Szabadidő

Fontoskodó férfiak zaklatnak nőket klasszikus festményeken

A mansplaining és a képzőművészet izgalmas összefüggéseire világít rá első képeskönyvében a twitterezőből lett írónő.

A mansplaining nagyon röviden és egyszerűen összefoglalva az a kellemetlen jelenség, amikor az önmagát a higgadt józanság élő szobrának képzelő Férfi valamilyen témában kioktatja – rendszerint atyáskodó-nyájaskodó-lekezelő modorban, és természetesen szinte minden esetben kéretlenül – a kizárólag az érzelmei által vezérelt, ösztönlényszerű Nőt, noha korántsem biztos, hogy kompetensebb vagy felkészültebb az adott kérdésben, sőt; gyakran előfordul, hogy ő maga kevésbé ért hozzá (illetve van még még ennek egy speciális válfaja, amikor a Férfi kifejezetten valamilyen női témában tart eligazítást a gyanútlan Nőnek).

A mansplaining – aminek sajnos nincs bevett magyar fordítása, és most mi sem fogunk ezzel kísérletezni – az elmúlt 8-10 évben kapott nagyobb nyilvánosságot, és azóta is igazi slágertopiknak számít, amiről kismillió esszé, cikk, poszt, magyarázó ábra, mém és miegyéb készült, ráadásul nem úgy tűnik, mintha kifulladóban lenne. A téma egyik legfrissebb és legszellemesebb feldolgozását egy Nicole Tersigni nevű Twitter-felhasználó hozta össze, aki tavaly kezdett, eleinte csak a saját szórakoztatására, klasszikus és modern festményeket posztolni, amelyekhez különféle, tipikus mansplaining-szituációkat bemutató rövid dialógusokat mellékelt. Ilyesféléket:

Fontoskodó férfiak zaklatnak nőket klasszikus festményeken

Egyszerűen csak arról lehet szó, hogy nem volt elég képzett nő az állásra.

Fontoskodó férfiak zaklatnak nőket klasszikus festményeken

Sokkal csinosabb lennél, ha mosolyognál.

Fontoskodó férfiak zaklatnak nőket klasszikus festményeken

Kevésbé kihívó ruhát kellene viselned, ha azt akarod, hogy komolyan vegyenek.

Aztán, ahogy az ilyenkor lenni szokott, Tersigni posztjait felkapta az internet, de annyira, hogy idén augusztusban már egy komplett könyv is megjelent a mansplainingelő műremekekből. A Men to Avoid in Art and Life (Férfiak, akiket érdemes elkerülni a művészetben és az életben) több jellegzetes férfitípust is bemutat a régi mesterek alkotásain keresztül.

Itt van például a klasszikus mansplainer:

Fontoskodó férfiak zaklatnak nőket klasszikus festményeken

  1. Tudom, hogy profin kezeled a hangszert, én meg nem, de azért hadd tegyek néhány javaslatot…
  2. Feltűnt, hogy ebből a kútból mered a vizet nap mint nap, úgyhogy engedd meg, hogy kifejtsem, miért is csinálod rosszul. Először is…

Az aggodalmaskodó troll:

Fontoskodó férfiak zaklatnak nőket klasszikus festményeken

  1. – Fontos, hogy amikor lovagolsz, jól markold meg a kantárszárat! – De ezek az én lovaim
  2. Látod, itt az írja, hogy ez a fajta festési technika, idézem, “nem megfelelő” – Na, de…

A humorzsák:

Fontoskodó férfiak zaklatnak nőket klasszikus festményeken

  1. Csak annyit kért, hogy érintsd meg az zacsiját. Ez marha vicces! Ne legyél már ilyen savanyú.
  2. Szerintem nem értetted a poént, pedig ez vicces, mert a galamb megdöglött. Ő már nem…tudod, mit? Elmondom még egyszer, de most tényleg figyelj oda.

A szexmester:

Fontoskodó férfiak zaklatnak nőket klasszikus festményeken

  1. A tudomány állása szerint a nőstények képtelenek élvezni a szexet. Biztos vagyok benne, hogy ez így van, mert ha nem, az azt jelentené, hogy én csinálok valamit rosszul. Haha. Hát el tudod képzelni?!
  2. Már egy milliószor megbeszéltük: nem eshetsz teherbe, ha felül vagy. Ezt úgy hívják: gravitáció. 

És az atyáskodó:

Fontoskodó férfiak zaklatnak nőket klasszikus festményeken

  1. Nézd, én szívesen megadtam volna az előléptetést. De úgy éreztem, hogy az extra felelősség túl nagy stresszel járt volna számodra. 
  2. Mikor azt mondtam, hogy néhány kilót le kellene adnod, csak az egészséged járt a fejemben. 

(via NYT)

képek forrása: Chronicle Books/NYT

Kapcsolódó cikkeink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése