Az autók lelassítanak vagy csak óvatosan kerülgetik a főúton haladó biciklist – ez látható azon a videón, amit egy autó utasa rögzített hétfőn, a 8-as főút Székesfehérvárt elkerülő részén.
Az út mellett itt nincs leállósáv, a biciklis sehova nem tudott volna lehúzódni, így aztán csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt baleset. “Háttérbe szorult a józanész” – fogalmazott a Tényeknek nyilatkozó vezetéstechnikai szakember, aki szerint már egy kisebb ütközés is életveszélyes lett volna.
A bringás legalább négy kilométert tekert az autók között, és még legalább két kilométert mennie kellett a következő lehajtóig. Ez teljesen szabálytalan. Kerékpárral elsősorban kerékpárúton, kerékpársávban, vagy ha erre utaló jelzés van, akkor buszsávban lehet közlekedni. Itt egyik sem volt, így a biciklis pénzbírságra számíthat – mondta el a műsornak nyilatkozó ügyvéd. Ez akár 150 ezer forint is lehet.