa, mert végső soron az ő jelentette az egyetlen közvetlen kapcsolódási pontot Magyarország és a század legnagyobb hatású filozófusa között. Rousseau igen meleg szavakkal méltatta a Vallomásokban:

„Nem hagyhatom említés nélkül az egyetlent, amely kellemes volt, és amelybe valóságos szívbéli érdeklődést vittem bele: egy fiatal magyarnak az ismeretségét,  aki néhány hónappal érkezésem előtt telepedett le Neufchâtelben, s onnan átköltözött Môtiersbe. Sauttern bárónak hívták a vidéken, és ezen a néven kapott ajánló levelet Zürichből is. Jól megtermett, jóképű férfi, társasága vonzó és kellemes. Mindenkinek azt mondta, s nekem is értésemre adta, hogy csupán miattam jött ide: érintkezésünk révén akarta ifjú lelkét erényessé formálni. […] Minthogy franciául még nem tudta kifejezni magát, latinul beszélt vagy írt nekem, én azonban franciául válaszoltam; a két nyelv összevegyítése nem ártott meg társalgásunk folyékonyságának […]. Személyét áthatotta a tisztaság, beszédét a végtelen illemtudás – megvolt tehát benne a jó származás minden jele, s ezért sokkal inkább becsültem, semhogy ne szerettem volna.”

Hát igen, így fest egy hazánkfia!

Sauttersheim különben pompás társaságnak bizonyult: bécsi udvari pletykákkal és gáláns történetekkel szórakoztatta a nagy gondolkodót, miközben kart karba öltve rótták a svájci vidéket. Rousseau-nak ebben az időben (1763) egyébként is égető szüksége volt egy nyájas, megbízható jó barátra, hisz gyakorlatilag épp a száműzetését töltötte Neuchâtel környékén, mivel az Emil és a Társadalmi szerződés által okozott óriási felháborodás miatt sürgősen távoznia kellett Franciaországból és aztán Genfből is.  A húszas éveiben járó magyar báró és a középkorú svájci-francia filozófus lángoló férfiszerelme két éven – illetve más források szerint csupán négy hónapon – át tartott, majd furcsa véget ért, miután Rousseau-t egy levélben arról tájékoztatták, hogy Sauttersheim valójában kém, aki a franciák megbízásából férkőzött a kegyeibe.

Bár az igaz, hogy Rousseau nem hitt a vádaknak. Ifjú pártfogoltját hosszú sétára invitálta, szembesítette a levél tartalmával, ezután forrón megölelte és így szólt: „Sauternnak nincs szüksége arra, hogy bebizonyítsam neki bizodalmamat, de annál szükségesebb a nagy közönség előtt megmutatnom, hogy mily méltónak ajándékozom bizodalmamat.” Ugyanakkor az kétségtelen, hogy a fiatal bárónak akadt néhány felettébb gyanús ügye: a fenti incidenst követően például azzal az indokkal búcsúzott el Rousseau-tól, hogy különféle családi ügyek szólítják haza Budára, ám valójában Strasbourgba ment, ahol elcsábított egy férjes asszonyt (amit a megcsalt férj hamarosan levélben tudatott a francia filozófussal).

Aztán pedig az is kiderült, hogy Môtiersben valószínűleg gyereket csinált egy kocsmai cselédnek, illetve hogy a neve nem is Sautern, ahogy azt korábban állította, valamint még csak nem is báró. De Rousseau még ezek után sem tudott rá igazán haragudni: pár évig leveleztek, Párizsban egyszer össze is futottak, a felvilágosodás apostola pedig egy ízben még némi pénzzel is támogatta nélkülöző magyar barátját, aki 1767-ben, alig egy évvel a harmincadik születésnapja előtt elhunyt.

Rousseau őszinte fájdalommal emlékezett meg róla egyik levelében:

Szegény fiú! Szegény Sautern! Nem láttam ugyan többé, de korántsem tűnt el szívemből. Sőt titkos vágyam volt közeledni hozzá ;ő volt az az ember, kire szükségem volt, hogy egykor bezárja szememet. Jelleme szelíd, társalgása kedves volt; inkább eszes vala, mint szellemes és józan; szívjóság által fejlesztett ízléssel bírt; tehetségei a magány díszítésére szolgálhattak, természete szeretetre méltó volt. Ő olyan ember volt, a milyen nekem kellett, de az ég elvette tőlem. Érzem, hogy ez ember elvesztése sokkal bántóbban hat rám, mint akármelyik más szerencsétlenség. 

Egy másikban meg így írt:

„Az ég kiragadta az emberek közösségéből, kik között idegen maradt; mért hagyott engem vissza e közösségben?”

Ugyan az itt-ott kissé ömlengős, szentimentális modorban megírt Vallomásokból túl sok konkrétum nem derül ki Sauttersheim Ignác múltjáról (ami azt illeti, Rousseau még a keresztnevét sem közli), azért szerencsére egyéb források – például kettejük levelezése vagy svájci levéltári iratok – alapján már többeknek is sikerült nagyjából felgöngyölíteni a rejtélyes magyar álbáró életútját.

Svájci tájkép a 18. századból (forrás: Wikipedia)

Svájci tájkép a 18. századból (forrás: Wikipedia)

Nemesi címmel felruházott, gazdag és befolyásos kereskedőcsaládban született 1738-ben; felmenői, a kibetűzhetetlen nevű Sauttersheimi Sauttermeisterek egy bő évszázadon századon ültek különféle fontos pozíciókban Buda kormányzatában, atyja, Sauttersheimi Sauttermeister József Manó pedig 1741 és 1768 között volt a város polgármestere. Az ifjú Ignác a budai jezsuitáknál tanult, majd 1760-ban Pozsonyba ment, ahol Mária Terézia kinevezte – motu proprio, azaz királyi jóakaratából – a pozsonyi udvari kamara fogalmazójává. Sajnos a tisztség csak presztízzsel járt, fizetséggel nem nagyon, így a mulatozást, a nőket és a bécsi kiruccanásokat igencsak kedvelő ifjú Sauttersheim hamar komoly adósságokba verte magát.

A bajt tetézte, hogy beleszeretett Mária Terézia szépséges felolvasónőjébe, Hyeronimus Karolinába, akit feleségül is akart venni, csakhogy a királyné valamilyen okból nem támogatta a frigyet. Hogy pontosan miért esett ki a kegyeiből fiatal magyar kamarai fogalmazó, azt nem tudjuk: talán azért, mert – némely források szerint – református hitre tért, de az is lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert nagyvilági életmódját egyre kevésbé tudta finanszírozni az apja által küldött csekélyke pénzösszegekből, ez pedig nem tette kimondottan ideális férjjelöltté.

Azért a féktelen mulatozások mellett arra is maradt ideje, hogy elméjét pallérozza. Pozsonyban rendszeresen látogatta – többek közt Kempelen Farkas mellett – a felvilágosodás friss levegőjétől megrészegült evangélikus ifjak tudós társaságának gyűléseit, amelynek keretében a tagok felolvasásokat tartottak a saját esszéikből. Sauttersheimtől is maradt ránk egy ilyen dolgozat, amelyet Szikambriáról, a hunok állítólagos ősi városáról írta.

Mária Terézia magyar királynő (forrás: Wikipedia)

Mária Terézia magyar királynő (forrás: Wikipedia)

Azonban súlyos adósságai miatt 1762-ben el kellett hagynia Pozsonyt. Hátrahagyott ingóságait a város tanácsa vette őrizet alá, és azok eladási árából fizette ki részben az eltűnt ifjú tartozásait: a bútorok, edények, ruhaneműk és könyvek (mintegy 150 kötetnyi tudományos mű) eladása 594,27 forintot jövedelmezett.

Ahogy Rousseau-nak írta egy pár évvel későbbi levelében:

„Minden oldalról szorongatva . . . reményemet elvesztve .. . szökésben kerestem menedéket […] Alig hogy hazám határát átléptem, szívem vergődött, az a levegő, a melyet beszívtam, fojtogatott; most azon jártattam az eszemet, hogy visszatérek, majd azon, hogy hazámnak örök búcsút mondok. A legnagyobb bánat által lesújtva, végtére megszakítás nélküli menetelésben Schaffhausenbe érkeztem. […] Saját erényemben már semmi vigaszt nem találva, ezt kezdetben a te irataiban, nagyérdemű férfiú és végtére egyenesen a te személyedben és jelességedben kerestem azzal a feltétellel, hogy összes tetteimet előtted feltárom.”

Tehát végül is azért ment Schaffhausen, Zürich és Neufchâtel érintésével Môtiersbe, hogy valamiféle útmutatást, jó tanácsot, segítséget, vagy talán feloldozást kapjon a felvilágosodás legfőbb szellemi vezetőjétől, Jean-Jacques Rousseau-tól; ám aztán végül – mint tudjuk – inkább teherbe ejtett egy môtiers-i cselédet, majd bevetette magát egy strasbourgi fiatalasszony hitvesi ágyába.

Sajnos a későbbiekben sem alakult túl szerencsésen a sorsa. Párizsban nyelvtanítással és fordítással foglalkozott, Strasbourgban egy könyvtár rendezésében segédkezett, és egy rövid időre beiratkozott  a jogi egyetemre is, majd Montmorencyba költözött, ahol Rousseau emléke oly élénken él még a lelkekben, a hol az imádott férfi nyoma, szelleme oly közel van hozzá; de sehol nem tudta huzamosabb ideig megvetni a lábát. Folyamatosan anyagi gondok gyötörték, és egészsége is rohamos hanyatlásnak indult. Strasbourgban, távol a szülőföldjétől, nyomorúságban, elhagyatva érte a halál 1767-ben. Szeretett, atyai jó barátja és mestere, Rousseau csak egy évvel később szerzett róla tudomást.

 

További rejtélyes, elfeledett magyar férfiak az elmúlt századokból:

 

források: Rousseau: Vallomások/dr. Rácz Lajos: Rousseau magyar barátja/Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái/Dóbék Ágnes: Egy magyar kalandor Rousseau társaságában/Dux Adolf: Ki volt Rousseau magyar barátja?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése