Horvát Lili: „A negyedik agyműtét után már nem bámészkodó turisták voltunk”

Öt év telt el az első nagyjátékfilmed, a Szerdai gyerek óta. Ez idő alatt végig ezzel a filmmel foglalkoztál?

Horvát Lili: Ezek az évek erről a filmről szóltak. Én írtam a forgatókönyvét, és Csernátony Dóra producerrel 2016-ban alapítottunk egy produkciós céget is. Megírni a forgatókönyvet, társproducerként dolgozni és megrendezni a filmet azért nagyon nagy munka volt. Na, és van egy hatéves kislányom, és amikor nincs forgatás, én vagyok az a mama, aki ebéd után elhozza a gyereket az óvodából, iskolából. A sok együtt töltött idő luxusából nem szívesen engedek.

Ennyi év leforgása alatt azért könnyen ki lehet szeretni egy filmből, igaz?

Abszolút. De az annak a jele, hogy az ember nem jól választott projektet. A Felkészülés…-ből először egy jelenettöredék volt meg: egy nő megérkezik a szerelméhez, ám a férfi nem ismeri meg, azt mondja, most látja őt életében először. Ettől a legelső kis ötlettől fogva egészen mostanáig, mikor már a film utóéletével foglalkozom, nagyon hittem ebben a projektben. Nem volt jelentős elbizonytalanodás a munka során azt illetően, hogy van-e értelme ezzel a történettel tölteni éveket az életemből. Épp ezért nem siettetem a következő filmterv beindítását: ugyanezt a bizonyosságot keresem.

Horvát Lili (Fotó: Csata Hanna)

A filmed sok eshetőséget felvet arra nézvén, hogy a két szerelmes miért nem jön össze rögtön az elején. Ezek közül az egyik, hogy talán az egyikük megijedt a szerelemtől. Szerinted gyakorta megijedünk tőle?

Inkább úgy mondanám, hogy nem mindig van szabad lelki tér arra, hogy a szerelem helyet tudjon magának csinálni egy ember életében. Egy szerelmi – illetve bármilyen – helyzet értelmezése gyökeresen más tud lenni a résztvevő felek számára. Itt is van egy szituáció, amelyet a férfi és a nő teljesen másképp él meg. A valóságot gyakran a nekünk megfelelő módon alakítjuk, színezzük át magunkban.

Ha valaki szerelmes filmnek mondja a Felkészülést, azzal te egyet tudsz érteni?

Sőt, örülök neki. Vannak benne pszichothriller elemek, kis túlzással akár még kísértethistóriának is nevezhetjük, de valójában ez egy igazi, nagy szerelem története.

Nem akarok a magánéletedben vájkálni, de a sztori kitalálása során a saját életedből is merítettél?

“Soha senkinek nem mondanám, hogy vetesse el a gyerekét” – Horváth Lili egy kiskorú anyukáról forgatott filmet

Persze, de ez minden filmnél így van, csak ezek a dolgok nagyon el vannak rejtve – semmilyen a filmben konkrétan megjelenő esemény nem az én saját életemből való. Az viszont talán közös tapasztalatunk, hogy az ember belevetít dolgokat a másik emberbe, amikor szerelmes lesz. Olyan dolgokat, amelyek inkább szólnak róla magáról, mint a másikról. Ha létrejön a valódi együttlét, ezt a belevetített képet valahogy szinkronba kell hozni a valósággal, a tényleges emberrel, és ez nagy feladat. Erre természetesen nekem is van élményem, de talán valamennyiünknek.

Bár a film a jelenben játszódik, a képi világa kissé régies. Olyan, mintha egy évtizedekkel ezelőtti filmet néznék. Elmeséled, miért vittétek el ebbe az irányba?

Mikor a film operatőrével, Maly Róberttel azon gondolkodtunk, hogyan jelenítsük meg képileg ezt a történetet, kizárólag régi filmek merültek fel referenciaként: a Szédülés, bizonyos Kieslowski-filmek, az Utolsó tangó Párizsban, vagy Truffaut Adèle H-ja. Rájöttünk, hogy a klasszikus mozifilmeket idéző élményt keressük. Ehhez igazítottuk a kameramozgató eszközök használatát – szinte semmilyen új technikát nem vetettünk be –, és fontos döntés volt az is, hogy 35 mm-es filmnyersanyagra forgattunk. Ez egy titokzatos történet, melynek a konkrét cselekményen túli valódi terepe az intuíció, a belelátás, a ráérzés birodalma. Egyértelmű volt, hogy a celluloidba kódolt titkot választjuk ehhez. Menekültünk a digitális képek tökéletes pontosságától, élességétől.

Jelenet a Felkészülés a meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmből

Ez a kapcsolatod a 35 mm-es film nyersanyaggal csak erre a projektedre korlátozódik, vagy a jövőben is erre szeretnél forgatni?

Nem vagyok dogmatikus ebben – van olyan történet, amihez a digitális kamera való. Magyarországon a 35 mm-es filmhez való visszatérésnek Nemes Jeles László a nagy úttörője, és nekem pont ő adott egy nagyon jó tanácsot még az előző filmem után. Sok film azért nem forog 35 mm-re, mert az nagyon drága. De az ember úgy is nekikezdhet egy film költségvetésének, hogy a 35 mm nem egy az opciók közül, hanem egy cölöp, ami le van verve, amin nem változtatunk. Ennél a filmnél ezt a tanácsot követtem. A gyártás során sok területen köttetett kompromisszum költségvetési megfontolások alapján, de a celluloidból nem engedtünk. Szerencsére a producereim, Csernátony Dóra és Miskolczi Péter nagyon támogatóak voltak ebben – ők is a történetben gondolkoztak, pontosan értették, hogy a ez a nyersanyagválasztás nem urizáló, esztétizáló gesztus a részünkről.

Degradálónak találod, ha a filmedet női filmnek hívják?

Azt találom degradálónak, ha azért hívják női filmnek, mert én nő vagyok. A női film szerintem a női létezéssel kapcsolatban tud valami fontosat megragadni. Ha ilyen értelemben nevezik így a Felkészülés…-t, azt nem bánom, hiszen egy nő belső utazásával töltünk el másfél órát. De nagyszerű női filmeket csinálnak férfi rendezők is.

A főszereplőid agysebészek. Mennyire kellett elmerülnöd ebben a világban? Sok kutatást végeztél?

Szerencsére ma már az interneten is rengeteg anyagot össze lehet szedni – ez a forgatókönyvírás során kiindulópontnak jó volt, de egy idő után már nem volt elég. Sokat segített egy brit agysebész, Dr. Henry Marsh könyve, melyet a saját eseteiről írt. De a legnagyobb segítséget Dr. Vitanovics Dusantól és az Országos Idegtudományi Intézet többi munkatársától kaptam. Dusan, amellett, hogy idegsebész, szokott filmekben játszani – Till Attila mutatott be neki, akinek a Tiszta szívvel című filmjében remekel. Dusan rendkívül nagyvonalúan segített nekünk: Stork Natasával és Bodó Viktorral, a film főszereplőivel együtt jó pár agyműtétet végignézhettem. Ez a forgatókönyv és a színészi alakítások szempontjából egyaránt fontos volt. Sokszor látom azt orvosos filmekben, hogy a szép színésznőre ráadnak egy fehér köpenyt, és akkor kész a doktor néni. Ezt mindenképp el akartuk kerülni. Natasa egy-két hónapon keresztül rendszeresen komplett munkanapokat csinált végig Dusannal.

Jelenet a Felkészülés a meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmből

Milyen egy agyműtétet végignézni?

Elsőre sokkoló, ugyanakkor felemelő élmény. Azért kellett sok időt töltenünk a műtőben, a rendelőben, a különböző megbeszéléseken, hogy felfogjuk: ez is egy napi munka. A negyedik agyműtét után már nem bámészkodó turisták voltunk. Láttuk, hogy ezek a fantasztikus, szuperhős orvosok ugyanúgy beviszik reggel a gyereket az oviba, aztán jönnek, felnyitják emberek koponyáját, és utána elmennek vacsorázni. Ahhoz, hogy a filmben hitelesen tudjuk ábrázolni az idegsebészek világát, fontos volt megszabadulnunk attól, hogy a munkájukat pusztán emberfeletti csodának lássuk.

Magyarországon egyáltalán nem mindennapi, hogy egy rendező így és ennyit tud a színészeivel dolgozni. A legtöbb színész filmforgatás mellett jár próbálni, este fellépésre megy satöbbi…

Magyar film versenyezhet a Velencei Filmfesztiválon

Ez itt feltétel volt. Azt mondtuk, hogy ezt vagy így, vagy sehogy. Olyan színészekre volt szükségünk, akik rá tudják, és rá akarják szánni a felkészülésre és a forgatásra ezt az időt. Natasának és Viktornak is nagyon bonyolult, komplex ívet kellett megjelenítenie a filmben – úgy alakították az életüket, hogy abban az időszakban csak ezzel a filmmel foglalkozzanak. Egészen másfajta elmélyülést eredményez, ha nem kell egy filmszerep létrehozása közben egyéb színészi feladatoknak megfelelni, ha a szellemi, érzelmi energiák egy irányba tudnak koncentrálódni. Itthon ez valóban ritkán kivitelezhető, de a Felkészülés… olyan jó tapasztalat volt ebből a szempontból, hogy most úgy érzem: a jövőben nincs is kedvem másképp dolgozni.

A film világpremierje Velencében volt. Hogy fogadta a közönség?

A járvány miatt az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy ott tudunk-e lenni Velencében. A stábból sokan jöttek volna, de végül csak Csernátony Dóra, Stork Natasa és én jutottunk ki. Elindult a film egy nagy, nemzetközi útra, körbe fogja utazni a világot – ki tudja, nem online integetünk-e neki mostantól. Legalább az út első állomásán szerettünk volna ott lenni. A premiert követően olyan beszélgetések történtek meg, melyek egy online bemutató esetében nem valósulhattak volna meg. Szerencsére nagyon jól fogadták a filmet, erős reakciókat váltott ki, és az első külföldi kritikák is nagyon kedvezőek.

Horvát Lili filmrendező a Velencei Filmfesztiválon, a Felkészülés… c. film bemutatóján (Fotó: Maria Moratti/Getty Images)

Kihalt volt idén Velence?

Nem, én jóval kevesebb emberre számítottam. Volt egy eufóriája annak, hogy ekkora kihagyás után – idén Cannes is elmaradt, akárcsak a nagy kulturális rendezvények többsége – és ilyen nehéz helyzetben valóban fizikai formában meg tudtak rendezni egy ekkora filmfesztivált. Mindenki maszkban volt, a beengedés is biztonságosan zajlott, és tényleg ki voltak hagyva a székek. Egy köhögést nem hallottunk a teremben, mert nem jöttek be a köhögősök. Ott voltunk egy hatalmas moziteremben, és mégsem éreztük veszélyben magunkat. Nagyon tanulságos volt ez a következő hónapokra nézve: itthon is ez az egyetlen útja annak, ha szeretnénk közösen kultúrát fogyasztani.

Mit gondolsz, van esélyetek arra, hogy a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre legyen a magyar Oscar-nevezett film?

Nem mondom, hogy nem került ez szóba köztünk. Persze, hogy szeretnénk mi lenni a magyar Oscar-nevezettek idén, talán van is rá esélyünk. De annyira rajtunk kívül álló döntés ez, hogy meddő dolog lenne túl sokat foglalkoznunk ezzel.

Olvasnál még új magyar filmekről az nlc-n?

• Elek Ferenc: “A francba már, egy életünk van, azt miért nem lehet jól csinálni?” – túlsúlyról, filmezésről és az SZFE-ügyről beszélgettünk
• Kovács Patrícia dominaruhában mond esti mesét