Szabadidő

Felkavaró képet festett a szexuális zaklatásról, egy év múlva pedig ő maga is nemi erőszak áldozata lett

A rendszerint drámai helyzetekben megörökített, erős női alakokat festő Artemisia Gentileschi karrierje egy nemi erőszakkal és egy botrányos bírósági perrel indult, a nevét halála után pedig lassan-lassan elfeledték. Ám a 17. század elején-közepén ő volt Európa egyik legünnepeltebb festőművésze, és az első nő, aki a rangos Firenzei Szépművészeti Akadémia tagja lehetett.

A Dániel könyvében szereplő ismert bibliai történet szerint a nemes és istenfélő Zsuzsanna Babilon (vagy ha úgy jobban tetszik: Bábel) legszebb asszonya volt, és hű felesége egy gazdag, köztiszteletben álló férfiúnak, Joakimnak. A házaspár otthonában gyakran megfordult két öreg, korrupt és velejéig romlott bíró, a babiloni igazságszolgáltatás szégyenei, akik egyrészt azért jártak oda, hogy különféle peres ügyekben ítélkezzenek (Joakiméknak bizonyára jó nagy házuk lehetett), másrészt meg azért, hogy a szép és kívánatos Zsuzsannára csorgassák a nyálukat.

A züllött törvényszolgák egy nap meglesték a ház úrnőjét, amint az ószövetségi forróság miatt éppen teljesen meztelenül (hát, hogy máshogy) mártózott meg a gyümölcsöskert egyik hűsítő medencéjében. Zsuzsanna nagy szerencsétlenségére pont egyedül volt, mivel a szolgálókat olajért és kenőcsért küldte, így a két ellenszenves, kéjsóvár vénember természetesen azonnal kihasználta a helyzetet, és rátörtek a kiszolgáltatott helyzetben fürdőző asszonyra:

Lángol bennünk utánad a vágy. Érts hát velünk egyet, és légy a miénk! Különben tanúbizonyságot teszünk ellened, hogy itt volt veled egy ifjú, azért küldted ki a lányokat.

Magyarán: Zsuzsanna töltse velük a kedvét, és akkor nem fogják törvény elé citálni házasságtörésért (amit, ugye, el sem követett).

Mire a büszke és állhatatos, ám minden bizonnyal halálra rémült asszony így felelt:

Szorongatás vesz körül mindenfelől. Ha ugyanis megteszem, meg kell halnom; ha meg ellenkezem, nem kerülhetem el a kezeteket. De mégis jobb nekem ártatlanul a kezetekbe esnem, mint az Úr ellen vétkeznem.

Majd segítségért kiáltott. A még számos fordulatot tartogató történet – amelyet rövidítve itt, veretes ószövetségi nyelvezeten meg itt lehet elolvasni – végére Zsuzsanna szerencsére tisztázta magát, a perverz aggokat meg a mózesi törvények értelmében halálra ítélték hamis tanúzásért és házasságtörés szándékáért; az ártatlanság és az erény tehát győzedelmeskedett a gonosz felett.

Anthony van Dyck: Zsuzsanna és a vének, 1622 (forrás: Wikipedia)

Anthony van Dyck: Zsuzsanna és a vének, 1622 (Forrás: Wikipedia)

A Zsuzsanna és a vének fürdőzős-molesztálós jelenete temérdek festőt megihletett, ami nem csoda, hisz egy szépséges, védtelen, ráadásul feltűnően ruhátlan nő, valamint két csúnya, öreg és rosszban sántikáló zsidó ember látványa egyszerre tüzelte a (férfi) libidót, illetve az antiszemita érzületeket, ami a maga nemében egészen egyedülálló kombináció. Tekintsük csak meg mondjuk a flamand barokk egyik kisebb óriásának, Jacob Jordaensnek az alábbi – mellesleg káprázatos – képét a dús, buja idomú Zsuzsannával és a groteszk vigyorú, kampós orrú vénekkel; ezt már tényleg nem nagyon lehet hova fokozni:

Jacob Jordaens: Zsuzsanna és a vének (forrás: Wikipedia)

Jacob Jordaens: Zsuzsanna és a vének (Forrás: Wikipedia)

(Azért jegyezzük meg, hogy természetesen maga Zsuzsanna is zsidó volt, az egyik vénség viszont származása szerint kánaánita, de ez már tényleg csak részletkérdés).

Ha végignézünk ezeken a festményeken, feltűnhet még egy furcsaság; mégpedig az, hogy Zsuzsanna némelyiken – leginkább a barokk idején készülteken – mintha nem egészen úgy viselkedne, mint egy megalázott és rettegő nő, akin épp most készül erőszakot elkövetni két férfi. Alessandro Allori képén (1561) például egyenesen évődik a támadóival:

Alessandro Allori festménye (forrás: Wikipedia)

Alessandro Allori festménye (Forrás: Wikipedia)

Inkább tűnik ez afféle konszenzuális édeshármasnak, mint bármi másnak. És ebből a szempontból Guido Reni (1625), Massimo Stanzione (1643), Ottavio Leoni (1620) és a többiek bő egy emberöltővel későbbi alkotásai sem sokkal meggyőzőbbek.

Ebben az időben – jó, Van Dycken kívül – talán csak egy művész akadt, aki tényleg minden szépelgést, finomkodást mellőzve, kellően gyomorba vágó erővel tudta vászonra vinni ezt a végtelenül nyomasztó – és sajnos végtelenül hétköznapi – jelenetet: a római Artemisia Gentileschi, aki egy olyan korszakban volt ünnepelt festőnő, amikor festőnők tulajdonképpen nem is nagyon léteztek, illetve ha mégis, akkor inkább afféle furcsa anomáliának számítottak a rendszerben.

Gentileschi pályafutása sem volt éppen szokványos: apja, a szintén festőművész, valamint elkötelezett Caravaggio-hívő Orazio műhelyében tanult, és alig múlt 17 éves, mikor 1610-ben befejezte a Zsuzsanna és a véneket, karrierje első jelentős alkotását (habár bizonyos vélemények szerint az apja is segített benne). A két fenyegető vénség és a kifacsart – és egy cseppet sem erotikus – testhelyzetben kapálózó Zsuzsanna, akinek az arcát elborítja az undor és félelem, még mai szemmel is igen kényelmetlen és zavarba ejtő látvány; képzeljük csak el, milyen kényelmetlen és zavarba ejtő lehetett akkor a 17. század legelején!

Artemisia Gentileschi: Zsuzsanna és a vének (forrás: Wikipedia)

Artemisia Gentileschi: Zsuzsanna és a vének (Forrás: Wikipedia)

Minden nyilvánvaló tehetsége ellenére Artemisia felvételi kérelmét elutasította a művészeti akadémia, alighanem azért, mert nem férfinak született. Orazio ezért felfogadta egyik protezsáltját, egy Agostino Tassi nevű fiatal festőt, hogy egyengesse lánya művészi előmenetelét. Sajnos azonban Tassi éppoly visszataszító alak volt, mint az ószövetségi vének: 1611-ben, amikor Orazio éppen nem volt otthon, megerőszakolta Artemisiát, majd később, hogy mentse magát az apa haragja elől, házasságot ígért a lánynak.

Emellett valószínűleg ellopott egy festményt Gentileschiék műhelyéből, viszonyt folytatott az unokahúgával és meg akarta ölni a saját feleségét (merthogy Tassi természetesen házas is volt). A férfit végül bíróság elé állították –a kor viszonyaira jellemzően nem az erőszak, hanem a be nem tartott házassági ígéret miatt –, és száműzték Rómából, de a hosszú tárgyalást Artemisia is megszenvedte: megalázó altesti vizsgálatokon kellett átesnie, illetve egy ujjszorító fémeszközzel kínozták meg a bíróságon, hogy így csikarjanak ki belőle őszinte vallomást.

Artemisia Gentileschi önarcképe 1616-ból (forrás: Wikipedia)

Artemisia Gentileschi önarcképe 1616-ból (Forrás: Wikipedia)

A még mindig csupán 19 éves Artemisia ebben a zűrzavaros időszakban festette meg talán legismertebb művét, amely ugyancsak egy brutális és drámai bibliai jelenetet ábrázolt: Juditot, amint lefejezi Holofernészt. Bár nem feltétlenül célravezető a művész életrajzának fényében vizsgálni az alkotásokat (mondjuk nem is halálos bűn, minden ellenkező híresztelés dacára), de hát azért na; ez a festmény talán csak akkor lehetne egyértelműbb, ha még azt is ráírja, hogy dögölj meg, te rohadék!

Artemisia Gentileschi: Judit lefejezi Holofernészt (forrás: Wikipedia)

Artemisia Gentileschi: Judit lefejezi Holofernészt (Forrás: Wikipedia)

Artemisia Gentileschinek a botrányos per után természetesen nem volt maradása Rómában, így apja hozzáadta egy jelentéktelen firenzei festőhöz, Pierantonio Stiattesihez. Noha állítólag kiegyensúlyozott házasságban éltek, és négy gyermekük is született, a nyughatatlan és ambiciózus festőnő ezért annál többre vágyott (és Stiattesi javára írandó, hogy szó nélkül hagyta a feleségét szabadon kibontakozni): a következő évtizedekben élt és alkotott Firenzében, Rómában, Velencében, Nápolyban és Londonban, 1616-ban, a nők közül elsőként a Firenzei Szépművészeti Akadémia tagja lett, híveinek és befolyásos barátainak száma pedig egyre csak nőtt szerte Európában. Nagysága előtt éppúgy meghajolt Ifjabb Michelangelo Buonarroti (a nagy Michelangelo unokaöccse) és a csillagász Galilei, mint I. Károly angol király vagy Joachim von Sandrart, a század egyik nagy műtörténésze. Ő így írt festőnőről:

„Felkerestem Nápolyban Artemisia Gentileschit, és ez alkalommal megláthattam képeit. Különösen tetszett egy gyönyörű Dávid, amint Góliát szörnyű fejét tartja kezében, de többi alkotása is erőteljes, szép munka. Nem csoda, hogy ünnepeltetésben van része s hogy a királyi udvarokhoz is bejáratos. A női művészek között ő a legnagyobb.”

Noha műveit halála után is nagy becsben tartották (igaz, némelyiket az apja vagy Caravaggio munkájának vélték), őt magát jóformán teljesen elfeledték, és alakja igazából csak a 20-21. századi nőjogi mozgalmainak hullámain tudott visszakerülni a köztudatba afféle protofeminista ikonként.

 

További elfeledett és újra felfedezett női képzőművészek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése