Szabadidő

Visszaeső medveszökevényt kergetnek az olasz hatóságok

Egyszer már kilenc hónapig randalírozott az észak-olaszországi Trento megyében, mire sikerült befogni. Most azonban újra kereket oldott.

Újra szökésben van Olaszországban az a medve, amelyet áprilisban sikerült befogni, kilenc hónapnyi portyázás után – közölték hétfőn a helyi hatóságok. Az M49-ként ismert ragadozó egy elektromos kerítésen és falon keresztüljutva szökött meg a Casteller nevű állatgondozó központból. Amíg az állaton rajta van a nyomkövetője, addig a vadőrök figyelni tudják a mozgását.

A bravúros szökései miatt már Pillangóként is emlegetett állat először 2019 júliusában szökött meg a központból, a hatóságoknak csak április végén sikerült elkapniuk. A medve jelentős károkat okozott a földműveseknek és az állattenyésztőknek is. A téli álom leteltével pedig több állatot széttépett.

Múlt nyáron az olasz kormány is foglalkozott a problémával: az állatvédők ellenkezése ellenére ugyan elrendelték a medve kilövését, ám a környezetvédelmi miniszter végül megtiltotta az állat megölését.

A medvék a veszélyeztetett fajok közé tartoznak. A ragadozókat egy Európai Unió által finanszírozott program keretében újra betelepítették a megye központjához, Trentóhoz közeli erdőkbe, aminek következtében azonban gyakoribbá váltak az ember és állat közti konfliktusok.

Igazán szép környéken csavarog Pillangó, bár a helyiek ennek aligha örülnek. (Fotó: Wikipedia)

Igazán szép környéken csavarog Pillangó, bár a helyiek ennek aligha örülnek. (Fotó: Wikipedia)

A trentói vadőrök egy nőstény medvét is keresnek, amely a múlt hónapban megtámadott két kirándulót. Apa és fia megsérült, de túlélte a támadást.

Forrás: MTI

Ez történik, ha ember és medve találkozik:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top