Szabadidő

Halritkaságot fogott a Balatonban egy hetedik osztályos fiú

A Magyar Haltani Társaságnak is elküldte felfedezését, meg is lepődtek rajta.
Halritkaságot fogott a Balatonban egy hetedik osztályos fiú

Fotót is küldött nagy fogásáról a Magyar Haltani Társaságnak a hetedik osztályos Varga Nimród – írja a Sokszínű Vidék.

A fiatal az e-mailjében azt írta, hogy a Sió-zsiliptől északkeletre körülbelül másfél kilométerre fogta a halat, amit ránézésre vörösszárnyú keszegnek gondolt, de aztán rájött, hogy valami más. Ezért őket kérdezte meg, hogy esetleg jászkeszeg lenne?

A társaság megerősítette, hogy valóban jászkeszeget fogott, ami nagyon ritka. Mint írták, a Balatonból elsőként Vutskits György, a keszthelyi főgimnázium tanára írta le 1895-ben, azóta 1999-ben Tihanynál, 2002-ben Keszthelynél fogtak a kutatók 1-1 példányt, de a faj nagy ritkaság a tóban.

(via)

(Kiemelt kép: Varga Nimród)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top