Enyedi Ildikó sorozatterve mutatkozik be a Berlinalén

nlc | 2021. Január 27.
Idén először került be magyar projekt a legjobb tíz közé.
Ezt a 20 sorozatot nagyon várjuk idén

Hetedszerre rendezik meg a világ egyik legrangosabb sorozatterv seregszemléjét, a Co-Pro Series Pitch című rendezvényt, a Berlinale alprogramja, a Series Days keretében. Az eseményre a világ minden tájáról több száz tervet neveznek minden évben, ezek közül a Berlinale kurátorai tízet válogatnak ki, melynek alkotói gondosan szelektált szakmai közönség előtt, rövid prezentáció keretében mutathatják be projektjüket. A cél, hogy nemzetközi partnerekre,koproducerekre, forgalmazókra, csatornákra találjanak a sorozataik megvalósításához.

Most először egy magyar sorozatterv is bekerült a programba. A Balaton Brigád című sorozat producere Krigler Gábor, vezető rendezője pedig nemzedékének egyik legprominensebb hazai filmalkotója, az Arany Medve-díjas, Oscar-jelölt Enyedi Ildikó. A hazai gyártócég a budapesti Joyrider.

A Balaton Brigade egy, a magyar tengernél dolgozó Stasi-osztagról szól majd (Fotó: Joyrider)

A Balaton Brigád egy különös hangulatú, történelmi thriller, amely a magyar tengernél játszódik a nyolcvanas évek derekán. A Stasi különleges egysége a tónál nyaraló keletnémet turisták megfigyelésére szakosodott. A brigád meghasonlott vezetője saját, elhidegült családját is kénytelen megfigyelni, miközben maga is a disszidáláson gondolkodik, és furcsa kapcsolatot alakít ki egy magyar belügyessel.

A német és magyar nyelvű, nyolcrészesre tervezett széria írói Krigler Gábor mellett Lovas Balázs és Lengyel Balázs. A járványhelyzet miatt az idei prezentációt online eszközökkel bonyolítják március 2-án. Az alkotók nemzetközi csatornát, német koproducert és forgalmazót keresnek a tervhez.

Még több sorozat az nlc-n:

Exit mobile version