nlc.hu
Szabadidő
Így vagy úgy, de jövő májusban mindenképp megrendezik az Eurovíziós Dalfesztivált

Így vagy úgy, de jövő májusban mindenképp megrendezik az Eurovíziós Dalfesztivált

Élő közönséggel vagy anélkül, de az idei Nyílj meg! szlogent megtartva jövő májusban mindenképp megrendezik az Eurovíziós Dalfesztivált Rotterdamban.

Az Eurovíziós Dalfesztivál döntője 2020-ban áldozatul esett a koronavírus-járványnak (korábban 64 éven át folyamatosan megrendezték), de a szervezők nem hagyják, hogy ez jövőre is így történjen. Hétfői közlésük szerint a középdöntők május 18-án és 20-án, míg a finálé május 22-én lesz Rotterdamban. Azt azonban, hogy pontosan milyen formában tartják meg jövőre a rendezvényt, még nem tudni – írja az MTI.

Eurovíziós Dalfesztivál (kép: Getty Images)

Eurovíziós Dalfesztivál (Kép: Getty Images)

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) négy lehetséges forgatókönyvet helyezett kilátásba. Ezek között szerepel a dalverseny viszonylag normális keretek között való lebonyolítása, de számításba vették Hollandia esetleges lezárását is, amely esetben nem lesz élő közönsége a produkcióknak. A szervezők szerint a rotterdami Ahoy központban kivitelezhetőek az élő fellépések kis létszámú közönséggel és a távolságtartási előírások betartásával. Rotterdamban 41 ország képviselője lépett volna idén színpadra, és bár az idei versenydalokat jövőre nem lehet újra nevezni, már 19 részt vevő ország jelezte, hogy jövőre ugyanazt az előadót vagy formációt küldi a versenyre, mint aki idén képviselte volna. Magyarország továbbra sem érintett.

Idén csak egy filmet kaptunk az Eurovíziós Dalfesztiválról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top