nlc.hu
Szabadidő

A mélypont felé közelít a ferihegyi reptér forgalma

Már csak 20 városba indulnak repülők Ferihegyről

Ráadásul ez még várhatóan csökkenni fog a közeljövőben.

November második felére mélypontra zuhanhat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma – írja a Napi.hu. Már csak nagyjából 20 útvonal érhető el, ami hetente 70 járat indulását jelenti, de a koronavírus járvány alakulása miatt várhatóan tovább zsugorodik majd ez a lista. 

A lap értesülései szerint több légitársaság is felfüggesztette budapesti járatait vagy drasztikusan csökkentette azok számát november eleje óta. 

Nem közlekedik a Lufthansa müncheni, a Swiss zürichi, az Air France párizsi vagy a Brussels Airlines brüsszeli összekötő járata sem, de a British Airways sem indít járatokat a magyar fővárosba a Heathrow reptérről. 

Alig 20 városba indulnak repülők Budapestről

Egy a most közlekedő 20 ferihegyi járat közül (Fotó: Getty Images)

A legaktívabbnak jelenleg a holland KLM légitársaság számít, amely napi két gépet indít Amszterdamból Budapestre. Továbbra is üzemel a LOT varsói, wroclawi és szöuli járata, hetente egy alkalommal pedig a Finnair is indít járatot Helsinkibe, míg a Turkish Airlines gépeivel hetente több alkalommal is el lehet jutni Isztambulba.

Az Emirates szintén üzemelteti egyelőre a Budapest-Dubaj járatát, a Qatar Airways pedig heti három gépet is indít a magyar főváros és Doha között. 

Csökkentenek a fapadosok is

A Napi.hu információi szerint november 13-tól felfüggeszti stuttgarti járatát az Eurowings, a Wizz Air pedig mindössze heti öt járatot indít, három útvonalon, a Ryanair pedig négy városba indítja a gépeit, de jelentősen csökkentett járatszámmal.

November végén, a hónap utolsó szombatjától viszont hetente egy alkalommal el lehet majd utazni az egyiptomi Hurghada turistaparadicsomba. 

A becslés szerint a következő két hétben érheti el a mélypontját a légi közlekedés, december elejétől viszont több útvonal visszatérhet, az ünnepek előtt pedig a meglévő járatok is sűrűbben közlekedhetnek majd a légitársaságok tervei szerint. 

További cikkeink a repülés témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése