A Deadline értesülései szerint A Spyglass studió megállapodott T.J. Fixman forgatókönyvíróval, hogy Glen A. Larson eredetije nyomán elkészítse a Knight Rider mozifilm forgatókönyvét.
A jellegzetes fekete, beszélő autót szerepeltető sorozat 1982 és 1986 között futott az amerikai NBC tévécsatornán és világszerte ismert sztárt csinált David Hasselhoffból. A szériát követően több “utánlövés” is készült, például az 1991-es Knight Rider 2000 című tévéfilm, a büntetően rossz Knight Rider 2016 című paródia, de egy sorozat-remake-kel is megpróbálkoztak: a 2008-2009 között, mindössze egy évadot megérő új generációs sorozat sem aratott zajos sikert.
Az eredeti széria, bár ma már megmosolyogtatóan retro, de továbbra is igen népszerű a világon, Magyarországon is rendszeresen feltűnnek az ismételt epizódok a kereskedelmi tévécsatornákon, sőt, KnightCon néven több rajongói találkozót is szerveztek, igaz, utoljára 2014-ben.
Az új filmről egyelőre kevés részlet derült ki, csupán annyit lehet tudni, hogy valószínűleg napjainkban játszódik majd és ebben is az igazság bajnokaként tűnik majd fel a fekete autó sofőrje.
Sajnos, egyelőre arról sem szól a fáma, hogy David Hasselhoff ismét magára ölti-e a jellegzetes bőrdzsekijét, de a Hoff rajongóinak nem árt felkészülni rá, hogy esetleg másvalaki formálja majd meg
Michael Knight figuráját, hiszen az énekes-színész sztár már erősen közelíti 70. születésnapját.
Ettől persze ki ne tapsolna örömében, ha újra meglátná a jellegzetes frizurát és meghallaná a jellegzetes főcímzetnét?
További cikkeink a mozi és a filmek világából:
- Készül a következő Marvel Kapitány film, ismét egy nő ül a rendezői székben
- Konganak az ürességtől a mozik a járványhelyzet miatt
- Megint eltolták az új Christopher Nolan-film premierjét