nlc.hu
Szabadidő

LMBTQ színészek és szerepek

Botrány Meryl Streep filmje körül: ezentúl csak meleg színész játszhat meleg szerepet?

Egyre többen mondják, hogy ideje elgondolkodni ezen. Az ugyanis, amit James Corden művel az új Netflix-filmben, nemcsak a melegekre nézve sértő, hanem mindenkire.

Mára gondolom, mindenki megismerte a blackface kifejezést. Úgy is, hogy erre nincs magyar szó, nem azért, mert lehetetlen lefordítani, hanem azért, mert kultúrtörténetileg egyszerűen nincs megfelelője errefelé. Arra vonatkozik, amikor valaki feketének (vagy más bőrszínűnek) maszkírozza magát a szórakoztatóipar kedvéért, úgy is öltözik és rosszabb esetben úgy is beszél és viselkedik (vagy legalábbis megpróbál), ahogy azt az adott közösségről élő előítéletek megkívánják. A múlt század első felében, amikor a rasszizmus nemcsak elfogadott volt, hanem egyenesen törvényekbe iktatták, teljesen normálisnak számított, hogy színházban, filmben feketére festett fehérek játszották el az együgyű, de legalább vidám afroamerikaiakat, akiknek a „vérében van” a zene. (Ismerős?)

Szerencsére a világ változott, a blackface már tíz-tizenöt éve is cikinek számított, a celebek, akik anno belementek ilyesmibe, nem győznek elnézést kérni, épelméjű sztár pedig ma már nem maszkírozza feketének (vagy őslakosnak, vagy távol-keletinek) magát. Kivéve persze (többek közt) Magyarországot, itt a mai napig főműsoridőben kap helyet a blackface, például a Sztárban sztár című műsorban; a kommentelők közül ugyan sokan megszólják ezért a szereplőket, a többség (és maguk az érintett celebek is) azonban elintézik annyival, hogy „ugyan, most mit kell ezen kiakadni?”. (Mellékszál, de például az is a blackface közép-európai megfelelője, amikor Fábry Sándor jellegzetes, egyébként sehol nem létező kiejtéssel, ruhában és manírokkal játszotta el hétről hétre show-jában a sztereotip seftes, nagydumás cigányt, szerencsére már csak múlt időben. Így talán jobban érthető, mi a baj a jelenséggel.)

Most, hogy ezt tisztáztuk, ideje egy új kifejezéssel megismerkedni. Ez pedig a

gay-face.

Azaz az, amikor heteró színészek (vagy bárkik) meleget játszanak. Erre persze teljes joggal vethetjük (és vetjük is) fel a kérdést:

Na jó, de EZZEL mégis mi a baj?

A választ az új, sikervárományos Netflix-filmben kell keresnünk. A The Prom című sztárokkal megtömött Broadway-adaptáció musical első ránézésre teljesen ártalmatlan, cuki, bár „kissé” negédes és szájbarágós történet: egy indianai kisvárosban élő gimnazista lány szeretné elvinni barátnőjét (igen, úgy barátnő) a végzősök báljára, ám a gonosz iskolaigazgató, aki mellesleg a főszereplő szerelmének anyja, leszavaztatja azzal, hogy az ilyesmi nem egy ilyen eseményre való. Ezt meghallja pár levitézlett Broadway-díva (Meryl Streep, Nicole Kidman és egy brit műsorvezető-színész, James Corden), akik rohannak is a kisvárosba, hogy flitterek és reflektorok tömkelegével és giccses musical-számokkal tegyék boldoggá a leszbikus tiniket.

A filmről ezen túl elég két dolgot tudnunk:

  • egyáltalán nem rossz, egyszer nézős, habkönnyű, szórakoztató darab, különösen, ha éppen készülünk szétdurranni a bejglitől;
  • James Corden olyan borzalmas, túljátszott, maníros és közhelyes alakítást nyújt az öntelt, excentrikus, meleg (a hangsúly az utóbbin van) Broadway-sztár szerepében, hogy az nem csak az LMBTQ-embereknél, hanem nagyjából mindenkinél kiverte a biztosítékot, aki látta.

Ez már csak azért is érthetetlen, mert a film rendezője és több szereplője is nyíltan meleg, azaz elvileg figyelhettek volna arra, hogy ne olyan előítéletek mentén ábrázolják a hangsúlyosan homoszexuális, ennek megfelelően nyilván folyamatosan affektáló és hadonászó főszereplőt, hogy ahhoz képest Csányi Sándor Latinovits-mélységű alakítást nyújt a Coming Out című méltán elfeledett magyar romkomban. A The Prom kritikusai szerint az csak az egyik baj, hogy James Corden úgy játssza a szerepet, ahogy (mint egyikük megjegyezte: az összes homoszexuális manírral, de teljesen örömtelenül), a másik baj az, hogy James Corden játssza és nem más. Például valaki, aki maga is meleg. Ennek kapcsán pedig egyre többen LMBTQ-jogokért küzdő szervezet és újságíró teszi fel a kérdést:

nem lenne itt az ideje, hogy csak meleg színész játszhasson meleg szerepet – és így tovább?

Corden alakítása „egy nyolcvanas években készült sitcomban is sztereotip lett volna, itt pedig kifejezetten sértő” – írja a Newsweek, Jesse Hassenger, a The AV Club újságírója pedig úgy fogalmaz, „eddig elfogadtam, hogy heteró színész játsszon meleg karaktert, most viszont keményen megtiltanám, ha ez azt jelentené, hogy James Corden soha többé nem kap ilyen szerepet”. És ezek csak a visszafogott vélemények. Tisztában vagyunk vele, hogy nem a mainstream filmek megfelelő diverzitása a legnagyobb probléma a világon, sőt, talán még a top10-be sem fér bele a kérdés. Mégis érdemes foglalkoznunk vele, mert a kérdés sokkal általánosabb és fontosabb, mint az, hogy hányan sértődtek meg egy Netflix-karakteren.

A magától értetődő válasz erre az, hogy Cordennel nem az a baj, hogy heteró, hanem, hogy nem jó színész, a színészet lényege pedig az, hogy az ember egy teljesen más karakter bőrébe bújik, az átlényegülésbe pedig bele kell, hogy férjen a más szexuális orientáció, sőt a másik nem is. Bajban is lennénk, ha pszichopatákat csak pszichopaták játszhatnának, mozdonyvezetőket pedig csak mozdonyvezetők, nem? Nyilván igen; itt azonban nem csak erről van szó. Ben Whishaw, egy nyíltan meleg brit színész fogalmazott pontosan, miután eljátszott egy szintén meleg karaktert az egyébként nagyszerű Egy nagyon angolos botrány című sorozatban. „Hiszem, hogy a színészek bárkit eljátszhatnak és megtestesíthetnek, nem szabad, hogy ezt meghatározza, mi magunk milyenek vagyunk. Másrészt nagyobb egyenlőség kell. Jó lenne látni, hogy több meleg színész kap heteró szerepet.” Ez utóbbi mondat a lényeg: a leggyakrabban azt látni, heterók játszanak meleget, ritkábban azt, hogy melegek meleget, olyat azonban, hogy (nyíltan) melegek heterót, szinte soha. A stúdiók mintha egyszerűen nem hinnék el, hogy képes „heterósan” játszani (bármit is jelentsen ez), és talán attól is félnek, hogy a közönség is képtelen lenne elvonatkoztatni.

Természetesen minden a színész, a rendező és az író érzékenységén múlik. Tom Hanks (Philadelphia), Jared Leto (Mielőtt meghaltam) és Taron Egerton (Rocketman) úgy alakított meleg karaktert, hogy egy pillanatig nem éreztük, hogy a sztereotípiákat erősítenék. Sőt: bár minden történetben fontos szerepe volt, magukban a szereplőkben az volt a legkevésbé érdekes, hogy nem heteroszexuálisok. Úgyhogy talán megegyezhetünk abban, hogy Corden alakítása tényleg vérciki, mégis úgy a legjobb, ha bárki játszhat bármilyen szexuális orientációjú szereplőt.

Van azonban két másik terület, ahol nagyon is számít a szereposztás; ahol az elbénázott casting nemcsak a filmet vágja haza, de egész közösségek érzéseit és igényeit teszi zárójelbe. Ilyenek például a transzneműekről szóló filmek. A vita (mert, micsoda meglepetés, erről is van vita) lényege első ránézésre ugyanaz: miért ne játszhatna el nem-transz (azaz: ciszgender) színész transz karaktert? A válasz egészen egyszerű. A transzneműek a női testbe született, de önmagukat férfinak érző (és szerencsés esetben valló) emberek, azaz: férfiak, és fordítva: a férfitestbe született nők, akik szintén nők, függetlenül attól, hogy a testüket alávetették-e hormonális és műtéti átalakításnak.

A filmvilágban ehhez képest az a szokás, hogy transz férfit nő és transz nőt férfi játszik. Ilyen például a Fiúk nem sírnak férfiként viselkedő és magát férfiként azonosító főszereplője, akit Hillary Swank alakított, vagy a transz nőről szóló A dán lány, akinek a címszerepét Eddie Redmayne játszotta. Mindketten – kvalitásaiknak megfelelően – nagyszerűen, tehát itt nem a színészi munkával volt baj. Hanem az üzenettel, ami valami ilyesmi: 

Mindegy, minek érzed és vallod magad, ha férfitested van, férfi vagy, ha női, akkor nő.

A transzneműség ebben a képletben simán egy rendellenesség, az igazi nemüket pedig a testünk tartalmazza, nem az érzéseik és az önazonosságuk.

A Dán lány és a Fiúk nem sírnak azért is jó példa, mert mindkettő hozza a transz emberekkel kapcsolatos előítéleteket. Az előbbi főszereplője a „szomorú férfi női ruhában”, Hillary Swank karaktere pedig a „sérült, félbolond lány”, aki, ha valami, akkor főleg leszbikus. Az, hogy nemcsak férfinak érzi magát (ezek szerint nyilván valami mentális zavar miatt), hanem tényleg az, fel sem merül.

Még csak arra sem lenne szükség, hogy transz nőt nő és transz férfit férfi játsszon. Helyette itt van egy szerény javaslat: ezekre a szerepekre szerződtessenek transz színészeket. Akik, ha nem is sokan, azért léteznek. Ezt egyébként nem is mi mondjuk, hanem például Halle Berry, akinek két éve felajánlották egy transz férfi szerepét. Kapott is hideget-meleget az interneten, miután elmondta, hogy bár hivatalosan még nem választották ki, egy „nőt játszana, aki a film során férfivá változik”, és hogy ő mindig „el akart mélyülni ebben a világban”, hiszen „annyira érdekelte, hogy ki ez a nő”. (Aki ugye valójában férfi.) Később bocsánatot kért és lemondta a szerepet, saját bevallása szerint azért, mert „ideje, hogy a transz emberek meséljék el a saját történetüket”; valójában főleg azért, mert megszólalásaiban nőnek nevezte a transz férfi szereplőt.

Ugyanabban az évben pontosan ugyanez megtörtént Scarlett Johanssonnal is, aki először elfogadta Dante Gill, a hetvenes-nyolcvanas évek transzszexuális masszázsszalonkirályának szerepét, majd a felzúdulást látva visszatáncolt. Cancel culture-ról és píszíterrorról szó sem volt, a jogvédők simán megköszönték nekik a gesztust, és hogy felnőttek a helyzethez, amit végül jól kezeltek.

Ettől függetlenül tényleg itt az ideje, hogy a transzszexuálisok meséljék a saját történeteiket ahelyett, hogy cisz emberek mesélnék az általában cisz emberek által írt történeteket. Már csak azért is, mert ők sokkal rosszabb esélyekkel indulnak a szerepválogatásokon, nem csoda, hogy egyelőre igazi sztárjuk sincs. (Legalábbis a szó Brad Pitt-i és Leonardo DiCaprio-i értelmében.)

Lazán, de mégis kapcsolódik és ide kívánkozik: hasonló a helyzet a sérült színészek és sérült szerepek viszonyával. A bal lábam, Esőember, Életrevalók – hogy csak három kultikus példát említsünk a filmek közül, amelyekben testileg sérült vagy mentális zavarral küzdő embert játszott egészséges színész. Ezzel már tényleg csak az a baj, hogy rengeteg tehetséges és mellesleg sérült színész munka nélkül marad, és

még azokat a szerepeket sem kapja meg, amelyekhez „passzol” a betegségük vagy állapotuk.

Nagyon-nagyon kevés kivétel akad. A Down-szindrómásokat általában tényleg downosokkal játszatják, érthető okokból: a jellegzetes arcvonásaik miatt ezt nem tudják megúszni a stúdiók. Jonathan Glazer A felszín alatt (Under the Skin) című filmjében az egyik mellékszereplő súlyosan beteg arca valódi volt, nem protézis és maszk, a leghíresebb példa pedig RJ Mitte, aki gyermekbénulás-túlélőként játszotta el Walter White fiát a Breaking Bad című sorozatban. Azóta ő is élharcosa a sérült színészeket segítő mozgalomnak, még úgy is, hogy a küzdelem reménytelennek tűnik. A forgatókönyvírók ugyanis ismert színészekre fazonírozzák a történeteket, ha pedig egy sérült szereplőnek még jelleme is van sérültségén túl (mint Mitte-nek), azzal csak összezavarnák a nézőket. Arról nem is beszélve, hogy a star powerrel együtt dollármilliók is kiesnek.

RJ Mitte

RJ Mitte 2018-ban (Fotó: Phillip Faraone/Getty Images for Bentonville Film Festival/AFP)

A következő lépés márpedig az lenne, hogy bevonni az írók közé az érintetteket, így elősegítve, hogy a filmek ne csak az előítéleteket erősítsék, hogy aztán évekre vagy évtizedekre beleragadjon a köztudatba, hogy:

  • a transz férfiak csak nők, akik zoknit dugnak a sliccük mögé;
  • a kerekesszékesek mind megkeseredett, mizantróp alakok, akiknek meg kell mutatni, mi a szeretet;
  • az autisták fura zsenik, akik olyan trükköket tudnak, mint az instant gyufaszámlálás.

Nem mintha ne tudnánk bárhányszor végignézni mindezt például Dustin Hoffman alakításában.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése