nlc.hu
Szabadidő

Koronavírus-teszt Franciaországban

Koronavírus: átalakítanák az ingyenes tesztelést Franciaországban

Macron francia államfő azt kérte a fiataloktól, hogy a magánéletben is legyenek elővigyázatosak. Közölte, hogy differenciáltabban használnák az ingyenes teszteket.
Koronavírus-teszt

Emmanuel Macron francia államfő arra kérte kedden a franciákat, hogy legyenek elővigyázatosabbak a magánéletben is a koronavírus-járvány erősödése miatt, és tartsák be az egészségügyi előírásokat.

„Nem szabad a magánéleti pillanatokban sem elengednünk magunkat, hiszen a fertőzések gyakran a házibulikban, a családi rendezvényeken történnek” – mondta az elnök a közép-franciaországi Clermont-Ferrand-ban tett látogatásán. Szerinte teljesen természetes, hogy a kijárási korlátozásokat követően elengedték magukat a franciák, ezért „semmiképpen sem szeretne bűntudatot” ébreszteni bennük, hanem az egyéni felelősségre figyelmeztet.

Az elnöki megszólalással egyidőben derült ki, hogy pozitív eredményt hozott Christian Prudhomme-nak, a Tour de France versenyigazgatójának a koronavírustesztje, aki tünetmentes, és hétnapos házi karanténba vonul. A Tour szombati szakaszát megtekintette Jean Castex francia miniszterelnök, aki Prudhomme-mal egy autóban kísérte egy szakaszon a mezőnyt.

A kormányfőt kedden azonnal tesztelték, és az első eredmény negatívnak bizonyult. A miniszterelnök jól van, de szombaton ismét tesztelik, addig a miniszterelnöki rezidencián elkülönülve folytatja a munkáját. Emmanuel Macron jelezte, hogy már többször is teszteltette magát, legutóbb a múlt heti libanoni és iraki látogatását követően hétfőn, és eddig minden szűrés negatív eredményt mutatott.

A járvány terjedésének megfékezését célzó újabb intézkedéseket pénteki ülésén vitatja meg a biztonsági tanács, egyebek mellett a tesztek differenciáltabb használatát is. Amióta ugyanis tömegessé és ingyenessé tette a kormány a szűrést, kígyózó sorok várakoznak a tesztelőhelyeken, ahol a tünetmentes emberek és a tüneteket produkáló betegek keverednek, és az eredményre jelenleg 4-5 napot kell várni.

Az államfő prioritási sorrend kialakítását javasolja, annak érdekében, hogy a tüneteket produkálók előbb kerülhessenek sorra. A tanácskozáson az illetékesek várhatóan döntenek a karantén egy hétre történő lerövidítéséről is, amire a kormány mellett működő tudományos tanács tett javaslatot.

(MTI)

Még több hír a járvány franciaországi alakulásáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top