nlc.hu
Szabadidő
Óriásbuli Franciaországban.

Csütörtök óta tart egy illegális óriásbuli Franciaországban

A rendőrség tehetetlen a hatalmas szilveszteri bulival, próbálják menteni a menthetőt.

Illegális szilveszteri bulit szerveztek a nyugat-franciaországi Rennes-hez közeli Lieuron településen, amire több mint 2500-an mentek el. Ez ugyan sérti a koronavírus-járvány miatt hozott gyülekezési szabályokat, ám a rendőrség nem tudta feloszlatni az óriásbulit.

A bulit nem tudták feloszlatni (Illusztráció: Pexels.com)

A bulit nem tudták feloszlatni (Illusztráció: Pexels.com)

A helyi, Ille-et-Vilaine megyei prefektúra közleménye szerint a résztvevők felgyújtották a csendőrség egyik járművét, három másikat megrongáltak, a csendőröket pedig üvegekkel és kövekkel dobálták meg – írja a 444.

Mivel a buli még szombat reggel is tartott, a mentősök maszkokat és kézfertőtlenítőket osztogatnak a résztvevőknek, hátha így korlátozhatják a koronavírus terjedését.

A szájról szájra terjesztett rendezvény helyszínén spanyolok, britek, belgák és olaszok is voltak. A szervezők egy bevásárlóközpont parkolójában vártak az érkezőkre, ahonnan konvojban szállították a bulizókat egy hangárhoz – olvasható a 444-en.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top