Helyi legendákat hallgatni mindig jó. Vannak köztük olyanok, amiket egy idő után elfelejtenek, és akadnak olyanok is, amiket több száz évig továbbmesélnek az emberek. Vannak kedvesek, tanulságosak, vagy éppen félelmetesek, de az mindegyikre igaz, hogy képesek megmozgatni a gyerekek fantáziáját.
A tavirózsa valóban mesébe illő szépség (Fotó: Pexels)
A tündér, aki inkább virággá változott, csak ne kelljen elköltöznie
Lébény egy hansági kisváros, Mosonmagyaróvártól 19 kilométerre. A város melletti forrástavak kedvelt kirándulóhelye a helyieknek, akik a gyönyörű tündérrózsáról szóló legendát is ismerik.
Nyaranta a legszebb vízivirág, a tündérrózsa is kinyílik a lébényi Forrás-tavakban. A gyönyörű világ már környéken élő embereket mindig is elkápráztatta, nem véletlen, hogy ez a mese a mai napig fennmaradt a körükben. Aki egyszer hallja, annak mindig eszébe jut, ha tavirózsát lát valahol. A történet szerint valamikor régen tündérek éltek a tavas, mocsaras területen. Ha a nap rásütött a tó tükrére, a víz alatti palotájuk úgy csillogott, hogy azt a partról is látni lehetett. A tündérek napközben gyönyörűen énekeltek és – nyilván – nagyon szerették a környéken élő szegényembereket, akiket azzal segítettek, hogy megmutatták a halfészkeket, ahol sok halat foghattak, de a bajbajutott csöntörgő pákászokat kivezették az ingoványból, ha valahogy belekeveredtek. Az emberek azonban egy idő után gyűlölködni kezdtek, ezért a tündéreknek nem volt többé maradásuk ezen a gyönyörű vidéken. A kis Tündér Rózsika viszont annyira szerette az embereket, hogy még Tündér Ilona kérésére sem akart elköltözni.
„Nem maradhatsz itt tündérnek egyedül – mondta neki Tündér Ilona –, csak úgy, ha virággá változtatlak.” Így lett Tündér Rózsikából tündérrózsa.
Ahol a pásztorasszony szelleme kísért
Püspökszentlászló a Kelet-Mecsekben, a Zengő hegy északi oldalán, Hosszúhetény része. A falusi legenda szerint szeles, viharos időben amikor a fákat fújja a szél és morajlik, zeng az egész hegy, egy valamikor itt élt, szerencsétlen pásztorasszony szelleme kísért.
Püspökszentlászló helyén élt valaha egy pásztor az ifjú feleségével és az újszülött kisfiával. Amikor vasárnaponként az asszony meghallotta, hogy szól a kápolna harangja, azonnal indult a misére. Egyik évben tavasszal, éppen virágvasárnapja volt, amikor meglehetősen szokatlan dolog történt. Nem az asszony, hanem az ura ment a misére, az asszony pedig hajtotta a birkákat fel a hegyre. De a pásztorélet nem asszonynak való, ezért egy idő után el is szomorodott, és csak arra tudott gondolni, karján a kisfiával, hogy miért kell nekik ilyen szegénységben, távol élni az emberektől? Ahogy szomorkodott, egyszer csak előbukkant egy kis tündér a bokorból, és azt állította, hogy ő a hegy szelleme. Elmondta az asszonynak, hogyha gazdag akar lenni, akkor a virágvasárnapi mise alatt legyen fent a Zengő hegyen, mert az egy évben egyszer, de csak is akkor, megnyílik. Amikor virágvasárnapkor valóban egy hasadéknyílt a hegy tetején, az asszony csak futott a karonülő gyermekével, hogy időben feljusson a hegytetőre.
Amikor a völgyben harmadszor szólalt meg a harang, és elkezdődött a mise, a Zengő valóban megnyílt. A gyomrában rengeteg arany, ezüst és drágakő csillogott. Az asszony, hogy minél többet összeszedhessen belőle, a letette a földre a fiát, és a kötényébe és a kezébe gyűjtötte a kincseket. Éppen, hogy kiért szakadékból, a kápolnában véget ért a mise, és a Zengő ismét bezárult. Csakhogy az asszony kisfia bent maradt a hegy gyomrában. Hiába volt gazdag, ha elvesztette a legnagyobb kincsét, egyetlen kisfiát. Az asszony soha többet nem ment haza, csak a kisfiát hívta, sírva kereste. Ruháját egy idő után ronggyá tépte a sok tüskés bokor, a foszlányai a szélben lobogtak. Az asszony addig sírt és zokogott, míg teljesen meg nem őrült. Nagy fájdalmát átérezték a fák is, akik mind vele sírtak, vele zengtek a szélben.
Szeles, viharos időben még ma is hallani, ahogy zeng a hegy. Azt mondják, a pásztorasszony szelleme kísért ilyenkor.
Meséljük el a gyerekeknek, meg akarják majd keresni! (Fotó: GettyImages)
Móré elrejtetett kincse
A kisnánai vár, a Mátra egyik népszerű látványossága, Heves megye Gyöngyösi járásában, Kisnána mellett áll. A magyar nemesi rezidenciák egyik legszebb, késő középkori emléke.
A legenda szerint, 1542-ben egy évvel az ország három részre szakadása után Móré László a Délvidék hajdani gazdag, és megbecsült ura, aki valaha Mária királyné egykori kegyence volt, már csal útonállással, rablással tudja fenntartani magát. Ekkor érkezik Nána várába, méghozzá nem is üres kézzel, hanem sok szekérnyi összerabolt kinccsel, amit az üres vár titkos pincerendszerében el is rejt. A várból jól belátja a környéket, és minden arra utazót ki is rabol, köztük a török Bali, budai pasa karavánját is. A pasa elmenekül, és büntető sereget küld Nána ellen. Móré renegáttá lett alvezére hozza a várba a török ultimátumot, de a rablóvezér várkapitány nem adja meg magát, hanem válaszul kitűzi a követ fejét a vár falára. A törökök ostromolni kezdik a várat, ám Móré serege derekasan ellenáll.
Este, amikor a várkapitány aludni tér, az emberei betörnek a pincébe, s csapra ütik a hordókat. Miután lerészegedtek, hangos éneklésbe kezdenek. A törökök, kihasználva az alkalmat, újabb támadásba kezdtek a vár ellen. Ekkor felébredt Móré László is, és látva, hogy elveszett minden, csak menekülésre van esély, rengeteg aranyat szór az összerabolt kincsből az ostromló törökök közé. Míg a janicsárok kapkodtak az arany után, Móré álruhába bújt, és a fiaival együtt elmenekült. Nem jutottak messzire, ugyanis a török szpáhik elfogják őket, és az isztambuli Héttoronyba szállítotték a rabokat. A helyiek szerint viszont Móré nem szórta ki az összes aranyát a törökök elé, ezért a titkos, mára elfeledett pincerendszer azóta is őrzi valahol az elrejtett kincseket.
