nlc.hu
Szabadidő

Halritkaságot fogtak ki Mosoni-Dunából

Micsoda fogás: igazi halritkaság akadt horogra a Mosoni-Dunában

Legutóbb öt éve találkoztak ezzel a fajjal Magyarországon, előtte pedig húsz évig nyoma sem volt a hazai vizekben.

Írásban fordult a Magyar Haltani Társasághoz egy horgász, miután Győrben, a Mosoni-Duna belvárosi szakaszán találkozott egy számára szokatlan hallal, és szerette volna, ha segítenek neki az azonosításban.

„Egyéb jellegzetességeit, így az alsó állású szájat, a megnyúlt, de vaskos testet, a hosszanti pikkelysorok és az úszósugarak számát figyelembe véve azt állapítottuk meg, hogy a hal egy fiatal gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri). Gratulálunk a ritka fogáshoz, és köszönjük az új adatot”

– áll a válaszukban.

A Sokszínű Vidék cikke szerint legutóbb öt éve láttak gyöngyös koncért Magyarországon, azelőtt pedig közel két évtizedig nem találkoztak vele.

„Az ívás idején gyöngyszerű nászkiütésekkel díszített gyöngyös koncér Európa egyik ritkának és veszélyeztetettnek számító hala. Mindössze három ausztriai tóban maradt fenn, ezeken kívül csak a Duna osztrák szakaszán él egy kisebb állománya. Utóbbi levándorló példányai nagy ritkán az alsóbb szakaszokon is megjelennek, de nálunk eddig csupán egyetlen példányát azonosították, 1998-ban Dunakilitinél”

– írta a Feol még 2016-ban, amikor egy diák a Dunakilitinél épült vízlépcső felvizén horgászva kifogta ennek a fajnak az egyik példányát.

Gyöngyös koncér

Gyöngyös koncér – Rutilus frisii meidingeri (Fotó: Getty Images)

Szép kapás:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top