nlc.hu
Szabadidő
Muslica és a szex

Egy rovar, ami imádja a szexet, és ha nem jut hozzá, az alkoholba menekül

Ki gondolta volna, hogy a közönség muslica a rovarvilág legdekadensebb és leghedonistább képviselője?

A Magyarországon is igen elterjedt Drosophila melanogaster, vagyis az ecetmuslica, illetve még közönségesebb nevén a muslica tulajdonképpen egy miniatűr légyfajta, amely elsősorban sárgásbarna színével és vörös gülüszemeivel hívja fel magára a figyelmet, vagy legalábbis azok figyelmét, akik fogékonyak a rovarok esztétikájára. Az emberre nem igazán veszélyes (ellentétben közeli rokonával, a földközi-tengeri gyümölcsléggyel): nem csíp vagy harap, nem terjeszt középkori betegségeket, nem tarolja le a termést és nem írogat hajmeresztő hülyeségeket az internetre, szóval legfeljebb azt róhatjuk fel neki, hogy rém bosszantó tud lenni, pláne, ha nyáridőn csapatokba verődve repül bele az arcunkba, illetve hát az is tény, hogy nem valami gusztusos látvány, amikor bulit szervez a gyümölcsöstálban.

Ugyanakkor a muslicákkal meglepően könnyen lehet azonosulni. Ezeket az apró és teljesen jelentéktelen állatokat ugyanis gyakorlatilag semmi más nem érdekli, csak a

zabálás, az alkohol és a szex.

Közönséges muslica (fotó: Wikipedia)

Közönséges muslica (fotó: Wikipedia)

Ezek közül talán a zabálás a legkevésbé érdekes, hisz azt tényleg minden állat csinálja. Persze a szexet is (vagy azt a dolgot, amit nagyvonalúan mondjuk szexnek lehet nevezni), csakhogy a muslica állítólag még élvezi is a bujálkodást, ami elég szokatlan jelenségnek számít az állatvilágban (bár az igaz, hogy  nem példa nélkül való). Ez a mélységesen dekadens és hedonista rovarok körülbelül úgy egy hónapig  élnek, és ezalatt a mind a nőstények, mind pedig a hímek több partnerrel is közösülnek; amelyik muslica valamilyen okból nem jut szexhez, az rendszerint rövidebb ideig is él.

De nehogy azt higgyük, hogy csak úgy ész nélkül vetik bele magukat a promiszkuitásba.  A hímek tudniillik egy kifinomult és romantikus udvarlási ceremóniával cserkészik be a nőstényeket, amelynek része egy szárnyrezegtetésre hangszerelt, személyre szóló szerenád is, valamint az orális szex, az aktus, vagyis maga a közösülés meg úgy 15-20 percen keresztül tart, szóval tényleg szó sincs sebtében lezavart, lélektelen reszelésről.  Egy két évvel ezelőtti kutatásból az is kiderül, hogy muslicáknak – vagy legalábbis a hímeknek biztosan – valószínűleg örömet okoz a szex, pontosabban maga az ejakuláció: a kísérlet során genetikailag módosított rovarokat használtak, amelyeknek az ejakulációért felelős idegsejtjeit egy bizonyos fajta vörös fény aktiválta, az alanyok pedig természetesen folyamatosan a fényforrás körül repkedtek, és estek egyik orgazmusból a másikba, vagy akár úgy is mondhatnánk, hogy önfeledten maszturbáltak.

További érdekesség, hogy a párzásból, és így a kielégülésből kimaradt, visszautasított, lepattintott és ghostingolt muslicák előszeretettel nyúlnak az alkoholhoz, és addig falják az erjedt gyümölcsöket, amíg meg nem feledkeznek életük megalázó kudarcairól.  Ellenben a rendszeres és kiegyensúlyozott szexuális életet élő hímeknek szinte egyáltalán nincs szükségük ilyesmire, sőt kifejezetten elítélik az efféle önpusztítást.

 

Állatok és szex:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top