nlc.hu
Szabadidő

32 évvel az első rész után megérkezett az Amerikába jöttem folytatása - itt az előzetes

Megérkezett az Amerikába jöttem 2. előzetese

Eddie Murphy nem sokat öregedett az 1988-as első részhez képest.

Számtalan emlékezetes mondat vált szinte szállóigévé John Landis 1988-as Amerikába jöttem című filmjéből, amelynek főszereplője, az Eddie Murphy által alakított Akeem herceg New Yorkba utazik, hogy megtalálja a számára tökéletes feleséget. A folytatásra több mint harminc évet kellett várni, a Coming 2 America című folytatást ugyan csak jövőre mutatják majd be, de az előzetes már most megjelent a YouTube-on – írja a 24.hu.

A történet szerint a trónörökös hercegnek édesapja a halálos ágyán elárulja, hogy Akeemnek él egy eltitkolt fia az Egyesült Államokban, aki nélkülözhetetlen lesz a birodalom fennmaradásához. A hercegnek így ismét repülőre kell ülnie és az USA-ba utaznia, hogy megtalálja elveszett gyermekét. Természetesen elkíséri hű segítője, Semmi, akit most is Arsenio Hall alakít. 

Egyelőre ennyit tudunk a sztoriról, illetve azt, hogy olyan nevek tűnnek majd fel a két főszereplő mellett a képernyőn, mint az első részben szintén szereplő James Earl Jones, Leslie Jones, Tracy Morgan és Wesley Snipes. Ahogy azt már megszokhattuk, Eddie Murphy a főszerepen túl legalább 3 további figura képében is megjelenik majd a filmben, akárcsak Hall. 

Az Amerikába jöttem második részét jövőre, az Amazon Prime-on láthatja az érdeklődő közönség.

Még több film az nlc-n:

Megérkezett az Amerikába jöttem 2. előzetese

Arsenio Hall (b.) és Eddie Murphy (j.) az Amerikába jöttem folytatásában (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top