A vezércsel: a sorozat, ami újra szexivé tette a sakkot, az intelligenciát és a fair playt

Ha 2020 végén fából készült sakktáblát szeretnél vásárolni, nem lesz könnyű dolgod: a többszörösére nőtt kereslettel alig bírnak a kereskedők.

Az Egyesült Államokban a termék egyes forgalmazói már arról számolnak be, hogy valahol akár több mint tízszeresére nőtt a kereslet a sakktáblák iránt. Garri Kaszparov, a legendás sakknagymester (aki tanácsadóként segített a sorozat alkotóinak, és részben ő a felelős azért, hogy A vezércselben látott sakkjátszmák valósághűek lettek) nemrég azt mondta, hogy

még a karrierje csúcsán sem kellett soha annyi interjút adnia, mint az elmúlt hetekben,

és bárki, aki a sakkal komolyabban foglalkozik, október vége óta azt tapasztalhatta, hogy hirtelen látványosan megnőtt az érdeklődés a hobbija/szenvedélye/hivatása iránt. Nagyon rég volt már, hogy a sakk menőnek számított – vagy előfordult ez valaha? –, és 2020 októbere előtt senki sem gondolta volna, hogy egy sakkal foglalkozó sorozattal lázba lehet hozni a világot.

Az év sorozata, A vezércsel (The Queen’s Gambit) egyszerre nyűgözi le a professzionális sakkozókat, valamint azokat is, akik csak egy kicsit konyítanak hozzá, de a sikere csakis azért tudott ekkorává nőni, mert azok számára is elsőrangú élvezetet nyújt, akik soha életükben nem játszottak le még egyetlen partit sem. A sorozat játszmáit ugyanis nem érteni (bár azt is lehet), hanem elsősorban érezni kell, és A vezércsel mindent meg is tesz ezért: nyugodt szívvel merem kijelenteni, hogy 2020 legérzékibb sorozatával állunk szemben még úgy is, hogy szexjelenetet nem láthatunk benne. Viszont maguk a sakkjátszmák lettek olyanok – a Vanity Fairt idézve –, „mint egy rendkívül izgalmas és bizsergető előjáték”.

A sakkozás szexi

A sakkasztalhoz leülés csendes rituáléja, a főszerepet játszó Anya Taylor-Joy igéző tekintete, a lassan, de biztosan fokozódó feszültség, az izgalmas kameramunka és a vágás feszültséget adagoló tempója, a jól felépített történet, a pompás jelmezek és az első osztályú színészi játék miatt van valami érzéki A vezércsel számos sakkjátszma-jelenetében. A sorozat egy fiatal lány, Beth felnövéstörténete is, és a felnövésbe beletartozik a megismerkedés a saját szexualitásunkkal is, de Beth esetében még ez is összekötődik valahogy a sakkal: partnereit többnyire a sakkozáson keresztül ismeri meg, és többnyire azok iránt kezd el vonzalmat érezni, akik valamiféle kihívást jelentenek számára. Bár a sorozatban egyetlen szexjelenetet, sőt meztelenséget sem láthatunk, csak a két egymás mellett fekvő test látványával és egy-egy odavetett mondattal jelzik, hogy az aktus megtörtént, mégis sokkal szexibb tud lenni akármelyik A szürke ötven árnyalata-filmnél, és nem is kicsivel.

Azt pedig tegyük gyorsan hozzá, hogy A vezércsel elképesztően jól néz ki. A pompás moszkvai, párizsi, mexikóvárosi vagy épp vegasi helyszínek tökéletes eszképizmust nyújtanak számunkra egy olyan időszakban, amikor szinte egyáltalán nem utazhatunk, a ruhák meg már-már önálló életre kelnek a filmben. Nem véletlenül van teli most az internet olyan kérdésekkel, hogy „Hogyan tudnék úgy öltözködni, mint Beth Harmon?”

A stílus mindenek fölött

A vezércsel egy fiktív sakkozó, Beth Harmon története, ami azt mutatja be, hogyan lesz árva kislányból nagy sakkreménység, majd igazi nagymester, miközben megküzd a benne megbújó bizonytalanságokkal, a függőségeivel, valamint a korszak szexizmusával és férfidominanciájával. Beth (és valamennyire a környezete is) egészen elképesztő stílussal és eleganciával öltözködik, de az alkotók ezt nem veszik magától értetődőnek, mint mondjuk egy Wes Anderson-filmben, hanem még az is szervesen a történet és a karakter része, hogy miért vonzódik ennyire a divathoz, és miért olyan fontos neki az öltözködés és a ruhák. Bár abban az üzenetben van valami problémás, hogy ha a rosszul öltöző gyereknek sokszor beszólnak a pocsék ruhái miatt, akkor felnőve divatdiktátorrá válik, A vezércsel szépen levezeti Beth átváltozását szürke és önbizalomhiányos diáklányból a magazinok címlapjainak királynőjévé. Még az is a sztori részévé válik, hogy részben azért okoz számára gondot, hogy megvegye a moszkvai repjegyét a világbajnokságra, mert túl sokat költött a ruhakölteményeire. A ruhakölteményekre, melyek amúgy a leggyakrabban fekete-fehérek, és sokszor feltűnően emlékeztetnek a sakktábla bizonyos adottságaira. A ruhák egyébként a német Gabriele Binder jelmeztervező ízlését dicsérik, aki például A mások élete című Oscar-díjas film szereplőit is öltöztette, és azért kaphatta meg a munkát, mert a sorozat nagy részét Berlinben forgatták.

Eszképizmus mindenek felett

A siker szempontjából biztosan rendkívül fontos, hogy egy sorozat stílusos és szexi legyen, és pazar, látványos helyszíneken játszódjon, de ez még kevés ahhoz, hogy egy ekkora sikert megmagyarázzon. Mostanában még olyan ismerőseim is A vezércselről beszélnek, akiket szinte sosem hallottam még sorozatokról beszélgetni. A sikerhez feltétlenül kellett a jó időzítés is.

A vezércsel pont az amerikai választási hisztéria, valamint a koronavírus-őrület kellős közepén érkezett, egy olyan korszakban, amikor a fair play fogalma és annak tisztelete kezd kiveszni az emberiségből, és az intelligencia, valamint a tudományosság már nem feltétlenül számít tekintélynek, és a szakemberek higgadt magyarázata helyett egyre többen hallgatnak inkább annak a véleményére, aki hangosabban kiabál.

Egy ilyen korban olyan nézni A vezércselt, mintha egy sivatagban étlen-szomjan vándorolva egyszer csak megérkeznénk egy oázis kútjához. A sorozat világában ugyanis a tudás és az intelligencia érték: Beth ugyan egy árva lány, de amint kiderül, milyen képességek rejlenek a fejében, még a legnagyobb kétkedők is meghajolnak előbb-utóbb a tudása előtt, mert egyszerűen léteznek a világon olyan teljesítmények, amikkel nem lehet vitatkozni. Vagyis régen, egy egyszerűbb világban még nem lehetett. Ráadásul egy olyan játékról szól, amiben az egymással versengők teljes mértékben egyenlők, nincs szükség és nincs is lehetőség csalásra. A sakk a fair play játéka, ahol a vesztes meghajol a nyertes előtt és a végén kezet fog vele. És ha akad is olyan, aki vesztes dühében a kézfogást kihagyja, eszébe sem jut megkérdőjelezni a végeredményt. Nem úgy, mint mondjuk az amerikai elnökválasztásnál. A vezércsel élteti az intelligenciát, és azt mondja, hogy az intelligens ember érték, amire vigyázni kell, és csak az a játszma az igazi, amit fair playben játszanak.

Feminista, de nem girlpower módra

Amikor Polgár Juditot megkérdezték, mit gondol A vezércsel által bemutatott világról, elmondta, hogy nagyon tetszett neki a sorozat, ugyanakkor azt tapasztalta, hogy a valóságban a férfiak sokkal kegyetlenebbek tudnak lenni ebben a sportágban a nőkkel, mint amiket Bethnek át kellett élnie. Ez persze nem jelenti azt, hogy a sorozat ne ábrázolná a sakkozó világ férfidominanciáját és szexizmusát: Bethnek az első játszmáját leszámítva mindig férfi sakkozókkal kell játszania, és olyan termekbe kell bevonulnia, ahol sokszor ő az egyetlen nő, így minden férfitekintet rá figyel.

A vezércsel üzenete egyértelműen feminista, de nem a girlpoweres, a hollywoodi stúdióvezérek fejében létező üzleties feminizmust képviseli. Inkább azt mutatja meg, hogy egy férfiak által dominált világban még akkor is hihetetlen erőfeszítést igényel az elismerés és az egyenrangúság megszerzése, ha egy nő kiemelkedő, nem mindennapi tehetséggel születik. Beth pedig ezt úgy képes megtenni, hogy közben végig megőrzi a nőiességét, és nem férfias tulajdonságok magára vételével éri el céljait, mint ahogy azt mondjuk a legtöbb női főszereplős akciófilmben megszokhattuk. A sorozat ráadásul kiemelten kezeli Beth nőkkel való kapcsolatait, a nők közötti barátság fontosságát is: bár nagyrészt férfikörökben mozog, igazán elengedni ő is csak nők között tudja magát, a szinte mindig csendes és visszafogott Beth csak a gyerekkori barátnőjével, vagy a párizsi modellel tud úgy ellazulni, hogy csacsogjon, álmodozzon és rengeteget nevessen.

Az év karaktere: Beth Harmon

Nagyon ritkán láthatunk olyan komplex karaktereket a filmekben és sorozatokban, mint amilyen Beth Harmon. A küzdelme a saját képességeivel, a tragikus múltja kísértetei, a gyógyszer- és alkoholfüggősége (amit Scott Frank sorozata szintén pompásan bemutat), a férfiakkal való távolságtartó, óvatos viszonya, a férfiak tőle való félelme mind rendkívül izgalmassá teszik őt. Eközben pedig az ötvenes- és hatvanas évtized színpompás díszletei veszik őt körül, és a korszak slágerei szólnak a háttérben (a filmzene nem slágerdalos részét egyébként a Budapest Art Orchestra közreműködésével rögzítették Magyarországon a nyár folyamán). A vezércsel egy fantasztikus időutazás, ami egyszerre mutat meg nekünk egy régi világot annak minden kényelmetlen részletével (tudtad, hogy egyes árvaházakban például nyugtatózták a gyerekeket?) együtt, miközben arról sem feledkezik meg, hogy a sorozatban látottak 2020-ban is mind relevánsak legyenek, és a széria olyasmiről is szóljon, ami manapság vesz körbe bennünket. Az meg már csak a hab a tortán, hogy Anya Taylor-Joyból szupersztárt csinált. Már a 2015-ös A boszorkány óta követem a munkásságát, és bár egészen kiváló volt a Széttörvében és a Telivérekben is, A vezércsel az első olyan munkája, amiben szinte minden erényét megcsillogtathatja. Nem csodálkoznék, ha jövőre már Jennifer Lawrence-szel és Emma Stone-nal emlegetnénk őt egy lapon.

A vezércsel hét epizódja a Netflix kínálatában látható. A Netflix  nyilvánosságra hozta, hogy a sorozatot az első 28 nap során 62 millióan nézték meg, ami a limitált sorozatok között új rekordot jelent a streaming-szolgáltató történetében.

A vezércsel után nem árt egy kicsit olvasgatni a mi Beth Harmonunkról, Polgár Juditról:

• Polgár Judit: “Egész életemben megkaptam, hogy férfiagyam van női testben”
• Polgár Judit: “20 éves korom után a világ már tudta, hogy engem komolyan kell venni”
• Polgár Judit módszerével tanítanak Kínában