Szabadidő

A koalák ujjlenyomata a rendőröket is megtévesztheti

Az erszényesek ujjainak felépítése sokban hasonlít az emberekéhez.

Különös dolog történt 1975-ben Londonban, amikor a brit rendőrök két állatkert majomházaira is lecsaptak egy nyomozás során, csimpánzok után kutatva. Az eset viccesen hangzik, akkortájt azonban a nyomozóknak sok álmatlan éjszakát okoztak a felderítetlen bűnesetek, ennek keretében pedig felmerült az ötlet, hogy az emberszabásúak ujjlenyomatait rögzíteni kéne, majd elemezni.

„Ha egy csimpánz ujjlenyomatait odaadnánk egy szakértőnek, azzal, hogy egy bűncselekmény helyszínről származnak, az illető nem tudná megmondani, hogy nem emberi ujjlenyomatokkal van dolga” – magyarázta Steve Haylock, a londoni rendőrség ujjlenyomat-szakértője.

A szakember szerint a különös megoldáshoz azért folyamodtak a rend őrei, mert az elkenődött vagy részleges ujjlenyomatokat már korábban is “monkey print”-nek, azaz majom-lenyomatnak hívták, ezért valakiben felmerült a gondolat, hogy meg kellene vizsgálni, valóban van-e hasonlóság a majmok és az emberek ujjlenyomatai között.

Na, de mi a helyzet a koalákkal?

A majmok és az emberek közötti hasonlóság talán nem meglepő, az viszont már inkább, hogy ugyanilyen hasonlóság fedezhető fel az emberek és a koalák között. Az eukaliptuszon élő állatok ujjain ugyanis a miénkhez hasonló bőrredők alakultak ki, amely miatt az ausztrál rendőrök már korábban kifejezték aggodalmukat, hogy a koala-ujjlenyomatok adott esetben akár komoly bűnügyi nyomozásokat is félrevihetnek.

Akárcsak az emberek esetében, a koaláknál is megfigyelhetőek olyan jellegzetességek, mint a bőrredők által kialakított hurkok vagy örvények, ráadásul minden egyed ujjlenyomata, hozzánk hasonlóan teljesen egyedi.

„Úgy tűnik, a koalák ujjlenyomatait még nem tanulmányozták behatóbban – az egyetem kutatói is csak 1996-ban fedezték fel a létezésüket – a szerk. – és bár kicsi az esélye, hogy egy bűncselekmény helyszínén koala-ujjlenyomatokat találjanak, fontos, hogy a rendőrség tisztában legyen ezzel a lehetőséggel is” – mondta Maciej Henneberg, a University of Adelaide igazságügyi kutatója, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a koala-ujjlenyomatokat nagyon könnyű összekeverni az emberekével.
A koalák ujjlenyomata akár egy nyomozást is félrevihet

Balra egy koala, jobbra egy ember ujjlenyomata, alul pedig az ujjakat borító bőrredők mikroszkópos képe (Fotó: University of Adelaide)Tudományos szempontból az is nagyon érdekes, hogy az emberszabásúaknál jóval régebben kialakulhattak az ujjakat borító bőrredők. A szakemberek legalábbis arra következtetnek, hogy a koaláknál ez később fejlődhetett ki, mivel legközelebbi rokonaiknak, a kenguruknak, wombatoknak és egyéb erszényes állatoknak nincsenek hasonló redők a mancsukon.

Mire jó ez a koaláknak?

Míg az előbb említett erszényesek többsége a talajon közlekedik, a koalák sok időt töltenek az eukaliptusz-fák ágaiba kapaszkodva. Emiatt pedig éppen azért van szükségük a bőrredőkre, mint nekünk, embereknek: ezek segítségével stabilabban, szorosabban tudják megmarkolni az ágakat vagy más tárgyakat, de a finommotoros mozgások szabályozásában is fontos szerepe lehet ezeknek a képződményeknek.

A koala ujjlenyomat majdnem pont olyan, mint az emberé

“Csak le ne bukjak a rendőrök előtt” (Fotó: Getty Images)

Mindezek fényében csak remélni lehet, hogy sem a koalák, sem a csimpánzok nem terveznek a közeli jövőben bűncselekményeket elkövetni, különben a rendőrök gondban lesznek.

További cikkeink a koalákkal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top